2013. február 9., szombat

Az erkölcstan szabályai 3. rész

(1. A jó és a rossz egyéni, közösségi és világállapot szinten értelmezendő, ezek a szintek ellentmondó értelmezést eredményezhetnek.
2. A jó tett hosszú távon, de többnyire még életünk során elnyeri jutalmát, a rossz tett pedig büntetését.
3. A hatás részben a cselekvőn, részben a szerettein jelentkezik, sokszor észrevétlenül.
További szabályok keresztényeknek:
4. Az élet végén egyéni mérleg készül, ennek során a cselekvő átlátja tetteinek globális következményeit, és úgy ítéli meg magát, ahogyan egy számára közömbös embertársa tetteit értékelné.
5. Főszabályként kevés ember egyenlege elegendő az örök boldogság elnyeréséhez, ezért van szükség mások bűneinek elengedésére és az isteni kegyelemre.)

3. A hatás részben a cselekvőn, részben a szerettein jelentkezik, sokszor észrevétlenül.

Minden közösség együttélésének alapfeltétele, hogy tagjai a közösség szempontjából jó cselekedetekre törekedjenek.

Ennek érdekében két paradox forgatókönyv közül választhatunk:
  • hiszünk abban, hogy jó tetteinkért jutalmat, rossz tetteinkért büntetést kapunk még itt a földön, vagy részben az örök életben, és ezért ésszerűen, érdekeinknek megfelelően törekszünk jó cselekedetekre; az első feltevés racionalitásában nem lehetünk biztosak, de ami belőle következik, az bizonyosan racionális, megfelel a humánetológiai adatoknak
  • hiszünk abban, hogy bár nincs egyenes összefüggés a tettek és következmények között, az ember ésszerűtlenül, érdekei ellen is jót cselekszik; az első feltevés racionálisabbnak tűnik, de ami belőle következik, az bizonyosan irracionális, ellentmond a humánetológiai adatoknak
A legjobb egy mindkét lépésben biztosan racionális forgatókönyv lenne, de ilyen forgatókönyv tisztán elméleti megközelítésben nem létezik, legfeljebb gyakorlati tapasztalatokra  alapozható. Ám ehhez eleve bizonyításra hangolt szemléletre van szükségünk, ami azt jelenti, hogy az eredmény nem bír tudományos értékkel, legfeljebb számunkra lesz meggyőző.

Kísérletezzünk tehát: vizsgáljuk felül saját cselekedeteinket, következménynek tekintve életünk összes részletét. Mikor milyen emberi vagy isteni előírást sértettünk meg, és milyen negatívum adódhatott ebből? Mikor milyen emberi vagy isteni előírásnak megfelelően cselekedtünk, és milyen pozitívum származhatott ebből? Vizsgáljuk meg ilyen szemlélettel rokonaink, barátaink, ismerőseink életét is.

Többféle módszertani nehézségre számíthatunk:
  • a nem keresztények számára nem létezik átfogó szabályrendszer, hiszen a törvénykönyvek csak a biztos földi büntetéssel járó vétségeket írják le, és nem állítanak velük szembe erényeket; ezért egy nem hívő csak az egyéni belső szabálygyűjteményére, a lelkiismeretére alapozhatja a vizsgálatot
  • a keresztények számára két főszabály létezik, az összes többi ezek alá tartozik, így néha súlyozni kell, hogy feloldjuk az ellentéteket
  • kezelnünk kell a véletlen esetleges szerepét, mivel ösztönösen hiszünk a (bal)szerencsében; egy átgondolt tett-következmény rendszerben azt mondhatjuk, hogy a szerencsének tulajdonított rész valójában bonyolult áttételek eredménye, vagy hogy mások cselekedeteinek rajtunk lecsapódó következménye, vagy hogy ez az örök életben rendeződő rész
  • énvédelmünk megnehezíti, hogy egy rossz cselekedetet annak nevezzünk, ami, és ha elmismásoljuk, a következményét sem vehetjük észre
A kísérlet a szokásosnál nagyobb őszinteséget igényel. Ha sikerül lényegi összefüggéseket feltárnunk tetteink és a sorsunk alakulása között, akkor bátran választhatjuk az első forgatókönyvet, amelynek immár az első feltevése is racionálissá vált számunkra -- azaz optimális, duplán racionális keretben élünk.  Paradox, hogy az irracionálisra való nyitottsággal jutottunk ebbe a helyzetbe. Ha nem sikerül lényegi összefüggéseket felfedeznünk tetteink és a sorsunk között, akkor jobb híján marad a második forgatókönyv, de ez esetben nem árt tudatosítani, hogy életünk egy félig vagy egészen irracionális keretben zajlik. Paradox, hogy a racionalitáshoz végig ragaszkodva kerültünk ebbe a helyzetbe.

(A gyakorlatban az úszáshasonlattal képzelhetjük el, mi történik a racionális és az irracionális találkozási felületén: tudjuk, hogy víz alatt nem kapunk levegőt, ezért ösztönösen úgy akarunk úszni, hogy se a szánkba, se az orrunkba, lehetőleg még a szemünkbe se menjen víz; aki jól úszik, az viszont tudja, hogy kiinduló kompromisszumot kell kötnünk. Ha egy tapasztalt úszó irányítása mellett vízbe tesszük a fejünket, nem fogunk megfulladni, és némi gyakorlás után gazdagodunk egy új készséggel. Ha nem vagyunk erre hajlandók, nehogy egy csepp víz kerüljön a tüdőnkbe, akkor csak erőlködünk, kapálózunk, a végén elmegy a kedvünk az egésztől, és kizártuk magunkat egy sokak számára könnyű, örömteli tevékenységből. A magas szinten ésszerű gondolkodáshoz meg kell barátkoznunk az Élettel, azzal a közeggel, amely nélkül nem állna módunkban gondolkodni.)

Következő rész: http://verteslaszlo.blogspot.com/2013/02/az-erkolcstan-szabalyai-4-resz.html
1. rész: http://verteslaszlo.blogspot.hu/2013/02/az-erkolcstan-szabalyai-1-resz.html
2. rész: http://verteslaszlo.blogspot.hu/2013/02/az-erkolcstan-szabalyai-2-resz.html

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése