A nyelv mint közös hallucináció

(Jonathan Haidt The Rightious Mind című könyve alapján)
Az emberi nyelv rejtélyét könnyen megérthetjük a majmok viselkedését tanulmányozva. Képzeljük el, amint két csimpánz együttműködik. Egyikük rámutat egy fára, és kifejező mozdulatokkal jelzi, hogy az ágait letörve jó kis kunyhót csinálhatnának. A másik csimpánz bólint, és rövid torokhanggal válaszol, ami nagyjából annyit tesz, hogy oké, tesó, vágjunk bele. Nos, ez az, ami sosem történik meg.

A csimpánz ugyanis nem mutat rá tárgyakra, nem használ kifejező mozdulatokat, nem kérdez, nem bólint, nem jelez torokhanggal együttműködést -- mivel emberi értelemben véve nem működik együtt társaival.

Egy féléves embergyerek viszont megérti, ha a felnőtt egy tárgyra mutat. Tudja, hogy ez azt jelenti, hogy a tárggyal valamilyen értelemben foglalkozni kell, és kész az együttműködésre. Keresi a felnőtt szándékát, sőt maga is javasol együttműködési módot: oké, nézzük meg közelebbről ezt a szép csörgőt, beleharapok, jaj, de finom, tessék, most odaadom neked, harapj te is bele!

Pontosan mi különbözteti meg az embert az állattól?

A szándékközösség és a jelekkel kommunikáló együttműködés. A nyelv kialakulása az együttműködési szándéknak és a közös céloknak köszönhető. Az embercsoportok közösen vadásztak, gyűjtögettek, építettek, védekeztek. Ennek során alakult ki a nyelv, ennek eszköze, és ugyan nem kizárólag erre jó, de teljesen csak ebben a körben érvényesülhet.

Az emberi nyelv olyan virtuális háló, amely súlytalan, hordozható, a közösséggel együtt vándorol, és egyben tartja a közösséget. A nyelv olyan közös hallucináció, amely kizárólag a jelek elfogadása által és az együttműködő szándék mértékéig létezik. Ha a közösség egy tagja úgy dönt, hogy számára nem elfogadhatók a jelek, akkor ettől kezdve a nyelv számára nem létezik. Ha a közösség egyik fele nem akar együttműködni a másikkal, akkor a közös nyelv számukra halott, mivel szándékközösség nélküli, önálló léttel nem rendelkezik.

Ez a modern civilizációs válság kulcsa: a nyelv együttműködő és összetartó kultúrák belső terméke, nagy tettekre sarkallta a közös hallucináció elfogadóit. Mivel a modern korban nincs értékközösség, nincs összetartás, a nyelv érvénytelenné, működésképtelenné vált, közösnek tűnő szavakat használunk, de mást értünk alattuk. Nem csoda hát, hogy a kommunikáció nem működik, hogy a kultúrák szétesőben vannak, hogy hiába keresünk közös nevezőt.

A közös értékrendről lemondó kultúrák a káosz, pontosabban a főemlősök csoportos individualizmusa felé sodródnak. Emberségünk záloga a szándékközösség, az együttműködés, az összetartás: az egyén fölé helyezett közösség újraépítése.