Világszerte felbomlóban van a liberális erkölcsi konszenzus, miközben nálunk még él, virul és rombol. Szokás szerint le vagyunk maradva egy fejezettel, de semmi akadálya, hogy néhány egyszerű tényt megismerve felzárkózzunk a tudomány élvonalához. Nem véletlenül alakult ki általános egyetértés tudományos és értelmiségi körökben arról, hogy az ember a szabadságban, a hierarchiától való függetlenedésben és a merev normák lebontásában teljesedik ki.
A fejlődéslélektan nagy alakja, Jean Piaget megállapította, hogy a gyerekek tudata az életkoruknak megfelelően alakul, érik, és hogy ez a folyamat külső ráhatással nem siettethető. Ha egy hatévesnél fiatalabb gyerek előtt két egyforma pohárba azonos mennyiségű vizet öntesz, és megkérdezed, hogy ugyanannyi víz van-e a két pohárban, a válasz igen. Ha az egyik pohárból áttöltöd a vizet egy vékonyabb és magasabb pohárba, majd újra felteszed a kérdést, a válasz az lesz, hogy az új pohárban több víz van, mivel magasabb a szintje. A gyerek ebben az életkorban nem ismeri fel, hogy az áttöltéssel nem változik a víz mennyisége, és a látszat alapján ítél. Egy-két évvel később már rájön, hogy bár vékony pohárban többnek tűnik, a vízmennyiség mégis azonos. A folyamatot nem lehet kiselőadással gyorsítani, mert amíg az agy nem kész az információ befogadására, addig az előadás hatástalan. Mire felkészül, addigra meg magától is rájön, amennyiben megfelelő ingerek érik. Ez az első érv a gyerekek erkölcsi nevelése és tekintélyalapú befolyásolása ellen.
Lawrence Kohlberg erkölcspszichológus gyermekvizsgálatai megállapították, hogy a tudat érésével együtt az erkölcsi tudat is fejlődik, finomul. Ha egy kisiskolástól megkérdezed, hogy helyes-e köpeny nélkül iskolába menni, ha az iskolában előírás a köpeny, és a tanár megfedd a hiányáért, azt válaszolja, hogy helytelen köpeny nélkül menni. És ha a tanár megengedi, hogy köpeny nélkül járj? Akkor helyes köpeny nélkül menni. És ha a tanár nem engedi meg, de egy közeli iskolában nem előírás a köpeny? Akkor bizonytalanná válik a megítélés. A gyerek intuitíve rájön, hogy a köpenyszabály konvenció. Ha elmeséled, hogy egy lány a játszótéren lelökött egy fiút a hintáról, hogy a helyére ülhessen, és megkérdezed, milyennek tartja a lány viselkedését, a válasz az, hogy helytelennek. És ha ott van egy tanár, és megengedi? Akkor is helytelen. És ha más játszótereken lehet ilyet csinálni? Akkor is helytelen. Kohlberg arra jutott, hogy a gyereknek van magához való esze, meg tudja különböztetni a konvenciót az általános érvényű szabályoktól, amelyek tiltják az embertárssal való igazságtalan bánásmódot, mások bántását. Világos számára, hogy két külön kategóriáról van szó, és képes az ebből adódó következtetéseket a gyakorlatban alkalmazni. Azaz nincs szükség gyerekkori érzelmi nyomásra, bűntudatkeltésre, egy szabadon és ingergazdag környezetben felnövő ember kialakítja a saját érett normáit, például úgy, hogy társaival sokat játszik, rendszeresen szerepet vált, és letárgyalja a konfliktusait. Ebből alakult ki a klasszikus szlogen: "majd eldönti, ha felnő".
A liberális konszenzus harmadik pillére a felnőtt racionalitásába vetett hit, miszerint a tudat határozza meg a viselkedést. Egy kiegyensúlyozott környezetben felnövő gyerek magától érik, tudatosodik, kialakítja a saját normáit, amelyek szebbek és jobbak a maradi sztereotípiáknál. Felnőttként kiteljesedve, tudatosan használ magának és embertársainak. Az 1960-as évektől kezdve ezt igazolta minden kutatás, ezt vallotta minden neveléstudor, pszichológus és filozófus.
Csakhogy a '90-es évek közepétől egyre több gyakorlati vizsgálat cáfolta a felnőtt ember racionalitását. Az eredményeket egy darabig félre lehetett söpörni, mára azonban a bizonyítékok meghaladták a kritikus tömeget: a felnőtt ember érzelmi-intuitív alapon működik, a tudata pedig igyekszik szép gombot varrni a meglévő kabátra, azaz utólagos érveket gyárt az intuitív magatartáshoz. Ha ez így van, akkor a liberális konszenzus legalább egyik pillére összetört. Kérdés, hogy ha a felnőtt magatartása érzelmi-intuitív, akkor pontosan miből feltételezzük, hogy a gyermeké nem az, illetve hogy a racionalitás felé mutató íven fejlődik. Nincs okunk ilyet feltételezni, így a másik két oszlop is megrendül. A gyermek nem tudatosíthat és fejleszthet ki magában olyan dolgokat, amelyeket a felnőtt sem irányít tudatosan. A gyakorlati tudományos eredmények alapján új erkölcslélektani modellre van szükség, erről szól Jonathan Haidt The Rightious Mind című könyve.
Folyt. köv.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése