Mire való a tudomány?

Habár fölül a gálya, s alul a víznek árja, azért a víz az úr - írja Petőfi, azt gondolom, mindannyiunk szerint helyesen. Az aktuális hatalom szemszögéből valamennyien egy-egy csepp víz vagyunk, mégsem érezzük, pláne nem tudatosítjuk az erőnket. Miért? Mert leszoktunk az ésszerű gondolkodásról, letiltottuk a felegyenesedett főemlős agyában még működő áramköröket, lezártuk az elmélet és a gyakorlat közötti átjárót, azután eldobtuk a kulcsot. Szerencse, hogy nem elérhetetlen távolságra.

Az ókori könyvvizsgálók (számvevők) jó ideig úgy tartották számon, melyik pásztor hány birkát legeltet, hogy tavasszal annyi kavicsot dobtak egy korsóba, ahány birka volt a nyájban, majd lezárták és lepecsételték az edényt. A legeltetés végén, számadáskor felbontották, és ellenőrizték, hogy minden kavicshoz tartozik-e birka. A szaporulatot jutalmazták, a hiányt büntették. Tudomány volt ez a javából! Népközeli, a gyakorlatot, békét, rendet és jólétet szolgáló, alkalmazott tudomány.

Képzeljük el, hogy az egyik pásztor reklamál: a tudomány túl elvont, nem képezi le a birkaság lényegét. Kisbárányhoz kis kavics, gyapjas birkához érdes, nyírt birkához sima kavics járjon, fekete bárányhoz meg, értelemszerűen, fekete. Tegyük fel, a számvevők eleget tesznek az igényének. Előáll egy másik pásztor, és felveti, hogy a kisbárány megnő, tehát csak olyan kaviccsal reprezentálható, amely szezon elején apró, a végére azonban eléri a többi kavics méretét. A számvevők fejvakarva azt válaszolják, hogy momentán ilyen kaviccsal nem rendelkeznek, ezért konvencióként célszerű elfogadni, hogy a kis kavics szezon elején barikát jelent, a közepén növendéket, a végén meg felnőtt állatot. Csakhogy a főszámvevő módszertani problémát jelez: ugyanaz a jel nem rendelkezhet időben változó jelentéssel. Haha! - nevet fel egy arra járó filozófus. Bolondok, hát nem veszitek észre, hogy a felnőtt állat sem ugyanaz a szezon közepén, mint az elején, és még kevésbé önazonos a végén? Egyetlen kavicsotok sem hordoz érvényes jelentést.

A társaság döbbenten leül gondolkozni. Kis idő múlva a pásztorok nevetni, a számvevők sírni kezdenek. Előbbiek annak örülnek, hogy a jövőben senki nem tudja majd számon tartani a birkákat, tehát kényük-kedvük szerint ügyeskedhetnek az állománnyal. Utóbbiak szintén ezt gondolják, és sírnak, mert felmerül bennük a feleslegesség, az elcsapatás réme. Oda a módszer, oda a tudomány, viszlát gyakorlat, béke, rend, jólét.

Ekkor feláll a főszámvevő, és így szól: "A filozófusnak részben igaza van, részben azonban téved, s az ő igazsága és tévedése közötti keskeny mezsgyén egyensúlyoz a gyakorlatias ember. Igaz, hogy minden változik, ezért nem jelölhető tökéletesen. Maga a jel (kavics, rovátka, szám, betű) is változik, reggel hűvös, délben meleg, idővel töredezik, kopik, fakul, tehát elvben szintén nem alkalmas a jelölésre. Továbbá mindegyikünk másképp látja, tapintja, szagolja a birkákat, így könnyen arra juthatunk, hogy szigorú értelemben véve egyetlen birka létezését vagy nem létezését sem állíthatjuk bizonyosan. Ad absurdum, még egy itt nem lévő birkáról sem tudjuk hitelt érdemlően bizonyítani, hogy más ponton, más értelemben nem létezik, sem hogy sziklaszilárd jogunk lenne itt nem létét kifogásolni. Végső filozófiai fokon nincs 'birka', nincs 'mi', nincs 'itt', sem 'ott', nincs 'van', nincs 'nincs'. DE" - és itt felemeli a mutatóujját - "nekünk nem tökéletes bizonyossággal létezhető birkák tökéletes jelekkel végrehajtott kifogásolhatatlan leképezésére van szükségünk, hanem olyan elvonatkoztatásra, amit aztán haszonnal vissza tudunk fordítani a gyakorlatra. Ezért megelégszünk ésszerűen választott helyszínen ésszerű bizonyossággal létező birkák ésszerű jelölésével, ésszerű megbízóink felhatalmazása szerint kifogásolva a nyájbéli hiányt. Ha nem így járunk el, jövőre senki nem fogad számvevőt, azután pásztort sem, és virágzó társadalmunk káoszba süllyed. Éhezni fogunk, különösen a filozófus, aki nélkülünk éhen hal. Mindezt elkerülendő, az elmélet komor világából térjünk vissza a derűs gyakorlatba.

A kavicsok a korsóban egyszerű elméleti modellként eleget tesznek gyakorlati igényeinknek, ezért belenyugszunk a tökéletlenségükbe. Ha pásztoraink, számvevőink egyike, vagy akár a filozófus ennél jobb módszert tud, amely egyszerű, pontosabb, és az eddig bevált eredményt nyújtja, dolgozza ki, és álljon elő az alternatívájával. Aki szerint az eddigi eredmény nem helyes, és módszerünk továbbfejlesztésével helyesebbé tehető, szintén álljon elő. Addig azonban örüljünk, hogy ésszerű módszerrel együtt tudunk működni a gyakorlatban, s ezáltal mind jobban járunk, mint ha nem tudnánk együttműködni. Fogjuk fel úgy, hogy szellemi-gyakorlati partnerségben dolgozunk a jólétünkért. Mivel az eszünkkel élni akarunk, és nem visszaélni, javaslom, szavazzuk meg, hogy továbbra is egy-egy kavics jelöl egy-egy birkát a nyájban, és ha valaki az iménti bonyolításokkal hozakodik elő, ám alternatívát nem kínál, emlékeztessük rá, hogy ebbe a szellemi verembe már belepottyantunk egyszer, és örülünk, hogy az ésszerűségre és a gyakorlatra hivatkozva sikerült belőle kimásznunk. Egyetértetek?" Mi lett a szavazás eredménye? Biztosak lehetünk benne, hogy az ókori ember praktikusan, a fejlődést szolgáló módon döntött -- különben tökéletes megoldást keresve ma is a kavicsok felszínét és a birka gyapját matatnánk okos kütyük érintőképernyője helyett.

Elképesztő technikai fejlődés eredményeit élvezzük, egyelőre nagyjából olyan aránytalanul, amilyen aránytalan a köznép és az elit csoportok tudása, gyakorlati érdekérvényesítő képessége. Eddigi történelmünk során a hatalom annál volt, akinél a fegyver, az arany, a jelszó, a kód, a titkos papirusztekercs/záradék, a véd- és dacszövetség irányítása, vagy a PR- és propagandagépezet. Ma azé a hatalom, aki írni-olvasni, számolni, internetezni, önállóan gondolkodni tud, és célszerűen reagál mindarra, ami/aki ez ellen hat. Régen az a kevés derült ki, ami kiszivárgott. Ma az a kevés marad titokban, aminek a kiszivárgását sikerül elkerülni. A paradigmaváltás nem elsősorban a hatalom birtokosának személyében, hanem a hatalom természetében hozott változást. Régen a tudás kevesek tűzközeli hatalmát jelentette, ma potenciálisan mindenkiét, aki veszi a fáradtságot, és a saját józan esze közelében tartózkodik.

A 21. század jóléti társadalmában élve célszerű tudatosítanunk, hogy az elméletnek főszabályként célja, gyakorlati feladata van. A tudomány alkalmazásra, életre való. Az elméleti modelleket a gyakorlattal kizárólag az ésszerűség köti össze, az ésszerűtlenség, a szőrszálhasogatás és az önérdekű okoskodás pedig eltávolítja őket a gyakorlattól. Az elmélet mellékszabályként öncélúnak is látszhat, ezt a területet nevezzük alapkutatásnak -- olyan kutatásnak, amely egyszer majd, valamilyen módon, eleget tehet a főszabálynak, csak nem tudjuk, mikor és hogyan, ezért átmenetileg elnézzük látszólagos céltalanságát. Ez azonban nem érvényteleníti a főszabályt.

Ha megannyi vízcseppként megtanulunk ésszerűen, célszerűen, gyakorlatiasan gondolkodni, akkor kinyitjuk a cselekvés felé vezető átjárót, és ésszerűen együttműködő jóléti társadalmat hozunk létre. Hogy kerülünk hatalomra, hogyan jutunk fel a gályára? Sehogy. Az ésszerűen együttműködő jóléti társadalom hatalomgyakorlása nem gályáról, hanem együtt áramolva történik. Egy-egy vízcsepp, hullám formájában, átmenetileg kiemelkedik, amíg rálátást szerez és irányt ad, közben folyik tovább a többivel. Tudva és elfogadva, hogy a víz az úr.