2013. január 24., csütörtök

Mintaország lettünk

Úgy tűnik, az Orbán-kormány divatba hozta a gazdasági unortodoxiát. Aki eddig sallert és kokit várt az Uniótól, a következő friss hír olvastán máris törheti a fejét, kitől kér tockost Európa kobakjára.

'Zöld utat kapott a pénzügyi tranzakciókra kivetett adó

A nemzetközi sajtó beszámol róla, hogy 11 EU-tagállam, köztük Franciaország és Németország is engedélyt kapott a pénzügyi tranzakciókra kivetett adó bevezetésére -- dacolva a bankoktól és az üzleti köröktől érkező figyelmeztetésekkel.

A Guardian brit liberális lap szerint az EU miniszterei -- brit, cseh és luxemburgi tartózkodás mellett -- tegnap hagyták jóvá a bevezetésre vonatkozó terveket. Az új adónem, amelynek célja, hogy a pénzügyi ágazat méltányosabb mértékben vegyen részt a közteherviselésben, évente akár 35 milliárd euró bevételt is hozhat a 11 tagállam számára.

Az Egyesült Királyság  lehet a haszonélvezője annak, ha Franciaország és Németország kiveti az adót a devizakereskedelemre és a származtatott értékpapírokra (derivatívákra), mivel a terv bírálói szerint a tranzakciós adó csak globális bevezetés esetén lenne működőképes, így azonban a kereskedelmi ügyleteket kivihetik Európából, folytatja a brit lap.

A Wall Street Journal beszámolója szerint az EU adóügyi biztosa, Algirdas Šemeta mind Európa, mind a világ adótörténelme szempontjából "jelentős mérföldkőnek" nevezte az Európai Tanács döntését, hozzátéve, hogy a 11 tagállam "polgárai régóta hangoztatott igényének" tett eleget...'

Forrás: http://www.theparliament.com/press-review-article/newsarticle/financial-transaction-tax-gets-green-light//1358899200/

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése