Az Önző, a Balek és a Békéltető

Erkölcsi "dilemmáink" nagy többsége áldilemma, a rövidlátás eredménye. Ha egy kényes helyzet minden szereplője végiggondolja hosszú távú önérdekét, spontán elkezd erkölcsösen viselkedni -- mert világossá válik számára, hogy hosszú távon, komplex felfogásban, az erkölcsös magatartás egyben a leghasznosabb is. Szabad-e azt hazudni egy üzleti tárgyaláson, hogy lényegesen jobb ajánlatot kaptunk egy konkurens cégtől, ha ezzel 2% árengedményt tudunk elérni? A moralizáló elemzés köteteket tölt meg, míg a hosszú távú önérdek tudatosítása villámgyors eredményt hoz. Nem célszerű hazudni, mert 2% árengedmény vagy elérhető fair módszerrel is, vagy hosszú távon hátrányos lesz: csorbítja a partnerséget, és ez -- a minőség, a garancia vagy a szolgáltatások révén -- sokkal többe kerülhet a minimális árelőnynél.

A valódi erkölcsi dilemma nem oldható fel a hosszú távú önérdek tudatosításával, mégsem szükségképpen valódi, csak más sémát követ, ugyanis a bizalomhiányról szól. Ebbe a kategóriába tartozik a világunk sorsát meghatározó valamennyi lényegi probléma, a cigarettareklámoktól a politikai kampányköltéseken, a korrupción, a fegyverkezési versenyen, a "közlegelők tragédiáján" és a veszélyeztetett állatfajok, trópusi esőerdők védelmén át egészen a globális felmelegedésig. Ezek a súlyos kérdések mind leírhatók a fogolydilemmának nevezett egyszerű játékelméleti helyzettel: "lényege, hogy két, súlyos bűnténnyel gyanúsított fogoly közül vallomást tesz-e az egyik a másik ellen (azaz defektál, mivel a fogolydilemmával foglalkozó anyagokban kooperációnak nem a hatóságokkal való együttműködés, hanem a vallomástétel megtagadása minősül). Akárcsak a többi nem kooperatív játékelméleti problémában, itt is feltételezzük, hogy az egyes játékosok saját nyereségüket tartják szem előtt, tekintet nélkül a másik résztvevő nyereségére.

A fogolydilemmánál a Nash-egyensúly nem vezet mindkét fél számára optimális megoldáshoz, mert ez ebben az esetben azt jelenti, hogy mindkét fogoly vall a másik ellen, még akkor is, ha a kooperációval nagyobb lenne a nyereségük. Bár mindkét fogoly jobban járna, ha kooperálnának, és egyikük sem vallana a másik ellen, mégis mindkettejüknek személyes érdekében áll vallani, akkor is ha korábban kooperációt ígértek egymásnak. Ebben áll a fogolydilemma lényege." (Forrás: http://hu.wikipedia.org/wiki/Fogolydilemma )

Amikor egyik dohánygyár sem mond le a burkolt cigarettareklámozásról, valamennyien saját haszonra játsszák a fogolydilemmát -- miközben nem csak a társadalom, hanem a dohánygyárak együtt is jobban járnának, ha semelyikük nem reklámozna. A pártok túlköltekezése a választási kampány során szintén a maximális egyéni hasznot célozza, de mivel mindegyikük ugyanazt a stratégiát folytatja, összességében a pártok és a választók is rosszabbul járnak (a pártok eredménytelenül költenek többet, és a számlát közvetetten a választók állják). A korrupció addig nyereséges, amíg viszonylag sokan nem korruptak. Ha mindenki korrupt, akkor összességében mind rosszul járnak. Ha egyik nagyhatalom sem száll ki a fegyverkezési versenyből, akkor összességében szegényebbé teszik népeiket, és folyamatos háborús fenyegetést gerjesztenek, végső fokon veszélyeztetik az emberiség fennmaradását. A "közlegelők tragédiájában" minden gazda jobban jár egyénileg, ha az engedélyezettnél több tehenet hajt ki legelni, a végén azonban mind rosszul járnak. Kiszállni haszonvesztést jelent, ám bennmaradni még költségesebb. A veszélyeztetett állatok vadászatát és a trópusi erdők irtását minden szereplő olyan megfontolásból folytatja, hogy ha abbahagyná, akkor egyrészt hasznot veszítene, másrészt a helyét azonnal átvenné a konkurencia. A globális felmelegedés elleni cselekvés azért bizonyult eddig üres retorikának, mert a fejlett országuk már elérték a maguk környezetpusztító hasznát, és nem szeretnék azt fair módon megosztani a fejletlenekkel, akik viszont nem szeretnének lemaradni a további környezetpusztítással elérhető haszonról. Az egyéni önzés ezáltal a legrosszabb kollektív kimenetelhez vezet, ahogy a két fogoly is rosszabbul jár, ha kölcsönösen kijátssza egymást, de bármennyit is töri a fejét, nem tud ennél jobbat kitalálni. Két szereplő esetén a megoldás nem a fejben, hanem a szívben rejlik: bízniuk kell egymásban, mert ... csak, azaz megérzésből, intuícióból. Nagy ritkán megeshet, hogy három jó barát eléggé bízik egymásban ahhoz, hogy kollektív haszonnal oldja meg a fogolydilemmát. Egy külső szemlélő azonban valamelyikük dezertálását valószínűsíti, három fő felett pedig gyakorlatilag biztos a bukás. A bizalomhiány elvben nem szükségszerű, a gyakorlatban mégis ezt tapasztaljuk, és e tapasztalat teszi élővé a fogolydilemmát. Egy maroknyi dohánygyár és politikai párt, közel kétszáz fegyverkező és környezetromboló ország, több százezer orvvadász, több millió erdőirtó és több százmillió korrupcióra hajló ember meggyőződése, hogy mindig lesz egy dezertőr, tehát alapértelmezetten dezertálnia kell.

Szerencsére nem lelketlen, számító automaták vagyunk,  hanem biológiai adottságokkal rendelkező társas lények, így vannak érzelmeink, és bizonyos magatartásformáktól nagy többségünk tartózkodik, mert ... ösztönösen-intuitíve így érezzük helyesnek. Mindennapi magatartásunkat a kötődést és elköteleződést segítő, illetve a mások megbecsülésére törekvő érzéseink vezérlik, ezért a társadalmak legalább 95%-a ritkán dezertál tudatosan. Ahol a dezertálók aránya meghaladja az 5%-ot (pl. a korrupció terén), ott rövidesen súlyos problémák merülnek fel, az adott társadalom/ország nagy bajba, a szétesés szélére kerül. Az egészséges társadalmakat az együttműködők és a dezertőrök folyamatos stratégiai vetélkedése és az ennek nyomán fel-fellángoló érzelmi csatározás jellemzi.

A folyamat matematikailag jól modellezhető három különböző stratégiát megvalósító játékossal. Robert Axelrod politológus több körös fogolydilemma bajnokságot hirdetett programozók számára: az nyer, akinek a programja 200 fordulóban a legtöbb pontot szerzi. Ha minden játékos együttműködik, jutalmuk 1-1 pont. Ha egyikük dezertál, 2 pontot kap, a többiek 0 pontot szereznek. Ha mindenki dezertál, senki sem szerez pontot. (Részletes leírás: http://en.wikipedia.org/wiki/Prisoner%27s_dilemma#The_iterated_prisoners.27_dilemma ). Összefoglalom a tanulságokat: a mindig együttműködő (Balek) és a mindig dezertáló (Önző) párbajában nyilvánvalóan az Önző győz. Fordul a kocka, amikor színre lép a Szemet Szemért játékos (a dezertőr ellen dezertál, az együttműködővel együttműködik). Legyőzi az Önzőt, és teret nyit a Baleknak. A Balek azonban naivan ismét teret nyit az Önzőnek, akit újra Szemet Szemértnek kell hatástalanítania, azaz ördögi kör alakul ki. Szemet Szemért tökéletesíthető, ha úgy programozzák, hogy az esetek 5%-ában együttműködjön az Önzővel, 5%-ban viszont dezertáljon a Balekkal szemben. Köznapi nyelven, a tökéletesített Szemet Szemért stratégia időnként megkegyelmez az Önzőnek, hogy ráébressze, mit nyerhet(ne) az együttműködéssel, és időnként megleckézteti a Balekot, hogy kibillentse a naivitásából. Ezáltal stabil helyzet alakul ki, az Önző háttérbe szorul, és a Balek nem nyit neki újra teret. A stratégia már csak csoportosan fejleszthető tovább: ha a játékosok több kör eredményét megjegyzik, és partnerség alakul ki az együttműködők között. A játék továbbfejlesztett változatában a partnerek ki is rekeszthetik az Önzőket: viselkedésük alapján felismerik, és néhány kör elteltével hatástalanítják őket, megfosztva őket a dezertálással elérhető előnyöktől.

Az emberi társadalomra értelmezve a fentieket: a Balek a naiv szabálykövető, erkölcsös, törvénytisztelő ember, aki enged a csoportnyomásnak, fontosabb számára a társadalmi elfogadottság, mint az időnkénti egyéni többlethaszon. Érzelmi élete átlag feletti intenzitású, intellektusa, fantáziája azonban átlag alatti. Egységes mércét használ, és ha netalán mégsem, híján van a tettre váltáshoz szükséges képességeknek. Az Önző az individualista, akit nem érdekelnek embertársai, agresszíven saját haszonra tör, és hidegen hagyja, kinek mi erről a véleménye. Az Önző számára a csoportnyomás nem létezik, illetve könnyedén figyelmen kívül hagyható -- érzelmi élete átlag alatti intenzitású, intellektusa és kreativitása azonban kiemelkedő. Kettős mércét használ, miszerint ő Jupiter, az emberiség meg Hatökör. Kérdésre többnyire azt állítja, hogy nem bánja, ha mások úgy bánnak vele, ahogy ő másokkal, de hazudik: stratégiája arra a feltevésre épül, hogy okosabb/erősebb/gyorsabb, ezért amit elvben másnak is megenged,  az a gyakorlatban, vele szemben úgysem fog sikerülni; illetve ha mégis, akkor véres bosszút áll, ám erről csak a cellatársak előtt szabad nyíltan beszélni, a fogyatékos emberiség nem érti a beavatottak gondolkodásmódját.

A Szemet Szemért stratéga az ókori törvényalkotó (pl. Hammurapi), az aranyszabály feltalálója: bánj úgy másokkal, ahogy szeretnéd, hogy veled bánjanak. Érzelmi élete és intellektusa egyensúlyban van, a Balekkal együttérez, az Önzővel intelligensen bánik el, saját tetteit fordítva ellene. Csakhogy nem tud stabilan békés helyzetet teremteni, ezért tökéletesednie kell.

A továbbfejlesztett stratéga a Békéltető (pl. Jézus), aki életreformot előírva irgalmaz a házasságtörő asszonynak, miközben leszögezi, hogy főszabályként mindenkinek a saját mércéjével mérnek, a gyilkosokat értelemszerűen legyilkolják, de azok is súlyos büntetésre számíthatnak, akik megtévesztéssel vagy okoskodással Balekká teszik embertársaikat. Tanítványait arra inti, hogy ahol nem látják őket szívesen, onnan távozzanak, és rázzák le a port a lábukról, bizonyságul ellenük, valamint legyenek szelídek, mint a galamb, ÉS okosak, mint a kígyó. A Békéltető stabil állapotot tud elérni, így személyében tovább már nem optimalizálható. Mércéje egységes, de ez nem az ő találmánya, már a Szemet Szemért stratégánál is így volt. Az ő újítása, hogy mindkét irányba szimmetrikusan beavatkozva kiegyenlíti az erőviszonyokat. Érzelmei és intellektusa egyensúlyban állnak egymással,  minden cselekedetével hosszú távú közjóléti stratégiát valósít meg.

Követői tovább javíthatják a közjólétet, ha beazonosítják az Önzőket, és egy-két körben bizalmat szavaznak nekik, majd kiközösítik őket. Egy idő múlva újra óvatos bizalmat adnak, de nem kegyelmeznek végtelenségig a hidegvérű visszaesőknek. Ezzel párhuzamosan fel kell ébreszteniük a Balekokat, megtanítva őket az önvédelemre, hogy kiléphessenek az örökös áldozati szerepből.

Az Önzők azonban -- mivel okosak és kreatívak -- szintén tömörülnek, ideológiát gyártanak az önzésükre, és megpróbálják taktikailag együttműködve háttérbe szorítani a Békéltetőket. Ahol ez sikerül nekik, ott újratermelődnek a Balekok, az Önzők pedig szabadrabló helyzetbe kerülnek -- egészen a Szemet Szemért stratéga büntetőakciójáig, illetve a Békéltető új egyensúlyteremtéséig. Várhatóan így megy ez, körbe-körbe, amíg csak ember él a Földön, amennyiben az Önzők ragaszkodnak az "egyszer hopp, másszor kopp" ciklusokhoz. Nem szükségszerű, hogy ragaszkodjanak, ugyanis mind a Balek, mind az Önző akkor optimalizálja hosszú távú önérdekét, ha partnernek tekinti a Békéltetőt. A Balek szempontjából evidens az előny, az Önző pedig megfontolhatja, hogy mivel az igazságos társadalmi cserék kalkulátora és a szemet szemért elv az evolúciókutatók szerint mindannyiunkban biológiailag kódolt, a közösség ellenében dominánssá váló önzés spontán Szemet Szemért stratégát teremt néhány Balekból, így aztán a legokosabb, legkreatívabb megoldás módjával élni a szellemi fölénnyel, beletörődni az ezzel arányos közösségi ellenérzésbe, és nem aláásni a Békéltető tekintélyét.

Szerencsénkre, mint fentebb említettem, az emberiség döntő többsége társas lény, elég erősen elfogadásra vágyik, kellően érzelemgazdag ahhoz, hogy elkötelezze magát a közössége mellett, bízzon az intuíciójában, és csak ritkán dezertáljon egyéni haszon reményében. Erkölcsi dilemmáink jórészt áldilemmák, a hosszú távú önérdek legtöbbször egybeesik az erkölcsösnek tartott magatartással, és ahol véletlenül nem, ott gazdasági eszközökkel (adóval, felárral, pénzbüntetéssel) az összhang könnyen megteremthető. Természetesen a nagy vonalakban "erkölcsös" magatartás (a részletekben sosem lesz egyetértés, meg aztán, kerüljük a zelótaságot) és az érzelmi elköteleződés (hazaszeretet vagy közhaszonszeretet) követelménye továbbra is főszabály, de egy feszült átmeneti állapotban lévő társadalomban jobb közérzetet eredményez, ha olyan szabályokat alkotunk, hogy az előbbiek sulykolása helyett elég legyen a "cselekedj megfontolt önérdeked szerint".  A partnerségen alapuló békés egymás mellett élés feltételei adottak, csak élnünk kell a lehetőséggel.

(A posztot Matt Ridley Az erény eredete című könyve ihlette, köszönet a szerzőnek.)