2013. április 21., vasárnap

Gázt nekik?

A korábban "gój", most "nemzeti érzelmű" motorosok felvonulást terveztek mára, amikor mások a holokauszt áldozataira emlékeznek az Élete Menete rendezvény keretében. A motorosok a Dohány utcai zsinagóga előtt is elhaladtak volna, és -- nyilván teljesen véletlenül -- Adj gázt! címet adtak megmozdulásuknak.

A rendőrség először engedélyezte a vonulást, azután Orbán Viktor személyes utasítására visszavonta az engedélyt. A hatalmi ágak szétválasztását szorgalmazó nemzetközi liberális erők alighanem dilemmaként élik meg a helyzetet. Az agyalágyult motorosok nem tartják meg ízléstelen és provokatív rendezvényüket, ez elvileg jó. Másrészt a miniszterelnök közvetlen utasítására visszavonni az engedélyt elvileg gáz. Harmadrészt mekkora szaftos balhé lehetett volna belőle, pár százalékkal amortizálva a jobboldal szavazótáborát, szóval mégis csak kár érte. Ebből is látszik, mennyi fejtörést okoz manapság a liberális lét.

A megélhetési anti-antiszemitáknak nem kell teljesen elkeseredniük, a kerge kétkerekűsök más útvonalon, más elnevezéssel mégis kaptak vonulási engedélyt, és a függetlenségéről híres nemzetközi sajtó nem lesz rest úgy prezentálni őket, mintha az eredeti tervhez tartották volna magukat, ilyenkor jó az, aki rosszra gondol.

Bácsfi Diána, a Vér és Becsület és egyéb műnácik után gépparipán blamálják nemzetüket a tökkelütöttek. Ha már gázt akarnak, érdemes lenne stílszerűen kipróbálniuk a Robert Merle Mesterségem a halál című klasszikusában leírt megoldást: a megsemmisítő táborok előpróbájaként  kamionba zárták a deportáltakat, és a raktérbe vezették a kipufogógázt. Náci szemmel ez nem bizonyult hatékonynak, még órák múlva is voltak túlélők, nem szólva a rengeteg elpöfögött üzemanyagról. Ha már bowdengázról  (mi másról?!) beszélnek a baromarcú motorosok, egy félórácskára igazán kipróbálhatnák ezt a kísérleti berendezést, hogy történelmi hangulatba jöjjenek. Kell egy jó becsali mese, mondjuk azt, hogy odabent névre szóló, Fehérlófia által dedikált turulszobrot kapnak. Aztán ha bent vannak, rájuk zárni az ajtót, indítani, és gázt nekik! Vagy inkább mégsem, ne vicceljünk ezzel.

Komolyra fordítva a szót, nemzeti érzésekkel rendelkezni dicséretes dolog. A haza érdekeit képviselni jó mulatság, férfimunka a javából. A nemzetet IQ-hiány okán leégetni, érdekeit hátramozdítani viszont hazaárulás. Értem, hogy benned van az oly szent akarat, rendben, hogy szívesen latba vetnéd az erődet, csakhogy ész nélkül több kár lesz belőle, mint haszon. Ha nincs agyad, bízd másra az érdekképviseletet, vagyis fogd be a szád, és nemzeted nevében mosolyogj kedvesen mindenkire. Ha lelki defektus miatt mosolyogni nem tudsz, és kényszeres szájmenésed van, akkor pedig a haza érdekében fojtsd el a nemzeti érzéseidet!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése