Ez a Descartes-variáció jutott eszembe Ferge Zsuzsa írását olvasva a múlt heti HVG-ben. Szerinte az állam elítélendő módon kivonul a szociális ellátásokból. A professzor asszony méltatlankodva állapítja meg, hogy a közvélemény nagy többsége egyetért a segélyezés feltételekhez kötésével -- legyen az tiszta udvar, rendes ház, a gyerek iskoláztatása vagy munkavégzési hajlandóság. Nem csak a Jobbik szavazóinak 86%-a vélekedik így, dohog a szerző, hanem az LMP szavazóinak 74%-a is! Épp csak azt nem teszi hozzá, hogy tőlük azért többet várt volna.
Miközben lelkesen vallom, hogy a többségnek nincs automatikusan igaza (pl. tőzsdepánik esetén), ez az állítás minden konkrét esetben tételes levezetésre szorul. Ha érvek híján ellenvéleményünket nem tudjuk kifejteni, akkor célszerű belenyugodni az alapszabály szerinti helyzetbe, vagyis abba, hogy ezúttal tényleg a többségnek lehet igaza. Persze mi van, ha mégsem?
Ismert szociálpszichológiai kísérletben tízfős csoportnak egyszerű számtanpéldát adnak fel. Például mennyi 20:5? A csoportnak meg kell állapodnia a helyes válaszról. Az első válaszadó szerint az eredmény 5. A második szerint is. A harmadik szerint szintén. A kísérleti alany azt hiszi, megbolondult. Pedig csak nem tudja, hogy kilenc statisztával rakták egybe, feladatuk őt elbizonytalanítani. Bátortalanul megjegyzi, hogy szerinte 4 a helyes eredmény, de 9:1 arányban leszavazzák. Még néhányszor megpróbálkozik jobb belátásra téríteni a logikátlanokat, majd siker híján az esetek mintegy felében feladja a harcot, beadja a derekát. Na jó, ha nektek annyira fontos, akkor 20:5 legyen 5. Ilyen erős a csoportnyomás.
Érdekes lenne még kiterjedtebb keretben folytatni a kísérletet: az alany felháborodva meséli a barátainak, hogy mennyi hülyével sorsolták össze. Elmondja a feladatot, és döbbenten konstatálja, hogy összes ismerőse szerint is 5 az eredmény. Egy hét, egy hónap elteltével vajon hogy alakulna a 4 mellett dacosan kitartók aránya? A racionális megoldásokhoz ragaszkodni lelkiismereti kérdés. Szerencsére a tudomány képviselője korántsem fegyvertelen a tudománytalanul gondolkodókkal szemben. Szabatos levezetéssel meggyőzheti mindazokat, akik nem beépített statiszták, legyenek bár kilencen vagy kilencmillióan.
Ferge Zsuzsának elvben akkor is igaza lehet a szociális ellátások feltétel nélkülisége kapcsán, ha az LMP-s szavazók akár 95%-a (valamint a jobbikosok 110%-a) másképp gondolja. Igaza lehet, mondom, csakhogy érvekkel kellene alátámasztani az álláspontot. A számtani példához visszatérve, honnan tudhatjuk, hogy 20:5 = 4? Onnan, hogy 4x5 = 20, továbbá 2x5 + 2x5 = 20 és 1x5 + 1x5 + 1x5 + 1x5 ugyancsak.
Honnan tudhatjuk, hogy a segélyek feltételhez kötése téves megoldás? Hogy a tiszta udvar, rendes ház, a gyerek iskolába járatása és a munkavégzés előírása helytelen? Nézzünk egy-két lehetséges bizonyítást: nem kell feltételhez kötni a segélyt, mert a kedvezményezett úgyis önként teljesít minden szükséges feltételt. Így ismerjük a segélyezettek hozzáállását az élethez? Ha így viszonyulnak általában az érvényesülés feltételeihez, akkor miért szorulnak ellátásra?
Alternatív érvelés: nem kell feltétel, mert a felsoroltak nem szükségesek a boldog élethez; nem kell tiszta lakókörnyezet, ne járjon akár iskolába a gyerek, igazából dolgozni sem szükséges. A segély az jár és kész. Nos, ez az érvelés valószínűleg nem üti át az értetlenség páncélját.
A félreértések elkerülése végett, nem állítom, hogy Ferge Zsuzsa az iménti érvrendszert használja, és hogy más szellemi munícióval nem rendelkezik. Mindössze azt állítom, hogy elmulasztja érvekkel alátámasztani a magyar társadalom 80%-ától eltérő álláspontját, miközben sérelmezi, hogy a kormány a többség ízlése szerint szabályozza ezt a területet.
A demokratikus többségelv kiválóan alkalmas döntéshozatalra, ám nem tekinthető perdöntőnek tudományos kérdésekben. Elvben igenis lehet egy szál szociológiaprofesszornak igaza nyolcmillió laikussal szemben. Ezzel a nyitottsággal hiányolom a szociális ellátások feltétel nélküliségének kívánatos voltát alátámasztó érveket. Mivel a kormány az adófizetők pénzéből segélyez, az adófizetők többségének álláspontját semmiképp sem hagyhatja figyelmen kívül. Ellenben a közvélemény jelentős része tudományos érvekkel meggyőzhető. Ha tehát a többségi vélekedés szociológiai, lélektani értelemben helytelen, lássuk a tételes ellenbizonyítást.
Miközben lelkesen vallom, hogy a többségnek nincs automatikusan igaza (pl. tőzsdepánik esetén), ez az állítás minden konkrét esetben tételes levezetésre szorul. Ha érvek híján ellenvéleményünket nem tudjuk kifejteni, akkor célszerű belenyugodni az alapszabály szerinti helyzetbe, vagyis abba, hogy ezúttal tényleg a többségnek lehet igaza. Persze mi van, ha mégsem?
Ismert szociálpszichológiai kísérletben tízfős csoportnak egyszerű számtanpéldát adnak fel. Például mennyi 20:5? A csoportnak meg kell állapodnia a helyes válaszról. Az első válaszadó szerint az eredmény 5. A második szerint is. A harmadik szerint szintén. A kísérleti alany azt hiszi, megbolondult. Pedig csak nem tudja, hogy kilenc statisztával rakták egybe, feladatuk őt elbizonytalanítani. Bátortalanul megjegyzi, hogy szerinte 4 a helyes eredmény, de 9:1 arányban leszavazzák. Még néhányszor megpróbálkozik jobb belátásra téríteni a logikátlanokat, majd siker híján az esetek mintegy felében feladja a harcot, beadja a derekát. Na jó, ha nektek annyira fontos, akkor 20:5 legyen 5. Ilyen erős a csoportnyomás.
Érdekes lenne még kiterjedtebb keretben folytatni a kísérletet: az alany felháborodva meséli a barátainak, hogy mennyi hülyével sorsolták össze. Elmondja a feladatot, és döbbenten konstatálja, hogy összes ismerőse szerint is 5 az eredmény. Egy hét, egy hónap elteltével vajon hogy alakulna a 4 mellett dacosan kitartók aránya? A racionális megoldásokhoz ragaszkodni lelkiismereti kérdés. Szerencsére a tudomány képviselője korántsem fegyvertelen a tudománytalanul gondolkodókkal szemben. Szabatos levezetéssel meggyőzheti mindazokat, akik nem beépített statiszták, legyenek bár kilencen vagy kilencmillióan.
Ferge Zsuzsának elvben akkor is igaza lehet a szociális ellátások feltétel nélkülisége kapcsán, ha az LMP-s szavazók akár 95%-a (valamint a jobbikosok 110%-a) másképp gondolja. Igaza lehet, mondom, csakhogy érvekkel kellene alátámasztani az álláspontot. A számtani példához visszatérve, honnan tudhatjuk, hogy 20:5 = 4? Onnan, hogy 4x5 = 20, továbbá 2x5 + 2x5 = 20 és 1x5 + 1x5 + 1x5 + 1x5 ugyancsak.
Honnan tudhatjuk, hogy a segélyek feltételhez kötése téves megoldás? Hogy a tiszta udvar, rendes ház, a gyerek iskolába járatása és a munkavégzés előírása helytelen? Nézzünk egy-két lehetséges bizonyítást: nem kell feltételhez kötni a segélyt, mert a kedvezményezett úgyis önként teljesít minden szükséges feltételt. Így ismerjük a segélyezettek hozzáállását az élethez? Ha így viszonyulnak általában az érvényesülés feltételeihez, akkor miért szorulnak ellátásra?
Alternatív érvelés: nem kell feltétel, mert a felsoroltak nem szükségesek a boldog élethez; nem kell tiszta lakókörnyezet, ne járjon akár iskolába a gyerek, igazából dolgozni sem szükséges. A segély az jár és kész. Nos, ez az érvelés valószínűleg nem üti át az értetlenség páncélját.
A félreértések elkerülése végett, nem állítom, hogy Ferge Zsuzsa az iménti érvrendszert használja, és hogy más szellemi munícióval nem rendelkezik. Mindössze azt állítom, hogy elmulasztja érvekkel alátámasztani a magyar társadalom 80%-ától eltérő álláspontját, miközben sérelmezi, hogy a kormány a többség ízlése szerint szabályozza ezt a területet.
A demokratikus többségelv kiválóan alkalmas döntéshozatalra, ám nem tekinthető perdöntőnek tudományos kérdésekben. Elvben igenis lehet egy szál szociológiaprofesszornak igaza nyolcmillió laikussal szemben. Ezzel a nyitottsággal hiányolom a szociális ellátások feltétel nélküliségének kívánatos voltát alátámasztó érveket. Mivel a kormány az adófizetők pénzéből segélyez, az adófizetők többségének álláspontját semmiképp sem hagyhatja figyelmen kívül. Ellenben a közvélemény jelentős része tudományos érvekkel meggyőzhető. Ha tehát a többségi vélekedés szociológiai, lélektani értelemben helytelen, lássuk a tételes ellenbizonyítást.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése