Az adózás komoly ügy, közvetlen államháztartási kihatásai miatt még népszavazni sem lehet róla. Annál inkább lehet -- csak eddig nem igazán sikerült -- értelmes vitát folytatni e témában. Elvesznek a szegényektől, adnak a gazdagoknak? Szétadózzuk magunkat, és mégsem elég? Mi lenne, ha egy reggel arra ébrednénk, hogy megszűnt az adórendszer?
Néhány napon belül összeomlana az állam is, hiszen az adónkból tartjuk fenn. Reklamálnának a közszférában dolgozók, fizetést vagy munkanélküli segélyt kellene nekik adni. Ja, a munkanélküli segélyt is adókból fizetjük. Adókra tehát szükség van, nélkülük nagyon gyorsan működésképtelenné válna az ország. Nézzük, hogyan tudnánk nulláról felépíteni egy hatékony, ésszerű adórendszert.
Először is, hányan dolgozzanak a közszférában? Annyian, amennyien napi 8 óra hatékony munkavégzés mellett képesek ellátni a közszférától elvárt feladatokat. Na jó, legyenek 3%-kal többen, betegség és váratlan feladatok esetére. A többi dolgozónak, szintén adóból, munkanélküli segélyt kell adni. Néhány hónap elteltével pedig közmunkára kell őket kivezényelni. Mi lesz velük hosszú távon? A magángazdaságot olyan erőssé kell tenni, hogy képes legyen munkát adni minden munkavállalónak. A gazdaságfejlesztésnek nem alternatívája sem a kapun belüli munkanélküliség, sem az állami alibifoglalkoztatás.
Mennyi és hány sávos legyen a jövedelemadó? Mivel a fogyasztást továbbra is forgalmi adóval (ÁFA) terheljük, és az alapértelmezetten egykulcsos, a jövedelemadónak célszerű több sávosnak lennie, de a legmagasabb adókulcs ne haladja meg a 33%-ot. Ennél magasabb adó ugyanis demotivál, gyakorlatilag bünteti a jövedelemszerzést, és adóparadicsomok felé ösztönöz.
Mekkora legyen az ÁFA? Ésszerű mértéke 12,5%, ennél magasabb kulcs már elkerülésre buzdít. ÁFA-mentes legyen a könyv, a kultúra, a gyógyszer, a gyermekruha? Ne legyen, hanem a rászorulók kapjanak rá kompenzációt, illetve a magas kultúrához tartozó termékek kapjanak eseti állami kompenzációt.
Miből fizessük a munkanélküli segélyt? Egyharmadban a munkavállalók, kétharmadban a munkáltatók célzott adójából: aki dolgozik és fizet a többieknek, el fogja várni, hogy minden munkaképes ember dolgozzon; a vállalatok pedig túlóráztatás helyett normál, sőt részmunkaidőben is foglalkoztathatnak. Ettől azonnal csökken a munkanélküliség, kevesebb céladót kell fizetniük.
Mennyit adózzanak a vállalkozások? Nagyjából annyit, amennyit ma, csak a multik adóját kellene az általános szintre emelni. A mai befektető- és tőkebarát szabályozás ugyanis a multikat jutalmazza a hazai vállalkozások és a munkavállalók terhére.
Miből tartsuk fenn az utakat? A megtett kilométerrel arányos úthasználati díjból. Miből tartsuk fenn a közösségi közlekedést és a vasúthálózatot? A magánközlekedést terhelő adóból, praktikusan a legkönnyebben beszedhető üzemanyag adóból. Az adó számításának alapja a magánközlekedés által a környezetnek illetve gyermekeinknek okozott kár.
Miből tartsuk fenn az egészségügyet? A cigarettára, szeszes italra, valamint a túlsózott és túlcukrozott ételekre kivetett adóból (jövedéki és chips-adó), valamint az ezen felül szükséges egyéni egészségügyi hozzájárulásokból, amelyeket életvitel szerinti bonus és malus súlyozna. Egészségügyi hozzájárulást nem csak az aktív dolgozóknak, hanem minden nagykorú állampolgárnak fizetnie kellene, mégpedig testtömeg-index és egyéb kockázati tényezők alapján. A munkáltató nem fizethet egészségbiztosítást, de odaadhagyja az arra szánt pénzt a dolgozónak. A nem aktívak pedig az egyéb ellátásuk mellé megkapnák az egészségbiztosítás alapdíját, a bonus kedvezményét magukra költhetnék, a malus felárát maguk viselnék. Ez minden állampolgárt arra ösztönözne, hogy minimum a normál egészségügyi paramétereken belül tartsa saját testét.
Miből fizessük a nyugdíjakat? Az aktuális dolgozók havi befizetéseiből. Ha ezek csökkennek, a következő havi nyugdíjak is arányosan, linerálisan csökkennek. Így világossá válna, hogy a nyugdíjrendszer alapelve nem a magánvagyon, hanem a generációk közötti szolidarítás: együtt sírunk, együtt nevetünk. Az aktív befizetők számának alakulásától függően, 3-5 évente korrigálni kell a nyugdíjkorhatárt. A magánnyugdíjakra ésszerű mértékű (pl. 10%) szolidaritási adót lehetne kivetni, ennek bevételét a minimálnyugdíj alatti ellátások emelésére fordíthatnánk.
Miből támogassuk a családokat? A jövedelemadóból rászorultsághoz kötött családi pótlékot célszerű fizetni, valamint adókedvezményt adni a gyereket nevelőknek. Ez arra ösztönöz, hogy főként azok vállaljanak gyereket, akik saját munkával tervezik őket eltartani.
Nagy vonalakban így nézne ki egy ésszerűen felépített adórendszer a nagy ellátórendszerek összefüggésében. A közszféra működtetéséhez szükséges adót az önkormányzatoknak kellene beszedniük, és annak egy részét adnák át a központi kormány számára, tehát a mai adóelosztásnak épp a fordítottjára lenne szükség. Helyi szinten jobb a rálátás a tényleges jövedelmekre, és az adófizető is jobban rálát a pénze felhasználására.
Részlegesen fel kellene oldani az adókról való népszavazás tilalmát: adóemelésre illetve új adó bevezetésére bármikor lehessen javaslatot tenni.
Az adók és ellátások fenti szigorú logikájának megteremtésével optimális fejlődési pályára állíthatnánk Magyarországot.
Néhány napon belül összeomlana az állam is, hiszen az adónkból tartjuk fenn. Reklamálnának a közszférában dolgozók, fizetést vagy munkanélküli segélyt kellene nekik adni. Ja, a munkanélküli segélyt is adókból fizetjük. Adókra tehát szükség van, nélkülük nagyon gyorsan működésképtelenné válna az ország. Nézzük, hogyan tudnánk nulláról felépíteni egy hatékony, ésszerű adórendszert.
Először is, hányan dolgozzanak a közszférában? Annyian, amennyien napi 8 óra hatékony munkavégzés mellett képesek ellátni a közszférától elvárt feladatokat. Na jó, legyenek 3%-kal többen, betegség és váratlan feladatok esetére. A többi dolgozónak, szintén adóból, munkanélküli segélyt kell adni. Néhány hónap elteltével pedig közmunkára kell őket kivezényelni. Mi lesz velük hosszú távon? A magángazdaságot olyan erőssé kell tenni, hogy képes legyen munkát adni minden munkavállalónak. A gazdaságfejlesztésnek nem alternatívája sem a kapun belüli munkanélküliség, sem az állami alibifoglalkoztatás.
Mennyi és hány sávos legyen a jövedelemadó? Mivel a fogyasztást továbbra is forgalmi adóval (ÁFA) terheljük, és az alapértelmezetten egykulcsos, a jövedelemadónak célszerű több sávosnak lennie, de a legmagasabb adókulcs ne haladja meg a 33%-ot. Ennél magasabb adó ugyanis demotivál, gyakorlatilag bünteti a jövedelemszerzést, és adóparadicsomok felé ösztönöz.
Mekkora legyen az ÁFA? Ésszerű mértéke 12,5%, ennél magasabb kulcs már elkerülésre buzdít. ÁFA-mentes legyen a könyv, a kultúra, a gyógyszer, a gyermekruha? Ne legyen, hanem a rászorulók kapjanak rá kompenzációt, illetve a magas kultúrához tartozó termékek kapjanak eseti állami kompenzációt.
Miből fizessük a munkanélküli segélyt? Egyharmadban a munkavállalók, kétharmadban a munkáltatók célzott adójából: aki dolgozik és fizet a többieknek, el fogja várni, hogy minden munkaképes ember dolgozzon; a vállalatok pedig túlóráztatás helyett normál, sőt részmunkaidőben is foglalkoztathatnak. Ettől azonnal csökken a munkanélküliség, kevesebb céladót kell fizetniük.
Mennyit adózzanak a vállalkozások? Nagyjából annyit, amennyit ma, csak a multik adóját kellene az általános szintre emelni. A mai befektető- és tőkebarát szabályozás ugyanis a multikat jutalmazza a hazai vállalkozások és a munkavállalók terhére.
Miből tartsuk fenn az utakat? A megtett kilométerrel arányos úthasználati díjból. Miből tartsuk fenn a közösségi közlekedést és a vasúthálózatot? A magánközlekedést terhelő adóból, praktikusan a legkönnyebben beszedhető üzemanyag adóból. Az adó számításának alapja a magánközlekedés által a környezetnek illetve gyermekeinknek okozott kár.
Miből tartsuk fenn az egészségügyet? A cigarettára, szeszes italra, valamint a túlsózott és túlcukrozott ételekre kivetett adóból (jövedéki és chips-adó), valamint az ezen felül szükséges egyéni egészségügyi hozzájárulásokból, amelyeket életvitel szerinti bonus és malus súlyozna. Egészségügyi hozzájárulást nem csak az aktív dolgozóknak, hanem minden nagykorú állampolgárnak fizetnie kellene, mégpedig testtömeg-index és egyéb kockázati tényezők alapján. A munkáltató nem fizethet egészségbiztosítást, de odaadhagyja az arra szánt pénzt a dolgozónak. A nem aktívak pedig az egyéb ellátásuk mellé megkapnák az egészségbiztosítás alapdíját, a bonus kedvezményét magukra költhetnék, a malus felárát maguk viselnék. Ez minden állampolgárt arra ösztönözne, hogy minimum a normál egészségügyi paramétereken belül tartsa saját testét.
Miből fizessük a nyugdíjakat? Az aktuális dolgozók havi befizetéseiből. Ha ezek csökkennek, a következő havi nyugdíjak is arányosan, linerálisan csökkennek. Így világossá válna, hogy a nyugdíjrendszer alapelve nem a magánvagyon, hanem a generációk közötti szolidarítás: együtt sírunk, együtt nevetünk. Az aktív befizetők számának alakulásától függően, 3-5 évente korrigálni kell a nyugdíjkorhatárt. A magánnyugdíjakra ésszerű mértékű (pl. 10%) szolidaritási adót lehetne kivetni, ennek bevételét a minimálnyugdíj alatti ellátások emelésére fordíthatnánk.
Miből támogassuk a családokat? A jövedelemadóból rászorultsághoz kötött családi pótlékot célszerű fizetni, valamint adókedvezményt adni a gyereket nevelőknek. Ez arra ösztönöz, hogy főként azok vállaljanak gyereket, akik saját munkával tervezik őket eltartani.
Nagy vonalakban így nézne ki egy ésszerűen felépített adórendszer a nagy ellátórendszerek összefüggésében. A közszféra működtetéséhez szükséges adót az önkormányzatoknak kellene beszedniük, és annak egy részét adnák át a központi kormány számára, tehát a mai adóelosztásnak épp a fordítottjára lenne szükség. Helyi szinten jobb a rálátás a tényleges jövedelmekre, és az adófizető is jobban rálát a pénze felhasználására.
Részlegesen fel kellene oldani az adókról való népszavazás tilalmát: adóemelésre illetve új adó bevezetésére bármikor lehessen javaslatot tenni.
Az adók és ellátások fenti szigorú logikájának megteremtésével optimális fejlődési pályára állíthatnánk Magyarországot.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése