2012. március 27., kedd

Ügynökök nemzete

Amikor a Newsweek március 19-i száma megállapítja, hogy "mindannyiunkban él egy ügynök" (p. 46), nem a mi ügynökvitánkra, hanem Arthur Miller híres drámájának általános érvényére utal. A mi balhénk ehhez képest igencsak szűk érvényű. Külön bejáratú, szuverén ügynökügyünk a rendszerváltó elit sundabundázása nélkül nem is jöhetett volna létre. Minden új pártba került néhány -- részben aktív, részben pentito -- ügynök, így aztán a pártok jobbnak látták, ha vajas fejjel nem állnak ki a napra.

Hosszú idő telt el, az egésznek megkopott a varázsa, de tévedés lenne azt gondolni, hogy csak annyira aktuális, mint a tavalyi lottószelvény. Ha a kettős állampolgárságot 2010-ben nem foglaljuk törvénybe, húsz év alatt jelentősen vesztene a vonzerejéből, de attól még nem évülne el.

A párhuzam az ügyben kialakított álláspontok hosszú távú kihatásaira is áll: a kettős állampolgárságra érvényesen csak igennel lehet válaszolni, ahogy az ügynökakták nyilvánosságra hozatalára is. Meg lehet persze próbálkozni ellenkező válasszal, ahogy Gyurcsány Ferenc tette anno, de az eredmény is olyan lesz. A Fidesz jó néhány húzós ügyből kijött már, remélem, ezúttal is felismeri a történelmi szükségszerűséget. Nem az a kérdés, nyilvánosságra hozzuk-e az ügynöknyilvántartást, és vállaljuk-e ennek minden következményét, hanem az, hogy ma délután, holnap, vagy legkésőbb jövő hétfőn publikáljuk-e a vonatkozó adatokat.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése