A karma egyik működési mechanizmusa a pozitív képmutatás áttétel. Ez tömören annyit jelent, hogy aki vizet iszik, és bort prédikál, az hamarosan elnyeri megérdemelt büntetését.
Mindenki ismeri a közmondásos esetet, amikor egy pap vizet prédikál és bort iszik. Hétköznapi nyelven képmutatás, ha az illető nem ismeri vagy nem akarja ismerni önmagát, és mások számára szigorúbb mércét állít, mint saját magának. Ilyenek az ájtatoskodók, az erkölcscsőszök, vagy az élettől elszakadt keresztény értelmiségiek. A képmutatásnak ez a fajtája egyértelműen káros, elítélendő, és a közvélemény ennek megfelelően el is ítéli.
Szinte senki nem tudja azonban, mi az, amikor valaki bort prédikál, és vizet iszik. Hétköznapi nyelven pozitív képmutatásnak hívhatjuk, amíg nem találunk rá megfelelőbb szót. Az illető nem ismeri vagy nem akarja ismerni embertársait, és enyhébb mércét állít számukra, mint saját magának. Ilyenek az élettől elszakadt szabadságelvű értelmiségiek. Feltételezik, hogy mindenki úgy gondolkodik, mint ők, és mindenki napi szinten elmélkedik a szabadságról, majd a fejében zakatoló elvek alapján önmegtartóztat, azaz nem játssza be a rendelkezésére álló játékteret. A képmutatásnak ez a fajtája egyértelműen káros, elítélendő, ám a közvélemény sajnos nagyon keveset tud róla.
Egyik kollégám például nem ítéli el a házastársi hűtlenséget, bár hangsúlyozza, hogy ő nem él szabadságának ezzel a területével. Egyenes, tisztességes ember, nem fordulhat elő nála, hogy jegy nélkül utazik a buszon. Egy másik kollégám helyesli a homoszexuális késztetések szabad kiélését, bár hangsúlyozza, hogy neki sosem volt rá ingere. Szimpatikus, tisztességes ember, az egész emberiség jólétének híve. Egyik vitapartnerem nem ítéli el a bankok tisztesség határán lavírozó haszonszerzését a devizahitelek kapcsán, bár hangsúlyozza, hogy a szabadságból többet engedélyez másoknak, mint magának. Szeretetre méltó, tisztességes ember, a tízparancsolatot elvben nem fogadja el, de a gyakorlatban, mintegy véletlenül, betartja. Mindhármukban közös, hogy kettős mércét alkalmaznak, csak mivel az eltérés a klasszikus esethez képest éppen fordított, szerintük ezzel nem lehet baj. Jézus tanítása úgy szól, hogy ne akard szomszédod szeméből kivenni a szálkát, míg a magadéból ki nem szedted a gerendát. Vajon ha a szomszéd szemében lévő gerendát szó nélkül hagyjuk, miközben a magunkéból kiszedjük a szálkát, megfelelünk ennek a tanításnak? Állításom szerint nem, mert erre már egy másik tanítás vonatkozik: ha valaki vét a közösség ellen, először figyelmeztesd egy-két tanú jelenlétében. Ha nem hallgat rád, jelentsd fel a hatóságnál. Ez a közösség jólétében gondolkodó ember egyetemes felelőssége.
A pozitív képmutató vét a következetesség ellen, hiszen kettős mércét alkalmaz. Vét a közössége ellen, mert kiteszi a normaszegők kénye-kedvének. Legfőképpen: vét a Dolgok Nagy Rendje ellen, amelyben nem az elmélet szépsége, nem a szándék jósága, nem a szavak értelme, hanem kizárólag mindezek következménye számít. A Hortobágyon nyugodtan hahózhatunk kedvünkre. Ha az Alpokban hahózunk, a lavinaveszélyt is mérlegelnünk kell. Magyarországon semleges szabadelvű bölcsességnek számít, hogy "nem a pisztoly öl, hanem az ember". Az Egyesült Államokban ez az állítás évente legalább 50 ezer ember életébe kerül.
A pozitív képmutató az egyéni szabadságra hivatkozik: megvan a lehetőség, más akár élhet is vele, épp csak úgy adódott, hogy ő maga történetesen nem akar. A normaszegő kezében ez töltött fegyver, és ezáltal veszélyt jelent a társadalomra. Az aranyszabály alapján óvd embertársaidat a normaszegőktől, hogy ők is óvjanak téged a normaszegőktől. Ha belegondolunk, nem olyan könnyű erre legyinteni.
Steven Pinker harvardi nyelvész a trágárság iránt elnéző liberálisokról írja egyik friss könyvében (The Stuff of Thought -- Language as a Window into Human Nature), hogy számukra a nemi tabuszókincs köznyelvi emlegetése bocsánatos, érzelmileg akár teljesen semleges lehet, ám ha rasszista vicc vagy szexista kijelentés éri füleiket, azonnal frusztráltak lesznek, és felháborodottan, ingerülten reagálnak, védve a számukra fontos érdekeket. Nem arról van tehát szó, hogy az egyéni szabadság elméleti hívei nem ismerik a normaszegés kiváltotta felháborodást, hanem arról, hogy a normaszegés a többségtől eltérő területen sérti őket. Ezeken a területeken az aranyszabály alapján védelmet várnak a többségtől, miközben megtagadják a védelmet a többség számára fontos területeken. Fel kellene ismerniük saját önkorlátozásuk valódi indítékait, és vagy a normaszegőktől is elvárni az elveik tiszteletben tartását, vagy érthetően lefordítani ezt a nyelvükre: korlátozzátok magatokat, ahogyan én teszem, mert elvek és felelősség nélkül cselekedni nem szabadság, hanem gátlástalanság.
A társadalom alapértelmezetten a demokratikusan működő hatóságoktól és saját tagjaitól várja, vészhelyzet esetén azonban diktátoroktól és paramilitáris erőktől reméli, illetve tőlük is elfogadja megsértett igazságérzetének helyreállítását. Ezért van, hogy az egyéni szabadsággal való fehérgalléros visszaélések lepkeszárny-csapkodása kis idő múlva özönvízszerű kékgalléros felháborodást, és alkalmas vezető esetén kegyes abszolutizmust (Putyin, Chavez), kevésbé szerencsés esetben a többség "megmagyarázhatatlan" radikalizálódásán (Európa, 2010) át akár össznépi pogromot (Ruanda) is eredményezhet.
Milyen területen várnak segítséget embertársaiktól a magyar pozitív képmutatók? A romák és nők esélyegyenlősége, a cigánybűnözés fogalmának megszüntetése, a zsidók semleges vagy pozitív megítélése, a demokrácia formáinak tiszteletben tartása, a családon belüli erőszak enyhítése, a fapuca alapú erkölcsök örömelvű lazítása terén. Milyen területen várok én (Vértes László lkkk-mehs, azaz liberális kozmopolita katolikus keresztény magyar európai homo sapiens) segítséget embertársaimtól? Az evangéliumközpontú keresztények és általában az aranyszabály alapján élő közösségi emberek esélyegyenlősége, az emberi tisztesség elvárásának általánossá tétele, egy igazságosabb társadalom megteremtése, a célszerű gondolkodás és praktikus cselekvés elősegítése, a forma helyett a tartalom megvalósítása terén. Számomra a pozitív képmutatók szempontjai is elfogadhatóak, csak éppen nem valók előbbre a saját szempontjaimnál, és nem tehetők zéró összegű játszma tárgyává a számomra fontos értékekkel szemben. Együttműködést kínálok, aki hallja, adja át.
Mindenki ismeri a közmondásos esetet, amikor egy pap vizet prédikál és bort iszik. Hétköznapi nyelven képmutatás, ha az illető nem ismeri vagy nem akarja ismerni önmagát, és mások számára szigorúbb mércét állít, mint saját magának. Ilyenek az ájtatoskodók, az erkölcscsőszök, vagy az élettől elszakadt keresztény értelmiségiek. A képmutatásnak ez a fajtája egyértelműen káros, elítélendő, és a közvélemény ennek megfelelően el is ítéli.
Szinte senki nem tudja azonban, mi az, amikor valaki bort prédikál, és vizet iszik. Hétköznapi nyelven pozitív képmutatásnak hívhatjuk, amíg nem találunk rá megfelelőbb szót. Az illető nem ismeri vagy nem akarja ismerni embertársait, és enyhébb mércét állít számukra, mint saját magának. Ilyenek az élettől elszakadt szabadságelvű értelmiségiek. Feltételezik, hogy mindenki úgy gondolkodik, mint ők, és mindenki napi szinten elmélkedik a szabadságról, majd a fejében zakatoló elvek alapján önmegtartóztat, azaz nem játssza be a rendelkezésére álló játékteret. A képmutatásnak ez a fajtája egyértelműen káros, elítélendő, ám a közvélemény sajnos nagyon keveset tud róla.
Egyik kollégám például nem ítéli el a házastársi hűtlenséget, bár hangsúlyozza, hogy ő nem él szabadságának ezzel a területével. Egyenes, tisztességes ember, nem fordulhat elő nála, hogy jegy nélkül utazik a buszon. Egy másik kollégám helyesli a homoszexuális késztetések szabad kiélését, bár hangsúlyozza, hogy neki sosem volt rá ingere. Szimpatikus, tisztességes ember, az egész emberiség jólétének híve. Egyik vitapartnerem nem ítéli el a bankok tisztesség határán lavírozó haszonszerzését a devizahitelek kapcsán, bár hangsúlyozza, hogy a szabadságból többet engedélyez másoknak, mint magának. Szeretetre méltó, tisztességes ember, a tízparancsolatot elvben nem fogadja el, de a gyakorlatban, mintegy véletlenül, betartja. Mindhármukban közös, hogy kettős mércét alkalmaznak, csak mivel az eltérés a klasszikus esethez képest éppen fordított, szerintük ezzel nem lehet baj. Jézus tanítása úgy szól, hogy ne akard szomszédod szeméből kivenni a szálkát, míg a magadéból ki nem szedted a gerendát. Vajon ha a szomszéd szemében lévő gerendát szó nélkül hagyjuk, miközben a magunkéból kiszedjük a szálkát, megfelelünk ennek a tanításnak? Állításom szerint nem, mert erre már egy másik tanítás vonatkozik: ha valaki vét a közösség ellen, először figyelmeztesd egy-két tanú jelenlétében. Ha nem hallgat rád, jelentsd fel a hatóságnál. Ez a közösség jólétében gondolkodó ember egyetemes felelőssége.
A pozitív képmutató vét a következetesség ellen, hiszen kettős mércét alkalmaz. Vét a közössége ellen, mert kiteszi a normaszegők kénye-kedvének. Legfőképpen: vét a Dolgok Nagy Rendje ellen, amelyben nem az elmélet szépsége, nem a szándék jósága, nem a szavak értelme, hanem kizárólag mindezek következménye számít. A Hortobágyon nyugodtan hahózhatunk kedvünkre. Ha az Alpokban hahózunk, a lavinaveszélyt is mérlegelnünk kell. Magyarországon semleges szabadelvű bölcsességnek számít, hogy "nem a pisztoly öl, hanem az ember". Az Egyesült Államokban ez az állítás évente legalább 50 ezer ember életébe kerül.
A pozitív képmutató az egyéni szabadságra hivatkozik: megvan a lehetőség, más akár élhet is vele, épp csak úgy adódott, hogy ő maga történetesen nem akar. A normaszegő kezében ez töltött fegyver, és ezáltal veszélyt jelent a társadalomra. Az aranyszabály alapján óvd embertársaidat a normaszegőktől, hogy ők is óvjanak téged a normaszegőktől. Ha belegondolunk, nem olyan könnyű erre legyinteni.
Steven Pinker harvardi nyelvész a trágárság iránt elnéző liberálisokról írja egyik friss könyvében (The Stuff of Thought -- Language as a Window into Human Nature), hogy számukra a nemi tabuszókincs köznyelvi emlegetése bocsánatos, érzelmileg akár teljesen semleges lehet, ám ha rasszista vicc vagy szexista kijelentés éri füleiket, azonnal frusztráltak lesznek, és felháborodottan, ingerülten reagálnak, védve a számukra fontos érdekeket. Nem arról van tehát szó, hogy az egyéni szabadság elméleti hívei nem ismerik a normaszegés kiváltotta felháborodást, hanem arról, hogy a normaszegés a többségtől eltérő területen sérti őket. Ezeken a területeken az aranyszabály alapján védelmet várnak a többségtől, miközben megtagadják a védelmet a többség számára fontos területeken. Fel kellene ismerniük saját önkorlátozásuk valódi indítékait, és vagy a normaszegőktől is elvárni az elveik tiszteletben tartását, vagy érthetően lefordítani ezt a nyelvükre: korlátozzátok magatokat, ahogyan én teszem, mert elvek és felelősség nélkül cselekedni nem szabadság, hanem gátlástalanság.
A társadalom alapértelmezetten a demokratikusan működő hatóságoktól és saját tagjaitól várja, vészhelyzet esetén azonban diktátoroktól és paramilitáris erőktől reméli, illetve tőlük is elfogadja megsértett igazságérzetének helyreállítását. Ezért van, hogy az egyéni szabadsággal való fehérgalléros visszaélések lepkeszárny-csapkodása kis idő múlva özönvízszerű kékgalléros felháborodást, és alkalmas vezető esetén kegyes abszolutizmust (Putyin, Chavez), kevésbé szerencsés esetben a többség "megmagyarázhatatlan" radikalizálódásán (Európa, 2010) át akár össznépi pogromot (Ruanda) is eredményezhet.
Milyen területen várnak segítséget embertársaiktól a magyar pozitív képmutatók? A romák és nők esélyegyenlősége, a cigánybűnözés fogalmának megszüntetése, a zsidók semleges vagy pozitív megítélése, a demokrácia formáinak tiszteletben tartása, a családon belüli erőszak enyhítése, a fapuca alapú erkölcsök örömelvű lazítása terén. Milyen területen várok én (Vértes László lkkk-mehs, azaz liberális kozmopolita katolikus keresztény magyar európai homo sapiens) segítséget embertársaimtól? Az evangéliumközpontú keresztények és általában az aranyszabály alapján élő közösségi emberek esélyegyenlősége, az emberi tisztesség elvárásának általánossá tétele, egy igazságosabb társadalom megteremtése, a célszerű gondolkodás és praktikus cselekvés elősegítése, a forma helyett a tartalom megvalósítása terén. Számomra a pozitív képmutatók szempontjai is elfogadhatóak, csak éppen nem valók előbbre a saját szempontjaimnál, és nem tehetők zéró összegű játszma tárgyává a számomra fontos értékekkel szemben. Együttműködést kínálok, aki hallja, adja át.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése