2011. október 13., csütörtök

Erkölcs és kozmopolitizmus

Az erkölcsnek kizárólag véges viszonosság mellett van értelme. Minden erkölcsi szabály lényege az önkorlátozás, erre pedig nem ösztönöz más, mint a viszonzástól való aggodalom, az a tudat, hogy "jössz te még az én utcámba". Ezért messzemenően nem mindegy, milyen világmodell irányítja az egyén cselekedeteit. Ha a világmodell a "végtelen lehetőségek tárháza", akkor az egyént az evolúciós gátlásain kívül semmi nem korlátozza a cselekvésben. Ez pedig nem sok, hiszen az evolúció önkorlátozás helyett az élőhely betöltését támogatja, gátlást csak a kihalásveszély okozta stressz építhet bele a génekbe. Más szóval, kizárólag szelekciós tényezőkből alakulhat ki genetikai gátlás, és az emberi faj átütő sikere éppen a genetikai gátlások szinte teljes hiányának köszönhető. Ha ellenben a világmodell véges erőforrásokról és kölcsönös viszonyokon alapuló közösségről szól, akkor az egyén kénytelen belegondolni, hogy mi lesz, ha mások azt teszik vele a jövőben, amit ő velük a jelenben; mi lesz, ha magatartása az emberiség egésze számára fenntarthatatlan.

Nem mindegy, hogy egy kozmopolita (ez a görög szó világpolgárt jelent) 7 milliárd ember szempontjai szerint gondolkodik, vagy a világ számos táján élő szűkebb közösségben, például a világon szétszórtan élő magyarok érdekei mentén. Az sem mindegy, hogy egy kozmopolita a saját szűkebb közössége szempontjait egyezteti össze az emberiség szempontjaival, vagy a szűkebb közösségét szembeállítja az emberiség egészével. Bevett "kozmopolita" érvelés például, hogy Afrikában népszaporulat van, ezért nem gond, ha Európában népességhiány lép fel -- holott a kettő nem fogja egymást kiegyenlíteni. Szintén bevett "kozmopolita" érvelés, hogy a szabad kereskedelem akkor is javítja a világ jólétét, ha helyben éppen fordított hatással jár. Olyan ez, mintha a sivatagba nem vinne magával vizet a kiránduló, mert a trópusokon úgyis esik elég... Az érvelés gazdája aligha gondolkodik következetesen az emberiség érdekei szerint, sokkal valószínűbb, hogy egy szűkebb közösség szempontjai irányítják a gondolkodását, vagyis álkozmopolita.

Ha liberális kozmopolita közösségelvű magyar európai keresztény homo sapiensként ellentmondásba keveredek valamelyik identitáselememmel, akkor kénytelen vagyok újraértékelni az álláspontomat. Felelős gondolkodóként, a szimmetria és a koncentrikusság jegyében össze kell egyeztetnem a különböző közösségeim szempontjait. Sem homo sapiensként, sem keresztényként nem vagyok ösztönözve önérdekű érvek használatára, mert az legfeljebb marginális haszonnal kecsegtet. Nagyjából kétmilliárd keresztény él világszerte, a nevükben hiába önzőznék. Ha, teszem azt, az egyéni szabadságra hivatkozva (csak mert ez a legkelendőbb szellemi árucikk) el tudnám érni, hogy a világon minden nem keresztény ember adjon egy dollárt a keresztényeknek, akkor az minimális profittal járna, fejenként 2,5 dollárt eredményezne. Ilyen hozam mellett örömmel lemondok a gátlástalanság előnyéről, és habozás nélkül az önkorlátozó, igazságos érvelést választom. Ellenben ha egy 20 milliós közösség nevében érvelve tudnám elérni (még mindig a listavezető egyéni szabadságra hivatkozva), hogy a világon minden ember adjon nekünk egy dollárt, az már vonzó lehetőség. Fejenként 350 dollárt hozna a konyhára -- azaz leleményes Odüsszeuszként éppen 140-szer annyira motivált lennék arra, hogy "görbén fölfele nézzek", és némileg önérdekem felé hajlítsam az egyéni szabadság fogalmát. Az önkorlátozás, szimmetrikus érvelés ilyen hozam mellett itt is lehetséges, de a kísértés már sokkal nagyobb. Nos, kedves olvasóim, ekkora a különbség a valódi és az álkozmopolitizmus erkölcsi motiváltsága között, ezért fontos tisztázni, valóban az emberiség szempontjai szerint kozmopolita-e az, aki világpolgárként érvel.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése