2011. október 30., vasárnap

TV-vetélkedő

Finnországban már teljesen digitalizálták a tévésugárzást, az analóg adást meg is szüntették. Az ország utolsó néhány száz analóg TV-nézőjét összegyűjtötték, és kárpótolták, nehogy valaki is azt mondhassa, hogy ő bizony veszített a digitális technika miatt. Magyarországon folyamatosan úgy érzik a tömegek, hogy veszítettek, vesztésben vannak, és nem is fognak nyerni. Ezt a helyzetet enyhítené a javaslatom.

TV-vetélkedőt kéne hirdetni a hivatali packázásra panaszkodók számára azzal, hogy az első száz helyezett értékes nyereményben részesül. Írja meg történetét, és hogy mi volt benne az égbekiáltó. A legvadabb, legigazságtalanabb kálváriatörténetek képernyőre kerülnének, ezáltal jelentősen nőne az országlakók elégedettsége. Oknyomozó riporterek járnának utána, hogy sikerült ekkora hivatali malőrt összehozni. A nagy igazságtalanságoktól szenvedő emberek vigaszra lelnének, a nézők szavazatai alapján komoly jutalmakat kapnának.

Így egy csapásra lehetne felszámolni a rossz közérzet hátterében álló hivatali anomáliákat, és a választók otthonává tenni Magyarországot. Ezzel párhuzamosan fogyasztóvédelmi keretben a piaci átverésekről is vetélkedőt lehetne szervezni.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése