A demokrácia működése a mai napig hevesen vitatott, ellentmondásosan értelmezett koncepció Magyarországon. A közvélemény úgy képzeli el, hogy a hatalom demokratikus jellege alapadottság, a demokratikus jelleg hiánya égbekiáltó, a társadalom szerepe pedig az ebből táplálkozó felháborodásra korlátozódik. Még nem sikerült áttörést elérnem a gondolattal, hogy hosszú távon olyan a hatalom, amilyet elfogad az értelmiség által is alakított közvélemény. Próbálkozom tovább, egyenként exponálva a demokrácia fogalomtárával kapcsolatos megfontolásokat, hátha holnap, jövő héten vagy jövőre bekövetkezik a kvantumugrás.
A címben szereplő angol kifejezés (checks and balances) szabatos magyar fordítása: fékek és ellensúlyok. Ez azt jelenti, hogy minden hatalmi ágba és eljárásba beépülnek garanciák, korlátok, ellenőrzési pontok, továbbá minden hatalmi ágnak megvan a maga ellenpárja. Az ellenőrnek is van ellenőre, akinek nem ugyanaz a főnöke. Az észak-nyugati protestáns demokráciák abból indulnak ki, hogy a fékek és ellensúlyok létét el kell fogadni, miközben nem feltétlenül kell velük egyetérteni. Semmiképp sem szabad őket szent és elszánt akaratra hivatkozva kiiktatni, mert az hosszú távon veszélyesebb, mint az általuk okozott frusztráló tötyögés. Másfelől azonban az észak-nyugati protestáns demokráciák tisztában vannak vele, hogy a fékek és ellensúlyok nem obstrukcióra valók, mert az káros a demokrácia működésére. Az obstruáló fékeket és ellensúlyokat a felettük őrködő társadalmi IQ-nak, célszerűségnek, együttműködésnek kell kiiktatnia. United we stand, divided we fall, azaz egységben fennmaradunk, megosztottságban elbukunk.
A magyar közgondolkodás megrekedt azon a ponton, hogy mindenhová fék és ellensúly kell, akár célszerű, akár nem, akár obstruál, akár nem. Amíg nem tanulunk meg (természetesen saját kútfőből) különbséget tenni a biztonság és az obstrukció között, addig félő, hogy vagy egy felvilágosult abszolutista vezető mozdítja előre a közügyeinket, vagy közügyeink nem fognak előremozdulni.
Elterjedt félreértés, hogy a hatalomnak belülről kell demokratikusnak lennie. Ez az egypárti rendszer maradványa: feláll a kritikus párttag, bátran elmondja a magáét. Meghallgatják, majd nem történik semmi, és ez úgy megy át a köztudatba, hogy belülről demokratikus a rendszer. Micsoda tévedés! A valódi demokráciában a markánsan egyet nem értők új pártot alakítanak, és kőkemény belső egységet fenntartva igyekeznek hatalmat szerezni. Ha a másként gondolkodók nem mennek maguktól, akkor kizárják őket. Aki hagyja szétforgácsolódni a pártját, az félreértette a demokrácia mechanikáját, és csakhamar otthon simogathatja a kalapgyűjteményét.
Hatalmat csak kellő számú támogatóval, belső fegyelemmel és irányvonallal lehet szerezni és megtartani. Erre kizárólag karizmatikus és autoriter személyiség képes, az ebből adódó jellemvonások és személyiségjegyek pedig a demokrácia műhelyspecifikációjának részei (és nem szakemberrel vizsgálandó karakterdeformációk). A karizmatikus autokrata vezetővel szemben sorakozik fel a szintén karizmatikus autokrata vezető által irányított ellenzék, és a rendelkezésére álló összes legális, sőt féllegális eszközzel igyekszik elvenni a kormánytól a hatalmat, szűkíteni a mozgásterét, leamortizálni a népszerűségét, elvtelenül támadni amit csak lehet. A brit képviselők erről egészen nyíltan beszélnek a BBC Radio 4 Week in Westminster című műsorában, amely podcast formájában letölthető, és amelyet minden közélet iránt érdeklődő figyelmébe ajánlok.
Gépészeti hasonlattal élve, a mindenkori kormány és a fékek/ellensúlyok rendszere olyan, mint az autó meghajtott kereke mellé beépített kipörgésgátló rendszer (ASR). Az a feladata, hogy a kocsi akkor is a kívánt pályán haladjon előre, ha a vezető ésszerűtlenül nagy gázt ad. A kipörgésgátló ilyenkor befékez, szakaszosan lassítja a kereket, ennek köszönhetően nem füstöl a gumi, nem sodródik oldalra a járgány, nem válik instabillá. A kipörgésgátló tehát remek találmány. Ugyanakkor a legtöbb autó tartalmaz egy kapcsolót is, amellyel a kipörgésgátló kiiktatható. Ha ennyire remek találmány, minek kiiktatni? A tapasztalt vezetők tudják, hogy bizonyos helyzetekben a kipörgésgátló destruktívvá válhat: megeshet, hogy egy havas emelkedőn nem tudunk másképp felkapaszkodni, egy saras kátyúból nem tudunk másként kimászni, mint hogy okosan pörgetjük a kereket. Ha ragaszkodunk a mechanikus kipörgésgátláshoz, akkor a kocsi lecsúszik, és hamarosan a lejtő aljáról fordulhatunk vissza. Avagy beleragadunk a dágványba, és telefonálhatunk az autómentőnek, segítségért könyöröghetünk az arra járó traktorosnak.
A politika világába visszatérve, teljesen természetes, hogy a mindenkori kormány élén álló karizmatikus autokrata igyekszik bizonygatni, hogy itt és most a havas emelkedő/saras kátyú esete forog fenn. Így nagyobb a mozgástere. Az is természetes, hogy a mindenkori ellenzék élén álló karizmatikus autokrata az ellenkezőjét bizonygatja vehemensen. Neki meg így nagyobb a mozgástere. Mindketten a hatalmat akarják, és ez a dolguk. Cserben hagynák a választóikat, ha nem tudásuk legjavát bevetve igyekeznének megtartani/megszerezni a hatalmat, ideértve akár a fékek és ellensúlyok rendszerén keresztül történő obstrukciót, illetve a szakaszos fékezés kiiktatását is.
Akkor hát kinél van az agy? Ki dönti el, mikor célszerű kikapcsolni a kipörgésgátlót és mikor nem? Nagy-Britanniában a királynő és a Felsőház rendelkezik ehhez megfelelő tekintéllyel. Nálunk egy Sólyom Lászlóként gondolkodó köztársasági elnök rendelkezhetne vele -- ám ez csak a felszín. A döntés a választók többségéé, áttételesen a véleményformáló értelmiségé. A közélet nagyjából úgy működik, ahogy a kormány/ellenzék/választói többség/véleményformáló értelmiség alakítja. Húsz év formálódó demokrácia a jelek szerint nem volt elég ahhoz, hogy az értelmiség és a választói többség dönteni tudjon az útviszonyok jellegéről, a kipörgésgátlás optimális működéséről. Szerencsére az ésszerűen gondolkodó választó nem csak ki- vagy bekapcsolhatja a biztonsági rendszert, hanem akár finomhangolhatja is annak működési paramétereit. Történelmi esélyt kaptunk, az EU egyfajta tanpályát biztosít számunkra. Védett környezetben próbálgathatjuk járművünk (Magyarország) menettulajdonságait, megszerezhetjük a közélet pályán tartásához szükséges rutint.
A feladat jellegéből adódóan menet közben tanulunk. 2014-re jobban látjuk majd, mekkora volt az emelkedő, mennyire volt havas, és összességében mire mentünk a kipörgésgátló időnkénti kiiktatásával. Másképp is kijuthattunk volna a kátyúból, esetleg így sem jutottunk ki? Ennek alapján specifikálhatunk egy, a magyar útviszonyokat hatékonyabban kezelő ASR 2.0-át, és közös megegyezéssel ragaszkodhatunk a használatához. Tapasztalatainkkal azonban csak akkor megyünk valamire, ha képesek leszünk őket összegezni és értékelni, ha le tudjuk belőlük vonni a tanulságokat. Kéretik tehát higgadtan, számvetésre készen jegyzetelni.
A címben szereplő angol kifejezés (checks and balances) szabatos magyar fordítása: fékek és ellensúlyok. Ez azt jelenti, hogy minden hatalmi ágba és eljárásba beépülnek garanciák, korlátok, ellenőrzési pontok, továbbá minden hatalmi ágnak megvan a maga ellenpárja. Az ellenőrnek is van ellenőre, akinek nem ugyanaz a főnöke. Az észak-nyugati protestáns demokráciák abból indulnak ki, hogy a fékek és ellensúlyok létét el kell fogadni, miközben nem feltétlenül kell velük egyetérteni. Semmiképp sem szabad őket szent és elszánt akaratra hivatkozva kiiktatni, mert az hosszú távon veszélyesebb, mint az általuk okozott frusztráló tötyögés. Másfelől azonban az észak-nyugati protestáns demokráciák tisztában vannak vele, hogy a fékek és ellensúlyok nem obstrukcióra valók, mert az káros a demokrácia működésére. Az obstruáló fékeket és ellensúlyokat a felettük őrködő társadalmi IQ-nak, célszerűségnek, együttműködésnek kell kiiktatnia. United we stand, divided we fall, azaz egységben fennmaradunk, megosztottságban elbukunk.
A magyar közgondolkodás megrekedt azon a ponton, hogy mindenhová fék és ellensúly kell, akár célszerű, akár nem, akár obstruál, akár nem. Amíg nem tanulunk meg (természetesen saját kútfőből) különbséget tenni a biztonság és az obstrukció között, addig félő, hogy vagy egy felvilágosult abszolutista vezető mozdítja előre a közügyeinket, vagy közügyeink nem fognak előremozdulni.
Elterjedt félreértés, hogy a hatalomnak belülről kell demokratikusnak lennie. Ez az egypárti rendszer maradványa: feláll a kritikus párttag, bátran elmondja a magáét. Meghallgatják, majd nem történik semmi, és ez úgy megy át a köztudatba, hogy belülről demokratikus a rendszer. Micsoda tévedés! A valódi demokráciában a markánsan egyet nem értők új pártot alakítanak, és kőkemény belső egységet fenntartva igyekeznek hatalmat szerezni. Ha a másként gondolkodók nem mennek maguktól, akkor kizárják őket. Aki hagyja szétforgácsolódni a pártját, az félreértette a demokrácia mechanikáját, és csakhamar otthon simogathatja a kalapgyűjteményét.
Hatalmat csak kellő számú támogatóval, belső fegyelemmel és irányvonallal lehet szerezni és megtartani. Erre kizárólag karizmatikus és autoriter személyiség képes, az ebből adódó jellemvonások és személyiségjegyek pedig a demokrácia műhelyspecifikációjának részei (és nem szakemberrel vizsgálandó karakterdeformációk). A karizmatikus autokrata vezetővel szemben sorakozik fel a szintén karizmatikus autokrata vezető által irányított ellenzék, és a rendelkezésére álló összes legális, sőt féllegális eszközzel igyekszik elvenni a kormánytól a hatalmat, szűkíteni a mozgásterét, leamortizálni a népszerűségét, elvtelenül támadni amit csak lehet. A brit képviselők erről egészen nyíltan beszélnek a BBC Radio 4 Week in Westminster című műsorában, amely podcast formájában letölthető, és amelyet minden közélet iránt érdeklődő figyelmébe ajánlok.
Gépészeti hasonlattal élve, a mindenkori kormány és a fékek/ellensúlyok rendszere olyan, mint az autó meghajtott kereke mellé beépített kipörgésgátló rendszer (ASR). Az a feladata, hogy a kocsi akkor is a kívánt pályán haladjon előre, ha a vezető ésszerűtlenül nagy gázt ad. A kipörgésgátló ilyenkor befékez, szakaszosan lassítja a kereket, ennek köszönhetően nem füstöl a gumi, nem sodródik oldalra a járgány, nem válik instabillá. A kipörgésgátló tehát remek találmány. Ugyanakkor a legtöbb autó tartalmaz egy kapcsolót is, amellyel a kipörgésgátló kiiktatható. Ha ennyire remek találmány, minek kiiktatni? A tapasztalt vezetők tudják, hogy bizonyos helyzetekben a kipörgésgátló destruktívvá válhat: megeshet, hogy egy havas emelkedőn nem tudunk másképp felkapaszkodni, egy saras kátyúból nem tudunk másként kimászni, mint hogy okosan pörgetjük a kereket. Ha ragaszkodunk a mechanikus kipörgésgátláshoz, akkor a kocsi lecsúszik, és hamarosan a lejtő aljáról fordulhatunk vissza. Avagy beleragadunk a dágványba, és telefonálhatunk az autómentőnek, segítségért könyöröghetünk az arra járó traktorosnak.
A politika világába visszatérve, teljesen természetes, hogy a mindenkori kormány élén álló karizmatikus autokrata igyekszik bizonygatni, hogy itt és most a havas emelkedő/saras kátyú esete forog fenn. Így nagyobb a mozgástere. Az is természetes, hogy a mindenkori ellenzék élén álló karizmatikus autokrata az ellenkezőjét bizonygatja vehemensen. Neki meg így nagyobb a mozgástere. Mindketten a hatalmat akarják, és ez a dolguk. Cserben hagynák a választóikat, ha nem tudásuk legjavát bevetve igyekeznének megtartani/megszerezni a hatalmat, ideértve akár a fékek és ellensúlyok rendszerén keresztül történő obstrukciót, illetve a szakaszos fékezés kiiktatását is.
Akkor hát kinél van az agy? Ki dönti el, mikor célszerű kikapcsolni a kipörgésgátlót és mikor nem? Nagy-Britanniában a királynő és a Felsőház rendelkezik ehhez megfelelő tekintéllyel. Nálunk egy Sólyom Lászlóként gondolkodó köztársasági elnök rendelkezhetne vele -- ám ez csak a felszín. A döntés a választók többségéé, áttételesen a véleményformáló értelmiségé. A közélet nagyjából úgy működik, ahogy a kormány/ellenzék/választói többség/véleményformáló értelmiség alakítja. Húsz év formálódó demokrácia a jelek szerint nem volt elég ahhoz, hogy az értelmiség és a választói többség dönteni tudjon az útviszonyok jellegéről, a kipörgésgátlás optimális működéséről. Szerencsére az ésszerűen gondolkodó választó nem csak ki- vagy bekapcsolhatja a biztonsági rendszert, hanem akár finomhangolhatja is annak működési paramétereit. Történelmi esélyt kaptunk, az EU egyfajta tanpályát biztosít számunkra. Védett környezetben próbálgathatjuk járművünk (Magyarország) menettulajdonságait, megszerezhetjük a közélet pályán tartásához szükséges rutint.
A feladat jellegéből adódóan menet közben tanulunk. 2014-re jobban látjuk majd, mekkora volt az emelkedő, mennyire volt havas, és összességében mire mentünk a kipörgésgátló időnkénti kiiktatásával. Másképp is kijuthattunk volna a kátyúból, esetleg így sem jutottunk ki? Ennek alapján specifikálhatunk egy, a magyar útviszonyokat hatékonyabban kezelő ASR 2.0-át, és közös megegyezéssel ragaszkodhatunk a használatához. Tapasztalatainkkal azonban csak akkor megyünk valamire, ha képesek leszünk őket összegezni és értékelni, ha le tudjuk belőlük vonni a tanulságokat. Kéretik tehát higgadtan, számvetésre készen jegyzetelni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése