2012. május 30., szerda

Savanyú az Hollande medgy

Az Index találó megállapítása szerint Franciaországban Medgyessy Péter helyi megfelelője nyerte az elnökválasztást. Meredek ígéretek hangzottak el a kampányban, a részleteket firtatóknak figyelemre méltó cinizmussal ennyit válaszolt François Hollande szocialista elnökjelölt: először meg kell nyernünk a választást, aztán majd meglátjuk.

Még nem jött el az igazság pillanata, június 17-én tartják ugyanis a parlamenti választást. A kormányképesség érdekében azon is többséget kellene szerezni, tehát kis időre még fenn kell tartani a hurrá optimizmus látszatát. Ebben az összekacsintós játékban a választó is tudja, hogy némileg átverik, de bonyolult -- és jórészt tudat alatti -- okok miatt együtt játszik a jelöltekkel. A hátralévő időben színház az egész világ, vagy legalábbis Franciaország egésze.

A francia sajtó, bár megéri a pénzét, kilométerekkel jár görcsösen elfogult magyar torzképe előtt. A Le Point hetilap kertelés nélkül megírja, mely ígéretek betartására nem lát esélyt. "Hat választási ígéret, amelyet el kell temetni" (máj. 24-i szám, 40-42. oldal)

1. A minimálbér minden 1% növekedés után automatikusan 0,5%-kal nő (ma bruttó 1398 euró, kb. 400 eFt).
2. Aki legalább 41 éve fizet nyugdíjjárulékot, az 60 évesen nyugdíjba mehet (szemben a Sarkozy által bevezetett 62 éves korhatárral).
3. Ha egy vállalkozás egy 25 év alatti és egy őt patronáló 55 év feletti dolgozót foglalkoztat, akkor egyikük után sem kell járulékokat fizetnie. A pályakezdő és az idős munkavállalók így egymást juttathatnák álláshoz.
4. Öt év alatt 60 ezer új álláshelyet hoznak létre az oktatási rendszerben, valamint ötezer munkahelyet teremtenek az igazságügyben, a rendőrségnél és a csendőrségnél.
5. Az állam öt évre megfinanszírozza 150 ezer fiatal munkavállaló munkahelyét, elsősorban társadalmi szervezeteknél és az önkormányzatoknál.
6. Az évi 1 millió euró feletti jövedelmekre 75%-os adót vezetnek be.

Az újság szerint ezek az ígéretek részint túl kockázatosak, részint többe kerülhetnek, mint amennyit hoznak. Számomra különösen szimpatikus a 3. pontban szereplő, a generációk közötti szolidaritást erősítő ígéret, legalább ennyi megvalósulhatna. Sajnos túl szép ahhoz, hogy igaz legyen. François Hollande (nem zárt körben tartott) kijózanító beszéde egy hónap múlva várható.

Bár a magyar sajtó lett volna ennyire őszinte 2002-ben, amikor Medgyessy Péter nyert választást felelőtlen ígéretekkel, és mivel igyekezett őket betartani, elindította az országot az adósság/deficit lejtőjén. Bár a magyar választó is szert tenne annyi józanságra, hogy kimondja: örömmel vesz részt az összekacsintós ígéretversenyben, miközben lelke mélyén tudja, hogy a végén nem a politikus vagy pártja, hanem az adófizető rendezi a számlát. Míg nem dereng fel a nagy összefüggés, a magyar meggy a franciánál is savanyúbb lesz.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése