2012. május 12., szombat

Bőrfej és roninkard

Bevett bölcsesség, hogy Magyarországnak csak egy csőcseléke van. Ebből az következne, hogy a szélsőbal is rájuk támaszkodik, azaz perszonálunióban működik a szélsőjobbal. Ugyanakkor nincsenek szélsőbal tüntetések, nem tapasztalunk a 2006-os zavargásokhoz hasonlító radikális baloldali törést-zúzást. Az értelmiség többsége kizárólag a jobbszélen lát fenyegetést. Szerintem ez tévedés, Magyarországon nincs nagyobb hajlam a vandalizmusra, mint más országokban. Továbbá három radikális erő létezik, csak a történelmi előzmények miatt a balszél nem nyilvánvaló formában szélsőségeskedik. Aki még az idén igazi szélsőbal veszélyt akar látni, annak sokat kell utaznia, egészen Görögországig.

A frissen lezajlott görög választásokon két szélsőjobb párt összesen 17%-ot kapott, három szélsőbal párt pedig összesen 31%-ot. Szélsőjobbnak minősül az a párt, amelyik a jobbközép Új Demokrácia párttól jobbra áll, szélsőbalnak pedig az, amelyik a Pánhellén Szocialista Párttól (PASOK) balra helyezkedik el a palettán. A deficíciónak az ad értelmet, hogy a jobbközép elhatárolja magát a tőle jobbra állóktól, a balközép pedig a tőle balra állóktól. A két mérsékelt párt inkább egymással alakítana koalíciót, mint velük, de nem teheti, mert kettejüknek együtt sem lenne parlamenti többsége. (Semmi vész, új választások lesznek, erre lentebb térek ki.)

Görögország gazdasági problémái a radikalizmus fellendüléséhez vezettek, és a balszél csaknem kétszer annyi szavazatot kapott, mint a jobbszél. Ez szokatlan és elgondolkodtató. Van-e lényegi különbség a két szélsőség között? Állításom szerint nincs, a különbség felszíni.

A szélsőjobb le sem tagadhatja az identitását: rövidre vágott haj, komor formaruhák, tekintélyelv, harag, gyűlölet, erőszak jellemzi. A szélsőjobb útjában az idegenek, a mások, a közösségből kilógók állnak. A cél őket megfélemlíteni, behódolásra kényszeríteni, hosszabb távon kiirtani. Elterjedt tévedés a szélsőjobb és a keresztény egyház egy kalap alá vétele: az egyház csak ideiglenes taktikai eszköz a tekintélyuralom megteremtéséhez, a szélsőjobb ugyanis ateista, vagy legfeljebb germán típusú hadistenek hivatalos kultuszában hisz, hogy kézben tartsa a tömegeket. Erőszakos testületként fogalmazza meg magát. Aki ellenkezik, az felkoncoltatik. A szélsőjobb külsőségei közé tartozik az összeesküvés-elmélet és a népirtások indoklása, sőt kultusza. A szélsőjobb értelemszerűen hadilábon áll a demokráciával és a többség akaratával.

A szélsőbal nem azonosítható ilyen nyilvánvaló jelek alapján: kifinomultan érvelő filozófusok, esztéták, társadalomtudósok vezetik, követőik büszkék a vezetők kvalitásaira. A balszél érvei simulékonyak és tetszetősek. Megélhetést követelnek a szegényeknek, igazságot a társadalomnak, a kizsákmányolás megszüntetését az emberiség javára. A szélsőbal erőszakosságáról a saját másként gondolkodóinak kíméletlen félreállítása árulkodik: a balszél is erőszakos testületként fogalmazza meg magát, csak taktikai megfontolásból nem él erőszakkal addig, míg hatalomra nem kerül. Céljai elérése érdekében nem riad vissza az ellenség tömeges kiirtásától. Ellenségei a "gazdagok", a tőkések, a vállalkozók, az arisztokraták, az egyházhoz tartozók, a másként gondolkodók, továbbá mindenki, aki a magántulajdon megszüntetésével ellenkezni mer. A szélsőbal szintén hadilábon áll a demokráciával és a többség akaratával.

Melyik a harmadik radikális erő? A valódi szélsőbal piacképtelenségét látva a volt szocialista szalonellenzék átment radikálliberálisba. A magántulajdont nem utasítja el, ellenben úgy tartja elfogadhatónak, hogy neki ingyenjegye legyen a jólétre, a többieknek pedig "kaparj, kurta, neked is lesz" alapon jusson. Ez a szűk csoport az összeköttetései révén megszerezte a szocialista vagyon nagy részét, és miután tulajdoni jogcímét hivatalossá tette, meghirdette a félszabad piacot: a piacnak szabad spontán elszegényíteni a társadalmat, a társadalomnak viszont nem szabad szidnia ezt a működésmódot. A radikálliberálisok természetes szövetségesnek (hasznos idiótáknak) tekintik a valódi szélsőbalt. Mindketten utálják a vallást és az egyházakat, mindketten utálják a jobboldalt, a "nemzet" szót hallva mindketten ütni tudnának. A magántulajdon tekintetében nem értenek egyet, viszont a hasznos idióták panellakásban fognak megöregedni, a radikálliberálisok meg rózsadombi luxusban, médiahálózatok felett rendelkezve -- vajon melyik tábor győz majd, ha a távoli jövőben tisztázni akarják a közöttük lévő elvi nézetkülönbséget? Így alakult, hogy a magyar radikálliberálisok taktikai megfontolásból bal szélre pozícionálták magukat.*

Miért nem feltűnő a valódi balszél Európában? Véleményem szerint egyszerűen azért, mert még nem telt el elég idő a kommunizmus bukása óta. Sokáig a szélsőjobb sem volt feltűnő. A fasizmus bukása után nagyjából ötven évvel, az ezredforduló táján kezdte visszahódítani a szavazóbázisát, immár "szélsőjobb light" változatban. Az eszme addig is létezett, de a politikai palettán nem képviselt nagyobb erőt, mint, mondjuk, a Színes Csokornyakkendősök Pártja.

Az igazi szélsőbal folyamatosan jelen van, de lényeges támogatottság híján egyelőre egzotikus színfolt. A görög előretörés valószínűleg átmeneti lesz, a következő választásra alighanem belátják a szavazók, hogy 100 euróból akkor sem lehet tartósan 250-et elkölteni, ha a radikálisok ezt ígérik. Ez ugyanis a radikalizmus lényegi felhajtó ereje: erőszakos csodát ígér ott, ahol a mérsékelt politika kudarcot vallott. A radikalizmus népszerűségét kataklizmák idézik elő. Ha nincs az I. világháború, a radikálisok hordószónokok maradtak volna Németországban, Oroszországban, Kínában, Kubában és Észak-Koreában. Sajnos, nem így történt, és ez 150 millió ember életébe került, döntő részben a szélsőbalnak betudhatóan. Nem az esetleges erkölcsi különbség okán: egyszerűen több ideje volt rá, mint a szélsőjobbnak.

Nagy megrázkódtatások híján a "radikalizmus light" csak akkor szólít meg újra tömegeket, amikor már kihalt az eszmével felsült, aljas gyilkosnak bizonyult és megbukott generáció. Ennek alapján a "balszél light" jelentős erővé válása 2040 táján várható. Működése persze addig is megfigyelhető. Az ortodox változatot Thürmer Gyula és maroknyi csapata képviseli. Az unortodox, radikálliberális verziót pedig az SZDSZ utóvédjeként martalóckodó, kaszaboló szamurájértelmiségiek (roninok) testesítik meg. Mindkét kör számára utálatos és irtandó minden, ami a balszéltől "elhajlik" az ésszerűség, a józan mérséklet irányába. A társadalom szerencsére nem vevő erre az ideológiára, népszerűségük 1% környékén tanyázik. Thürmer úr nem kap fórumot, a roninok pedig kétségbeesetten zajonganak ugyan, de épp oly veszélytelenek, mint az operettnácik.

Ahogy az ide vágó korábbi posztban kifejtettem, a szélsőségek ellen szájkaratézni reménytelen, önigazoló pótcselekvés. A radikalizmus vitorlájából jóléttel és felemelkedési lehetőségekkel, röviden: jó kormányzással lehet kifogni a szelet.

*A világ összes liberálisa a gazdagok és kiváltságosok oldalán áll, de mivel nyugaton ők inkább jobboldaliak, mi vagyunk az egyetlen olyan ország, ahol a "liberális" nem a "nekünk-mindent-szabad jobboldali" szinonímája.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése