Az alkotmánymódosításról 4. rész

Egy kis kitérőt téve vizsgáljuk meg az alkotmányfilozófiai múzeum mumuskiállításának legillusztrisabb darabját: az úgynevezett felhatalmazó törvényt. Ez a jogszabály adott 1933-tól 1945-ig teljhatalmat Hitlernek, diktatúrává züllesztve a weimari köztársaságot, Harmadik Birodalom néven hírhedtté téve Németországot. Mivel a felhatalmazó törvényt parlamentáris keretek között fogadták el, liberális körök azóta erre a körülményre hivatkozva kondiznak világszerte a nem létező "fékekkel és ellensúlyokkal". A részleteket elemezve kiderül, hogy teljesen alaptalanul és értelmetlenül.

A liberális legendákkal ellentétben Hitler soha egyetlen választáson sem kapott többséget, nem demokratikus módszerekkel került hatalomra. 1932 év végén azért nevezték ki kancellárnak,  mert a többi politikai erő alkalmatlannak bizonyult a válság és a háborús jóvátétel miatti nyomor és káosz megfékezésére. Hitler rohamcsapatait (SA) korábban betiltották, ám azok a valóságban zavartalanul garázdálkodnak,  és hamarosan az egyetlen hatalomgyakorlásra képes erővé váltak. Kancellári helyzetből Hitler új választásokat írt ki, és 1933-ban végre az általa vezetett Német Nemzeti Szocialista Párt nyert, ám ezúttal sem szerzett abszolút többséget (50%-ot) a Reichstagban, a szavazatok mindössze 43,9%-át kapta meg. Koalícióra kényszerült a Német Nemzeti Néppárttal, és a két párt együtt is csak csekély parlamenti többséggel rendelkezett.

Fontos körülmény, hogy a választás előtt 6 nappal ismeretlen tettesek felgyújtották a Reichstagot, a gyanú a kommunistákra terelődött, és ez jelentős mértékben segítette Hitler győzelmét. A svasztikás mikiegér szabadulni akart koalíciós partnerétől, ezért szinte a teljes ellenzéket átverve olyan törvényt szavaztatott meg, amely felhatalmazta őt, hogy 1. a Reichstag nélkül törvényeket hozzon, amelyek 2. eltérhetnek az alkotmány rendelkezéseitől; 3. amelyek az alkotmányra hivatkozva nem semmisíthetők meg; 4. amelyek alapján nemzetközi szerződések köthetők a Reichstag bevonása nélkül; 5. és amelyekhez a szükséges jogszabályokat a kormány önállóan alkotja meg. Hitler tehát teljhatalmat kapott mindenre és annak az ellenkezőjére is, tekintet nélkül az alkotmányra és a parlament véleményére. A törvény álságosan azt is kimondta, hogy a kormány (értsd: Hitler) által hozott jogszabályok nem befolyásolhatják a Reichstag, a Reichsrat (Birodalmi Tanács) működését és az elnöki szerepkört.

Hogyan fogadhatta el ezt a szégyenletes törvényt az ellenzék? Úgy, hogy Hitler tiszta közéletet, fennkölt erkölcsöket ígért, kiemelt helyet hazudva a vallásnak, azon belül a kereszténységnek, azon belül is a protestantizmusnak. A kereszténydemokratáknak egyezményt ígért a szentszékkel. A kommunisták a Reichstag felgyújtásával összefüggésben éppen be voltak tiltva, kiszorultak a birodalmi gyűlésből. A Centrum Párt vezetője írásos garanciákat kért, hogy a közélet demokratikus marad, azokat a szavazás pillanatában állítólag "éppen gépelték", végül sosem készültek el. Mellesleg: miféle marha szavazza meg az alkotmány és a parlament felfüggesztését a führer szóbeli ígéretére, hogy becsszóra nem lesz semmi baj?! Egyedül a szociáldemokraták álltak ellen, bojkottal fenyegettek, amire a Reichstag elnöke (a közismert "demokrata" Hermann Göring) obstrukcióellenes szabályt hozott, miszerint az igazolatlanul távol maradók jelen lévőnek számítanak, tehát a hiányuk nem veszélyezteti a határozatképességet. Ziher ami ziher, a szavazás napján hitleri rohamcsapatok (SA) vették körbe a Reichstagot, és az épületen belül, de még az ülésteremben is nyüzsögtek. A szociáldemokraták ellenszavazata dacára a felhatalmazó törvény 83%-ot szerzett. Ha minden egyes szocdem ott tartózkodik, akkor a javaslat "csak" 78,7%-ot kapott volna. A képviselők több, mint háromnegyedét nem zavarta az alkotmány és a parlament kiiktatása. Őrület, nem? Csak úgy érthetjük meg a szellemi napfogyatkozás éveit, ha figyelembe vesszük a másik pólust: Sztálin megértő liberális hallgatás/helyeslés mellett ekkor éheztet halálra ötmillió ukránt, ekkor irtja ki a belső ellenzékét, ekkor fegyverzi fel a világforradalomra a Szovjetuniót. A politikai elit tisztában volt ezekkel a részletekkel, és ezekhez képest tekintette másodlagosnak, hogy Hitler közéleti "garanciáit" legépelik-e a szavazás előtt ... vagy valaha. Az adott helyzetben ez scheißegal volt.

Egy évvel később Hitler a saját törvényét is megszegve feloszlatta a Birodalmi Tanácsot, megszüntette az elnöki tisztséget, a hosszú kések éjszakáján legyilkoltatta a belső ellenzékét. A folytatást viszonylag jól ismerjük.

Mi ebből a tanulság? Abszolúte semmi, vagy esetleg ennyi: óvakodj a hitlerféle sztálinmaóktól, tiltsd meg nekik a diktátorkodást -- ha tudod. Milyen tanulság fogalmazható meg a mai magyar törvénykezés szempontjából? Ha felgyújtják a parlamentet, és erre hivatkozva betiltják az ellenzék felét, kezdj gyanakodni. Ha egy 50% alatti kormánypárt feje (pl. Gyurcsány Ferenc 2008-ban) csalárd ígéretekkel teljhatalmat adó törvényt szavaztat meg, gyanakodj még erősebben -- különösen ha szavazás közben egy Magyar Gárdához hasonló bakancsos csapat szállja meg az Országház épületét és környékét. Ha az illető ezután a saját törvényét megszegve feloszlatja a parlamentet, megszünteti az elnöki funkciót, legyilkoltatja a belső ellenzékét, az erőviszonyokat alapvetően átrendező katonai szövetségeket köt, majd világháborút robbant ki, akkor már nagyon erősen gyanakodj. Ha ezt az eljárást követed, úgy jársz, mint az egyszeri kerékpáros: "Vigyázz, lépcső!" "Látom-tom-tom-tom-tom."

A mai német Alaptörvény örökkévalósági klauzulája erre adott válaszként nagyjából annyit ér, mint ha a pestisjárvány után valaki levonta volna a tanulságot, hogy amint egyet tüsszentesz, egyél tíz kiló savanyú káposztát, így idejekorán megelőzheted a fekete halált.

Meg lehetett volna állítani Hitlert, ha valaki nagyon bölcs? Nem, hiszen láthatóan nem érdekelte a bölcselet, sem a jog. Németország közvéleménye az I. világháború miatt bosszút lihegett, szintén hidegen hagyta a jogszerűség. Nem is véletlenül, korábban a győztesek éppen a jogra hivatkozva tették teljesen tönkre. Ha jól meggondoljuk, Hitler felemelkedését a demokratikus pártok kormányképessége  akadályozhatta volna meg, azt pedig a szövetségesek méltányossága biztosíthatta volna. Ha nem alázzák meg végletekig a legyőzött Németországot, ha nem döntik tartós nyomorba, akkor kifogják Hitler vitorlájából a szelet. Szintén megelőzhette volna Hitler felemelkedését, ha elmarad az 1929-as gazdasági világválság, amelyért a Wall Street-i spekulánsok feleltek, épp úgy, mint a 2008-as válságért. Tanulság? Ne hozz létre hatalmi vákuumot, mert mindig a legrámenősebb ragadja magához az irányítást. Ne alázz meg, ne dönts nyomorba, ne kergess kétségbeesésbe egy népet, mert rosszul jársz. Ne tedd tönkre spekulatív liberalizmussal a világgazdaságot, mert annak csúnya következményei lesznek. Ne hallgasd el az ukrán népirtást, mert precedenst teremtesz más népirtásokhoz.

Olyan tanulság azonban nem fogalmazható meg, hogy vigyázz a kétharmados kormánypártokkal, mert Hitler is így kezdte. Remélem, a fentiekből számodra is kiderült, hogy ez nem igaz, Hitler soha nem szerzett 50%-ot a parlamentben, és erőszakkal, törvénytelenül, rohamcsapatokkal a háta mögött vált diktátorrá. A mai magyar helyzetnek az égvilágon semmi köze az 1930-as évek Németországában uralkodó állapotokhoz. Az erre való hivatkozás bal-liberális ügyeskedés, populista kampányfogás, cinikus hatalomtechnikai manupuláció a demokratikusan megválasztott és máig legnépszerűbb  párt mozgásterének szűkítése, választói támogatottságának csökkentése érdekében.