Szabadíts meg a gonosztól?

A három alapkérdés (honnan jöttünk, miért élünk, hová megyünk?) után ez a következő: miért van rossz a világban? A történelem során sokféle válasz született rá.

Az első dokumentált kísérlet a teremtéstörténetben található. Ádám és Éva tudást, hatalmat akart, Isten szeretett volna lenni, és engedett a sötét oldal csábításának. Ez az allegória jól ábrázolja az ember és a gonosz közötti kapcsolatot, de nem magyarázza a gonosz eredetét.

Későbbi teológiai kifejtés szerint minden gonosz Sátántól ered, aki Isten bukott angyala, tulajdonképpen antitézise, és a földi élet az ő hatalma alatt áll. Ez a megszemélyesített forrás sem teszi érthetőbbé, miért történnek rossz dolgok a világban. Érdekes, hogy miközben makacsul foglalkoztat minket a gonosz eredete, azon nem szokásunk töprengeni, hogy miért létezik jó a világban. Alapértelmezettnek vesszük, hogy van étel-ital, egészség, bőség, boldogság, csak ezek fogytán kezdünk meditálni a lét nagy kérdésein.

Szent Ágoston rájött, hogy a Sötétséget legegyszerűbben a fény hiányaként határozhatjuk meg, tehát nyugodtan írhatjuk kis betűvel. Mi a sötétség forrása? Forrása csak a fénynek van, és amikor nincs fény, azt az állapotot nevezzük sötétségnek. Alapértelmezetten minden sötét, amíg meg nem világítja a fény. Hasonlóképpen:  a hidegnek sincs forrása, és minden hideg, amíg valami meg nem melegíti. Amikor eltakarjuk a fényt vagy lehűtjük a meleget, akkor nem a sötétséget/hideget növeljük, hanem az előbbieket csökkentjük. Isten és a gonosz közül következésképp csak az egyik létezik szükségszerűen, a másik pedig a hiánya. Ezzel Ágoston megalkotta az egypólusú erkölcsi világképet.

Leibniz ezen a vonalon továbbhaladva arra jutott, hogy ha Isten a tökéletesség, akkor a rossz a tökéletesség hiánya, azaz emberi realitás. Isten megteremtette számunkra minden világok legjobbikát, plusz szabad akaratot adott nekünk jóra és annak hiányára egyaránt, így amit a világból a tökéleteshez képest ki tudtunk hozni, az minket minősít, senki mást. Azaz ha szebb, jobb világot szeretnénk, azt Isten szándékát keresve érhetjük el, míg Istentől elfordulva az ellenkezőjét. Ezt az érvelést ferdíti el az intrikus, gyűlölködő Voltaire, és azóta úgy tanítják az iskolában, hogy Candide című regényében meg is cáfolja. Ha újraolvasod, rá fogsz jönni, hogy Voltaire nem a felvilágosodás, hanem az elsötétedés nagy alakja volt, nem hogy nem cáfolta, még csak fel sem fogta, miről beszél a zseniális Leibniz.

Ha így van, miért szerepel Sátán a Bibliában? Azért, mert ez felelt meg a kor ismereteinek és valóságmodelljének. Gonosz lelkek (démonok) légiói grasszálnak a Szentírásban, olyan betegségeket okozva, mint az epilepszia vagy a Tourette-szindróma. Akkori szóhasználattal, a "gonosz lelket" kiűzve a beteg meggyógyul. Ma azt mondanánk, hogy lelki ráhatásra elmúlt a betegség. Ettől persze még nem értjük, pontosan hogyan történt a gyógyulás, de az említett betegségek kialakulását démon nélkül is meg tudjuk magyarázni, így átvitt értelemben foghatjuk fel az ördögűzést.

Az átvitt értelemben vett gonosz kiűzése hipnotikus hatással járhat, erre utal Derek Prince "démonológus" munkássága: ő a torokfájást is ördögűzéssel gyógyítja, és nem eredménytelenül! A katolikus papok pedig arra figyelmeztetnek, hogy a Gonosz nem létezővé nyilvánítása utat nyit a bűn felé. Amennyiben elfogadjuk, hogy a "gonosz" egy jelenségcsoport összefoglaló neve, ezzel nyugodtan egyetérthetünk. Nem kell ahhoz hinni a Gonoszban, hogy értelmesen imádkozzuk: szabadíts meg a gonosztól. Aki szöges ellentétet lát a két álláspont között, fontolja meg, hogy a Rák mint halálok nyilvánvalóan nem létezik, kis betűvel írva mindössze egy jelenségcsoport összefoglaló neve, elvont fogalom. Attól még nagyon is bele lehet halni. Nem állunk le vitatkozni, ha valakiről azt halljuk, hogy elvitte a rák. Gond nélkül dekódoljuk az üzenetet. Miért állnánk le vitatkozni, ha azt halljuk, hogy valakit megkísértett a gonosz? A következetlen gondolkodás jele, ha hasonló helyzetekre különbözőképpen reagálunk, egyszer ragaszkodunk a filozófiailag pontosnak vélt igazsághoz, máskor meg elfogadjuk annak pongyola, ám érthető változatát.

Akit a világban tapasztalható rosszal, gonosszal kapcsolatos filozófiai igazság érdekel: minden rossz megmagyarázható az emberi 1. kapzsisággal, 2. hatalomvággyal és 3. ártó szándékkal. Semmiféle nem természeti eredetű rossz nem történik ezek nélkül a világban, és a három tényező visszafogásával minden rossz jóra fordul. Kérdés, mire megyünk a kaleidoszkóp színes üvegdarabjaiként viselkedő filozófiai igazságkomponensekkel. Tudjuk, hogy minden kaleidoszkóp 8-10 színes üvegdarabból és három tükörből áll. Tudjuk, hogy mindaz, amit benne látunk, ezekből kombinálódik össze. Ettől még minden rázás új és meglepő eredménnyel jár, órákig gyönyörködhetünk benne. Így lesz egy zárt keretben elhelyezett véges számú elemből számunkra végtelen élmény, miközben viszonylag egyszerű eszközzel van dolgunk. Ha megismerésünk tárgya a nem éppen egyszerű Élet, ne abszolutizáljuk a "filozófiai igazságok" szerepét.

A rákhasonlatnál maradva, nem tartjuk érvénytelennek, helytelennek, kerülendőnek azt, ha valaki fél a ráktól. Sem azt, ha küzd a rák ellen. Helyeseljük, ha megelőzi a rákot. Dekódoljuk, hogy ilyenkor nem indexel, és nem vág ki balra, rákirtó késsel sem szabdalja fel magát, nem veri a fejét szöges buzogánnyal, hátha ott lakik a Rák, hanem egészséges életmódot folytat, egészségesen táplálkozik. Még azt is tudjuk, hogy ha az illető egészséges életmód helyett csak stresszeli magát a rákkal, jó eséllyel daganatos lesz, mert a stressz önmagában kockázati tényező. Ennek ellenére nem kiáltunk farkast a rákról előadást tartó orvos láttán, nem mondjuk, hogy feleslegesen riogatja az embereket, micsoda csúnya dolog ez, nem akarjuk erre hivatkozva kirekeszteni az orvosi kérdéseket az oktatásból és a közéletből.

Fordítsuk le témánkra a hasonlatot: ne tartsuk érvénytelennek, helytelennek, kerülendőnek azt, ha valaki fél a gonosztól, sem azt, ha küzd a gonosz ellen. Helyeseljük, ha megelőzi a gonoszt. Dekódoljuk, hogy ezt nem fokhagymát rágva és szenteltvízben fürödve, hanem Istenre hangolódva, jó cselekedetekkel és imádsággal teszi. Tudjuk, hogy ha az illető jó cselekedetek és imádság helyett csak stresszeli magát a gonosszal, jó eséllyel a hatása alá kerül, mert a stressz önmagában kockázati tényező. Ennek ellenére ne kiáltsunk farkast a gonoszról előadást tartó pap láttán, ne mondjuk, hogy feleslegesen riogatja az embereket, micsoda csúnya dolog ez, ne akarjuk erre hivatkozva kirekeszteni a jó és rossz cselekedetekkel foglalkozó etikát az oktatásból és a közéletből.