6. Az egzaktságparadoxon – a pontosságra törekedve tudjuk, hogy soha semmiben nem tudunk pontosak lenni
Az egzakt tudományok büszkék az egzaktságukra, pedig világos, hogy nincs nekik. Körülbelüli mennyiségi adatok használata jellemzi őket, mivel az egzaktság – belátható módon – elérhetetlen számunkra.
Amikor mérünk, általunk korábban megválasztott egységekhez hasonlítjuk a mért objektumot/jellemzőt. Az általunk választott egységgel való összehasonlítás fogalmában benne van, hogy relatív. Miközben hajlamosak vagyunk úgy vélni, hogy egy 1,237 mikron átmérőjű tárgy méretét abszolút értelemben és egzaktul meghatároztuk, mindkét vélelem téves. Egyrészt a méret relatív, mert egy másik tárgyhoz (az etalonként használt méterrúdhoz) képesti, másrészt nem egzakt, hanem a rendelkezésünkre álló műszer tűréshatárától függő mértékben hozzávetőleges. (Csak nagyjából olyan mértékben hozzávetőleges, hiszen a tűréshatárt a pontos értékek ismeretében lehetne kiszámítani, ám ha lennének pontos értékeink, akkor nem kellene pontatlanságbecslést készítenünk.)
Amikor egy távolságot vagy egy tárgy méretét egyre pontosabban igyekszünk meghatározni, egyre kisebb tárgyakhoz/távolságokhoz viszonyítunk. Ám az elérhető viszonyítási alapok sora véges. Fizikai modellünk szerint minden tárgy kb. atomfelhő, és ami egyenes szélnek látszik, az soha nem egyenes, még csak „szél”-nek sem nevezhető. Önkényes, és nagy szórást eredményező döntés tehát, hogy egy tárgy átmérője melyik szélső atomtól melyik túloldali szélső atomig tartson. És az atomi szint sem jelent pontosságot. Szubatomi szinten pedig nehéz az összehasonlítás, mert a szubatomi részecskék mérete és helyzete is bizonytalan. (Egy bolha sokkal kisebb egy dinnyénél, mégsem lenne kis feladat egy zsák ugráló bolhát arra használni, hogy megmondjuk, kb. hány bolhányi a dinnye.) Sőt mivel tudjuk, hogy a szubatomi részecskék között óriási üres terek vannak, szubatomi mérések esetén is óriási lenne a pontatlanság, miközben felülről (egy collstokkhoz képest) az ellenkezőjét vélnénk.
Mr Hyde gyakorlati tennivalóihoz általában elég a „hajszál”pontosság, míg Dr Jekyll a hajszál atomjainak óriási számát és a szubatomi részecskék bizonytalanságából adódó elképesztő mértékű mérési pontatlanságokat emelné ki. Mr Hyde azt felelné, hogy az ember méreteihez képest a hajszál már nagyon pontos mértékegység, Dr Jekyll pedig a hajszálak közötti jelentős méreteltérésekre hivatkozva rámutatna a „hajszálpontos mérés”-ben rejlő fogalmi ellentmondásra. Mr Hyde azzal vágna vissza, hogy mindig a feladatnak megfelelő mérési pontosságot keressük, ami igen eltérő egy piramis és egy mikrochip esetében, de mindig elérhető. Válaszul Dr Jekyll ésszerűtlen, sőt téveszmés fogalomnak nevezné a relatív pontosságot.
Egzaktság tehát tudhatóan és elismerten nincs, mindössze a mennyiségek relatív és hozzávetőleges meghatározására irányuló törekvés van, amit pongyola hétköznapi nyelvhasználatban egzaktságnak szokás nevezni. E törekvés oka pedig az agyunk evolúciós huzalozása.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése