2011. november 19., szombat

A demokratikus politikai váltógazdálkodásról

Úton-útfélen hergelik magukat a zemberek, hogy a kormány/ellenzék bukjon meg, monnyon le. Mit is keresne a hatalomban a piszok-mocsok hazug hulladékdoboz?

Ha Orbán úr nem mondott tényszerűt, amikor azzal nyert, hogy nem lesz megszorítás, aztán mégis lett, akkor az ellenzék miért nem örül, hogy beigazolódott a fő tétele: mindegy, ki van kormányon, akkor is lesz megszorítás? Tételezzük fel a legrosszabbat, azaz hogy pusztán hatalomtechnikai manővernek bizonyult a Fidesz jóléti kampánya. Ebben az esetben vajon baj, hogy nyolc év baloldali kormányzás után most a jobboldal került sorra? A több száz éves brit demokráciában is igen ritka, hogy az egyik oldal három cikluson át megőrzi a bizalmat. A húsz éves magyar demokráciában ez teljesen valószínűtlen.

Minden demokratikus országban legalább két markánsan különböző politikai erő ekézi és váltja egymást a hatalomban. Tehát a kormánypárt nem megbukik, legfeljebb a miniszterelnök nagy ritkán lemony(ik), átmenetileg félreáll, aztán az aktuális pártvezér ismét kormányra juttatja a pártot. Ideje megszokni a gondolatot, hogy ez így megy, pragmatikus hatalomtechnológiával. Ha a választó kolbászból font kerítésre tart igényt, a kampányban azt kapja. Ha toronyórát követel, a győztes láncostól ígéri neki. C'est la democratie. Ezért mondta Churchill, hogy nem tökéletes, csak nem ismerünk nála jobbat.

Egy kormányciklus után (2014-ben) még az ellenzéknek kell bizonyítania, hogy jobban kormányozna, ha őt választja a többség. A második ciklus után (2018-ban) már elég lesz, ha elhiszik neki, hogy ő sem csinálná rosszabbul. A harmadik után (2022-ben) egyre megy, ki mit mond, a társadalom mindenképpen változást akar.

Az ésszerűen gondolkozó választó nem annyira konkrét pártnak drukkol, mint Magyarország fejlődésének, és erre a feladatra keresi a legjobb jelentkezőt.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése