Nagy-Britanniában a választók nem egymást hülyézik, anyázzák, ekézik valamely párt iránti meghasonlott elfogultságukban*, mint Magyarországon. A leglátogatottabb magyar honlapok a tobzódó indulatoknak köszönhetik a nézettségüket. Azon vitatkoznak honfitársaink, ki melyik pártnak a hátsójából bújt elő, ki kinek a mijét nyalja kriminálisan alacsony IQ okán. Aki nem hiszi, nézze meg a blog.hu közéleti kategóriában ajánlott oldalain megjelenő posztokat és kommenteket.
Ez nem csak szégyen, hanem sokba is kerül a társadalomnak, és rendkívül unpraktikus. Szakpolitikai kérdésekkel (policy issues) kellene foglalkoznunk higgadtan, ahogy a brit választók. Igaz, nekik az északi-óceáni éghajlat miatt más a vérmérsékletük, de előttünk még hosszú fejlődés áll, hogy kihozzuk magunkból, ami a honi éghajlat mellett kihozható.
Mondok néhány példát:
1. 2006-ban a baloldal még úgy érvelt, hogy a vizitdíj az egészségügyi reform kulcsa; 2010-ben annyi maradt ebből, hogy a piszkos-mocskos Fidesz elkaszálta a reformot. Mi lenne, ha elismernénk, hogy a vizitdíj a maga 300 forintos összegével nem volt a reform kulcsa? Viszont érdemi reformra szükség van, a következő paraméterekkel...
2. 2006-ban a baloldal még támogatta a tandíjak bevezetését, ésszerűnek nevezvén őket; 2010-ben ésszerűtlennek gondolja a tandíjat, nehogy már a piszkos-mocskos Fidesz vezesse be ezt a változást. Mi lenne, ha elismernénk, hogy a tandíj praktikus, csak megfelelően működő tehetséggondozó ösztöndíjakkal kell kiegészíteni?
3. Ha ilyen ésszerű stílusban megtárgyalnánk a nyugdíjak, a gazdaságfejlesztés, a bankszektor, a média és a kultúra ügyeit, Magyarország néhány éven belül jóval fejlettebb országgá válna, mi pedig együttműködő, ésszerű társadalom képét keltenénk egy külső megfigyelőben.
Szándékosan nem részletezem, mennyiben akadályozza ezt a politikai élet színvonala. Tudniillik ennek nem sok köze van a közélet színvonalához. Ha a szocializmus alatt nem a nagypolitika határozta meg a mindennapokat, most sem indokolt ujjal mutogatni, hogy akkor lesz majd eszünk, ha azok az ilyen-olyanok egymás hátát lapogatják összpolitikai szeretettől csöpögve. A politikát marketingmegfontolások irányítják, nem a "Szeressük egymást, gyerekek" című régi dal. A választó félreérti a maga szerepét, amikor józan észérvek helyett pártprospektusokból vett marketing szlogenekkel bombázza választótársait. A választó ugyanis nem az eladók, hanem a vásárlók közé tartozik a beszédaktusok piacán, és nem ártana legalább egy lépés távolságot tartania az eladók reklámszövegétől.
Továbbá, amennyire egy Renault-reklámban sosem fog feltűnni a Vokswagen mint kedves szövetséges, olyan biztos, hogy a politika sosem lesz a nagy összeborulások világa. Viszont ahogy az autósok nem hülyézik-anyázzák-ekézik egymást csak azért, mert valaki Renault gépkocsit merészelt vásárolni az egyedül üdvözítő Volkswagen helyett, úgy a közéletben sem indokolt a gyakorlati kérdésekről mindössze annyit mondani, hogy x párt és hívei barmolták el, mert a piszkok-mocskok agyatlanul nem látják be, hogy ... izé, mit is?!
Hogyan minősítené az olvasó azt a gondolkodást, hogy egy autó fogyasztási adatairól, biztonsági felszereltségéről és szervizköltségeiről addig nem tudunk érdemben beszélni, amíg nem látjuk, hogy a Renault és a VW vezérigazgatója kiáll a nagyközönség elé, kezet fog, és megvallja kölcsönös szimpátiáját? Bízom benne, hogy a következetesség jegyében ugyanígy minősíti az olvasó azt a gondolkodást is, hogy a magyar közügyekről nem tudunk érdemben beszélni, amíg nem látjuk, hogy a nagy pártok vezetői kiállnak a nagyközönség elé, kezet fognak, és megvallják kölcsönös szimpátiájukat.
Ennél barázdáltabb gondolkodásra van szükség ahhoz, hogy Magyarország jóléti állam legyen.
*Aki azt gondolja, hogy a közügyek megkérdőjelezhetetlen letéteményese egyetlen párt -- az, amelyikre ő szavaz --, és hogy e párt jó gazdája közös dolgainknak, az elfogult. Aki szerint a pártok hülyék és szemetek, de ezen belül mindenki nagyobb hülye és szemét, mint az általa preferált párt, az meghasonlottan elfogult.
Ez nem csak szégyen, hanem sokba is kerül a társadalomnak, és rendkívül unpraktikus. Szakpolitikai kérdésekkel (policy issues) kellene foglalkoznunk higgadtan, ahogy a brit választók. Igaz, nekik az északi-óceáni éghajlat miatt más a vérmérsékletük, de előttünk még hosszú fejlődés áll, hogy kihozzuk magunkból, ami a honi éghajlat mellett kihozható.
Mondok néhány példát:
1. 2006-ban a baloldal még úgy érvelt, hogy a vizitdíj az egészségügyi reform kulcsa; 2010-ben annyi maradt ebből, hogy a piszkos-mocskos Fidesz elkaszálta a reformot. Mi lenne, ha elismernénk, hogy a vizitdíj a maga 300 forintos összegével nem volt a reform kulcsa? Viszont érdemi reformra szükség van, a következő paraméterekkel...
2. 2006-ban a baloldal még támogatta a tandíjak bevezetését, ésszerűnek nevezvén őket; 2010-ben ésszerűtlennek gondolja a tandíjat, nehogy már a piszkos-mocskos Fidesz vezesse be ezt a változást. Mi lenne, ha elismernénk, hogy a tandíj praktikus, csak megfelelően működő tehetséggondozó ösztöndíjakkal kell kiegészíteni?
3. Ha ilyen ésszerű stílusban megtárgyalnánk a nyugdíjak, a gazdaságfejlesztés, a bankszektor, a média és a kultúra ügyeit, Magyarország néhány éven belül jóval fejlettebb országgá válna, mi pedig együttműködő, ésszerű társadalom képét keltenénk egy külső megfigyelőben.
Szándékosan nem részletezem, mennyiben akadályozza ezt a politikai élet színvonala. Tudniillik ennek nem sok köze van a közélet színvonalához. Ha a szocializmus alatt nem a nagypolitika határozta meg a mindennapokat, most sem indokolt ujjal mutogatni, hogy akkor lesz majd eszünk, ha azok az ilyen-olyanok egymás hátát lapogatják összpolitikai szeretettől csöpögve. A politikát marketingmegfontolások irányítják, nem a "Szeressük egymást, gyerekek" című régi dal. A választó félreérti a maga szerepét, amikor józan észérvek helyett pártprospektusokból vett marketing szlogenekkel bombázza választótársait. A választó ugyanis nem az eladók, hanem a vásárlók közé tartozik a beszédaktusok piacán, és nem ártana legalább egy lépés távolságot tartania az eladók reklámszövegétől.
Továbbá, amennyire egy Renault-reklámban sosem fog feltűnni a Vokswagen mint kedves szövetséges, olyan biztos, hogy a politika sosem lesz a nagy összeborulások világa. Viszont ahogy az autósok nem hülyézik-anyázzák-ekézik egymást csak azért, mert valaki Renault gépkocsit merészelt vásárolni az egyedül üdvözítő Volkswagen helyett, úgy a közéletben sem indokolt a gyakorlati kérdésekről mindössze annyit mondani, hogy x párt és hívei barmolták el, mert a piszkok-mocskok agyatlanul nem látják be, hogy ... izé, mit is?!
Hogyan minősítené az olvasó azt a gondolkodást, hogy egy autó fogyasztási adatairól, biztonsági felszereltségéről és szervizköltségeiről addig nem tudunk érdemben beszélni, amíg nem látjuk, hogy a Renault és a VW vezérigazgatója kiáll a nagyközönség elé, kezet fog, és megvallja kölcsönös szimpátiáját? Bízom benne, hogy a következetesség jegyében ugyanígy minősíti az olvasó azt a gondolkodást is, hogy a magyar közügyekről nem tudunk érdemben beszélni, amíg nem látjuk, hogy a nagy pártok vezetői kiállnak a nagyközönség elé, kezet fognak, és megvallják kölcsönös szimpátiájukat.
Ennél barázdáltabb gondolkodásra van szükség ahhoz, hogy Magyarország jóléti állam legyen.
*Aki azt gondolja, hogy a közügyek megkérdőjelezhetetlen letéteményese egyetlen párt -- az, amelyikre ő szavaz --, és hogy e párt jó gazdája közös dolgainknak, az elfogult. Aki szerint a pártok hülyék és szemetek, de ezen belül mindenki nagyobb hülye és szemét, mint az általa preferált párt, az meghasonlottan elfogult.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése