2011. november 30., szerda

Jesz a kommunikációra

A Jólét és Szabadság Demokrata Közösség (Jesz) két fontos és elemzésre méltó sajtóközleményt adott ki.

1. http://jesz.hu/sajtokozlemeny/sorakozzunk-fel-orban-viktor-es-a-magyar-imf-targyalokuldottseg-moge
Fő üzenet: "A forint árfolyama történelmi mélységekbe jutott, az energiahordozók ára sorra dönti a rekordokat. Talán nem sallareket és kokikat kellett volna osztogatni európai parlamenti képviselőknek, hanem keresni velük az együttműködést." "a magyarországi politikai erőknek össze kell fogni, és egységesen, keményen dolgozni azért, hogy Magyarország a lehető legjobb feltételekkel kapja meg a „biztonsági védőhálót” képező IMF-hitelt. A Jólét és Szabadság Demokrata Közösség tagjai mindent elkövetnek azért, hogy Magyarország polgárainak jóléte minél hamarabb elérhető közelségbe kerüljön, ezért a maguk erejéhez mérten minden támogatást megadnak a kormánynak, hogy sikeres tárgyalásokat tudjon folytatni az IMF-fel"

  • Jogos a kritika, konstruktív a hozzáállás. Valóban össze kéne fogni végre, és örömmel nyugtázom, hogy nagy sokára akadt egy politikai erő, amelyik erre helyezi a hangsúlyt. Az ország sorsáért aggódó választók (velem együtt vagyunk talán ketten-hárman) remélhetőleg észre veszik az örömteli változást.
2. http://jesz.hu/sajtokozlemeny/megerositett-legitimitasu-kormany-kell
Fő üzenet: A leminősítés gyengíti a forintot. Koalíciós kormányra van szükség, ezért előre hozott választást kell kiírni. A Jesz megkezdi a felkészülést.

  • A logika nem rozsdamentes, hiszen a választások előre hozataláról a kormány dönt, és az erős többség birtokában erre semmi sem ösztönzi. A választók általános szellemi állapota mellett legfeljebb a profiknak tűnik fel a logikai bukfenc, és ezen kevesek maguk is a logikai felkészületlenségre építve népszerűsítik pártfogoltjaikat -- nem fogják bemószerolni a saját módszerüket. Minden esetre, a Jesz markáns állásfoglalással hívja fel magára és készülő programjára a figyelmet.
Az első sajtköz kifejezetten ütős, a második pedig valamivel meghaladja a mai magyar közélet színvonalát. Semmi kifogásom az ebben a formában megvalósított ügyes pártmarketing ellen. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése