2011. november 29., kedd

Ellenzéki bénázás a köbön

Az ellenzék egyszerűen nem talál fogást a kormányon, minden megjegyzésével legalább annyit vagy többet árt saját magának, mint a Fidesznek. Ha így dolgozik tovább, 2014-ben nagy örömöt okoz a Fidesz-szavazóknak.

A célszerűtlen logika iskolapéldájaként érdemes elovasni ezt: http://progressziv.blog.hu/2011/11/28/kimetszotte#c15071614

Röviden összefoglalva arról szól, hogy a piszkos-mocskos Fidesz-kormány az arányos képviseletet megszüntetve tönkre teszi a választási rendszert, mert ennek eredményeképpen a győztes nem lesz köteles egyezkedni az ellenzékkel... Az érvelés több sebből vérzik.

Egyrészt az MSZP hívei folyamatosan azzal magyarázzák a baloldali reformok elmaradását, hogy a piszkos-mocskos ellenzék (Fidesz) folyamatosan betartott. Ez nem felel meg a tényeknek. Azért érhetett el sikert a piszkos-mocskos, mert nem volt kellő szocialista parlamenti többség ahhoz, hogy a belső (MSZP-s) kétkedők torkán is lenyomják a reformokat. Ha a Fidesz által javasolt választási rendszer már 2006-ban működésbe lép, Gyurcsány úr meg tudja lépni a szükséges változásokat. Ezen a vonalon gondolkodva az új választási rendszer kifejezetten előnyös lesz. Az aktuális kormány soha többet nem foghatja álszentül az ellenzékre a saját bénázását.

Másrészt, ha (egyszer majd) a baloldal győz, éppen az új választási rendszernek köszönhetően meglesz a többsége ahhoz, hogy magát a választási rendszert is átalakítsa. Ennélfogva egyenesen üdvözlendő a markáns kormánytöbbséget eredményező változás.

Egyik szemem sír, a másik nevet: váltig nem értem, hogy lehet ennyire célszerűtlenül gondolkodni, de Fidesz-szavazóként ez az én malmomra hajtja a vizet. Másfelől ellustul a kormány, ha fél szemmel is érvényesül a vakok birodalmában. Komolyan, skacok, az érdemi alternatíva felmutatásához össze kéne végre tolni az ellenzéki IQ-t. Ha hárman egymásra álltok, csak összejön az átlagos 130-140.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése