Jó orvosként először diagnosztizáljuk a betegséget. Az, amit a népnyelv pongyolán hitelválságnak, bankválságnak, pénzügyi válságnak, gazdasági válságnak, demoráciaválságnak hív, nem más, mint a világméretű bizalmi válság tünetegyüttese.
Úgy kezdődött, hogy 2008-ban a bizalmi válság miatt bedőltek az amerikai ingatlanhitelek. Az meg úgy kezdődött, hogy 2001-től az amerikai kormány mesterséges piacélénkítésbe kezdett. A jegybank (Fed) nulla közelébe vitte le az irányadó kamatlábat, hogy olcsón lehessen hitelt felvenni, főleg ingatlanberuházásokra. A tőzsde egészen 2008-ig elhitte, hogy mivel a bankok bagót fizetnek betéti kamatként, és ennek a sokszorosát kérik a hitelekért, ebből bizonyosan szétkeresik magukat. Az olcsó pénzfolyamban horgászó fineszes brókerek egyre bonyolultabb értékpapírokat gyártottak, hogy egyre átláthatatlanabb spekulációval szedjék meg magukat. Mivel pörgött a gazdaság, senki nem panaszkodott. Jókorára dagadt a klasszikus tőzsdebuborék. Amikor a tőzsdézők bizalma egyszer csak mindenben megingott, a buborék kipukkadt.
A bankok azonnal kamatot emeltek, ettől becsődöltek az ingatlanhitelesek. A padlót fogott hitelállományt a fineszes brókerek tovább passzolták Európának (ezek a híres toxikus értékpapírok), tehát az Európai bankok is meginogtak -- és azonnal kamatot emeltek, amitől az európai hitelesek dobták be a törölközőt. Ekkortól nevezik globálisnak a válságot. Ha jobban belegondolunk, a kiindulópont a túl alacsony amerikai kamatláb és a gazdaság túlpörgetése volt. Alapvetően sem a bankokkal, sem a hitelekkel nem volt probléma addig, amíg mindenki azt nem hitte, hogy probléma van/lesz velük. Jóslatuk önbeteljesítővé vált.
A bizalmi válság tette padlóra a görög és ír adósságállományt is, és a bizalomhiány fenyegeti tönkre menetellel a spanyolokat, portugálokat, olaszokat, részben minket is. Igaz, hogy a görögök kitartóan és masszívan túlköltekeztek, de egy 11 millió polgárt számláló államháztartás helyzete soha nem rendítette volna meg az 500 milliós EU egészét. (Ahogy Magyarország sem bukna bele abba, hogy, mondjuk, Pécs rendre többet költ a saját bevételeinél.) Abból lett a gond, hogy a hitelminősítők vérszemet kaptak, mert rájöttek, hogy ha leminősítik a görögöket, akkor a hátterükben álló bankok drágább hitelt adhatnak nekik, és a németek majd így is, úgy is állják a cech-het. Így többet lehet keresni, legalábbis rövid távon, mint korrekt magatartással.
Az írek, spanyolok és a többiek helyzetét folyamatosan az teszi nehézzé, hogy az egyébként kissé problémás, de még bőven fenntartható adósságukat hónapról hónapra leminősítik, eddigi adataim szerint félig ötletszerűen, félig zsarolásképpen. A hitelminősítők külön hatalmi ággá váltak, és gátlástalanul igyekeznek kiaknázni az ebben rejlő lehetőségeket. Akinek a bedőlésétől műrettegnek, a körül pánik alakul ki, és ettől tényleg megnő a dőlésszöge. Korántsem egyértelmű, hogy Magyarországnak ténylegesen szüksége van az IMF-re. Arra van szüksége, hogy az IMF-hitelkeret lehetősége ott lebegjen a pénzemberek szeme előtt, csökkentve egy esetleges pánik veszélyét, illetve a folyamatosan megújításra szoruló hitelállomány kockázati felárát.
Bizalmi válság nehezíti magánemberi mindennapjainkat is. Ha az árak elindulnak lefelé (defláció), a piac irracionálissá válik. Elkezd abban bízni, hogy jövő hónapban még lejjebb, aztán még lejjebb mennek, és így tovább. Ha ez így van, veszteség vásárolni, hiszen egyre csak olcsóbb lesz minden. A gazdasági forgalom a töredékére csökken, miközben az árak valójában nem mennek lejjebb, mert kevesen adják el az ingatlanjukat 30-40%-os áron, csak hogy némi pénzhez jussanak. Lefagy a piac. Ha a forgalom csökken, csökkennek a jövedelmek, és az emberek reflexszerűen takarékoskodni kezdenek. Ettől tovább csökken a forgalom, így a jövőtől való félelem szintén önbeteljesítő jóslattá válik. A sok-sok együtt aggódó ember önmagát teszi tönkre.
A kiút egyszerű, de nehezen megvalósítható. A piac szereplői egy irányba vágtatnak, mint egy megvadult gnúcsorda az oroszlán elől. Olyan tekintélynek kellene megnyugtatnia a rettegőket, akire az egész csorda hallgat. A jelek szerint nincs a világon ilyen tekintély, még az amerikai kormány sem tartja magát ilyennek. Vagy így van, vagy ügyeskedik egy kicsit, a maga szénáját nagyjából rendbe rakja előbb, és hagyja legyengülni fejére nőtt vetélytársát, Európát. A nagy pénzintézetek így jobban keresnek, és a profitjuk jó része az USA-ba áramlik vissza. A mottó: Uncle Sam adta nektek a jólétet, Uncle Sam most visszakér belőle egy kicsit.
Minél egységesebb Európa, annál nehezebb ezt a trükköt előadni: elég lenne bevezetni az egységes eurókötvényeket és létrehozni egy korrektül viselkedő európai hitelminősítőt, hogy mindez megváltozzon. Csakhogy a német és francia választó nem látja át ezt az egyszerű összefüggést, és azonnal megbuktatná a kormányát, ha bevezetné a kötvényeket. Az európai polgár nem bízik az integráció erejében, és a bizalomhiány itt is önbeteljesítő jóslattá válik.
A magyar közéleten pillanatok alatt segítene, ha a bal- és jobboldali választók elhinnék, hogy nem a mindenkori kormányon, hanem racionális együttműködésükön múlik az ország sorsa. Nem hiszik, inkább döglesztik tovább egymás tehenét. Az európai választók sem hiszik el, hogy a kormányuk értük dolgozik. Nem hagyják, inkább hőbörögnek, a saját kárukra. A széthúzás, a bizalomhiány sokba kerül. Kevesen tudják, hogy a KRESZ alapelve a bizalom -- abban, hogy a többiek többé-kevésbé szabályosan közlekednek. Ha a bizalom megrendül, leáll a forgalom.
A gazdaság is hasonlóan működik. A múltban ilyenkor törvényszerűen bekövetkező, és tengernyi szenvedés után jólétet hozó háborúk lényege nem a hadiipar volt, hanem az, hogy pár évig feltétlenül együtt kellett működni a győzelem érdekében. Ehhez ma sem hadiiparra, sem háborúra nincs szükség. Nem a végnapok közelegnek, hanem egyszerűen helyre kell állnia a bizalomnak. Legalább öt-tíz évig tart majd, és a helyreállás sebessége elsősorban az európai egységen, azon belül számunkra a magyar választók ésszerű együttműködésén múlik. Ha egy ritmusban húzzuk az evezőt, jól fogunk haladni. Ha össze-vissza kalimpálunk, akkor meg sehogy. Ha együttműködünk, a magyar társadalom erősebben lábal ki a válságból, mint ahogy belefutott. Ha nem, akkor tovább rontjuk gyenge pozíciónkat. Addig kell bízni a sikerben, míg e hit önbeteljesítő jóslattá válik. Sosem voltak ennyire konkrétan értelmezhetők, ennyire igazak Weöres Sándor sorai. "Egyetlen ismeret van, a többi csak toldás: Alattad a föld, fölötted az ég, benned a létra."
Úgy kezdődött, hogy 2008-ban a bizalmi válság miatt bedőltek az amerikai ingatlanhitelek. Az meg úgy kezdődött, hogy 2001-től az amerikai kormány mesterséges piacélénkítésbe kezdett. A jegybank (Fed) nulla közelébe vitte le az irányadó kamatlábat, hogy olcsón lehessen hitelt felvenni, főleg ingatlanberuházásokra. A tőzsde egészen 2008-ig elhitte, hogy mivel a bankok bagót fizetnek betéti kamatként, és ennek a sokszorosát kérik a hitelekért, ebből bizonyosan szétkeresik magukat. Az olcsó pénzfolyamban horgászó fineszes brókerek egyre bonyolultabb értékpapírokat gyártottak, hogy egyre átláthatatlanabb spekulációval szedjék meg magukat. Mivel pörgött a gazdaság, senki nem panaszkodott. Jókorára dagadt a klasszikus tőzsdebuborék. Amikor a tőzsdézők bizalma egyszer csak mindenben megingott, a buborék kipukkadt.
A bankok azonnal kamatot emeltek, ettől becsődöltek az ingatlanhitelesek. A padlót fogott hitelállományt a fineszes brókerek tovább passzolták Európának (ezek a híres toxikus értékpapírok), tehát az Európai bankok is meginogtak -- és azonnal kamatot emeltek, amitől az európai hitelesek dobták be a törölközőt. Ekkortól nevezik globálisnak a válságot. Ha jobban belegondolunk, a kiindulópont a túl alacsony amerikai kamatláb és a gazdaság túlpörgetése volt. Alapvetően sem a bankokkal, sem a hitelekkel nem volt probléma addig, amíg mindenki azt nem hitte, hogy probléma van/lesz velük. Jóslatuk önbeteljesítővé vált.
A bizalmi válság tette padlóra a görög és ír adósságállományt is, és a bizalomhiány fenyegeti tönkre menetellel a spanyolokat, portugálokat, olaszokat, részben minket is. Igaz, hogy a görögök kitartóan és masszívan túlköltekeztek, de egy 11 millió polgárt számláló államháztartás helyzete soha nem rendítette volna meg az 500 milliós EU egészét. (Ahogy Magyarország sem bukna bele abba, hogy, mondjuk, Pécs rendre többet költ a saját bevételeinél.) Abból lett a gond, hogy a hitelminősítők vérszemet kaptak, mert rájöttek, hogy ha leminősítik a görögöket, akkor a hátterükben álló bankok drágább hitelt adhatnak nekik, és a németek majd így is, úgy is állják a cech-het. Így többet lehet keresni, legalábbis rövid távon, mint korrekt magatartással.
Az írek, spanyolok és a többiek helyzetét folyamatosan az teszi nehézzé, hogy az egyébként kissé problémás, de még bőven fenntartható adósságukat hónapról hónapra leminősítik, eddigi adataim szerint félig ötletszerűen, félig zsarolásképpen. A hitelminősítők külön hatalmi ággá váltak, és gátlástalanul igyekeznek kiaknázni az ebben rejlő lehetőségeket. Akinek a bedőlésétől műrettegnek, a körül pánik alakul ki, és ettől tényleg megnő a dőlésszöge. Korántsem egyértelmű, hogy Magyarországnak ténylegesen szüksége van az IMF-re. Arra van szüksége, hogy az IMF-hitelkeret lehetősége ott lebegjen a pénzemberek szeme előtt, csökkentve egy esetleges pánik veszélyét, illetve a folyamatosan megújításra szoruló hitelállomány kockázati felárát.
Bizalmi válság nehezíti magánemberi mindennapjainkat is. Ha az árak elindulnak lefelé (defláció), a piac irracionálissá válik. Elkezd abban bízni, hogy jövő hónapban még lejjebb, aztán még lejjebb mennek, és így tovább. Ha ez így van, veszteség vásárolni, hiszen egyre csak olcsóbb lesz minden. A gazdasági forgalom a töredékére csökken, miközben az árak valójában nem mennek lejjebb, mert kevesen adják el az ingatlanjukat 30-40%-os áron, csak hogy némi pénzhez jussanak. Lefagy a piac. Ha a forgalom csökken, csökkennek a jövedelmek, és az emberek reflexszerűen takarékoskodni kezdenek. Ettől tovább csökken a forgalom, így a jövőtől való félelem szintén önbeteljesítő jóslattá válik. A sok-sok együtt aggódó ember önmagát teszi tönkre.
A kiút egyszerű, de nehezen megvalósítható. A piac szereplői egy irányba vágtatnak, mint egy megvadult gnúcsorda az oroszlán elől. Olyan tekintélynek kellene megnyugtatnia a rettegőket, akire az egész csorda hallgat. A jelek szerint nincs a világon ilyen tekintély, még az amerikai kormány sem tartja magát ilyennek. Vagy így van, vagy ügyeskedik egy kicsit, a maga szénáját nagyjából rendbe rakja előbb, és hagyja legyengülni fejére nőtt vetélytársát, Európát. A nagy pénzintézetek így jobban keresnek, és a profitjuk jó része az USA-ba áramlik vissza. A mottó: Uncle Sam adta nektek a jólétet, Uncle Sam most visszakér belőle egy kicsit.
Minél egységesebb Európa, annál nehezebb ezt a trükköt előadni: elég lenne bevezetni az egységes eurókötvényeket és létrehozni egy korrektül viselkedő európai hitelminősítőt, hogy mindez megváltozzon. Csakhogy a német és francia választó nem látja át ezt az egyszerű összefüggést, és azonnal megbuktatná a kormányát, ha bevezetné a kötvényeket. Az európai polgár nem bízik az integráció erejében, és a bizalomhiány itt is önbeteljesítő jóslattá válik.
A magyar közéleten pillanatok alatt segítene, ha a bal- és jobboldali választók elhinnék, hogy nem a mindenkori kormányon, hanem racionális együttműködésükön múlik az ország sorsa. Nem hiszik, inkább döglesztik tovább egymás tehenét. Az európai választók sem hiszik el, hogy a kormányuk értük dolgozik. Nem hagyják, inkább hőbörögnek, a saját kárukra. A széthúzás, a bizalomhiány sokba kerül. Kevesen tudják, hogy a KRESZ alapelve a bizalom -- abban, hogy a többiek többé-kevésbé szabályosan közlekednek. Ha a bizalom megrendül, leáll a forgalom.
A gazdaság is hasonlóan működik. A múltban ilyenkor törvényszerűen bekövetkező, és tengernyi szenvedés után jólétet hozó háborúk lényege nem a hadiipar volt, hanem az, hogy pár évig feltétlenül együtt kellett működni a győzelem érdekében. Ehhez ma sem hadiiparra, sem háborúra nincs szükség. Nem a végnapok közelegnek, hanem egyszerűen helyre kell állnia a bizalomnak. Legalább öt-tíz évig tart majd, és a helyreállás sebessége elsősorban az európai egységen, azon belül számunkra a magyar választók ésszerű együttműködésén múlik. Ha egy ritmusban húzzuk az evezőt, jól fogunk haladni. Ha össze-vissza kalimpálunk, akkor meg sehogy. Ha együttműködünk, a magyar társadalom erősebben lábal ki a válságból, mint ahogy belefutott. Ha nem, akkor tovább rontjuk gyenge pozíciónkat. Addig kell bízni a sikerben, míg e hit önbeteljesítő jóslattá válik. Sosem voltak ennyire konkrétan értelmezhetők, ennyire igazak Weöres Sándor sorai. "Egyetlen ismeret van, a többi csak toldás: Alattad a föld, fölötted az ég, benned a létra."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése