Készen állnak a németek?

A sajtó megpendítette, hogy az euróválság örvén a németek központi gazdaságirányítást szeretnének elérni, Brüsszelbe helyezve az euró övezetbe tartozó tagállamok államháztartásának, adózásának és fokozatosan a közigazgatásának irányítását is. A hírt meg tudom erősíteni.

A központosító szándék kétségtelenül létezik, és rövid távon elősegítené a válságból való kilábalást, hosszabb távon pedig az unió egészének fejlődését. Sokat javulna az euró övezet adósságbesorolása, ha a vén kontinens pénze hasonlóvá válna a dollárhoz, azaz nem lenne kitéve egy laza államszövetség tizenhétféle gazdaság- és árfolyampolitikájából adódó kockázatoknak. Egyből lecsökkennének a kötvénykamatok, a spekulánsok is abbahagynák a sebezhető országok támadását. A központosítás mértékéből függően Európai Egyesült Államok vagy kétzónás Európai Unió jöhet létre.

Mivel az euró övezet csak 17 tagállamra terjed ki, a központi irányítás elsősorban rájuk vonatkozhat. A többi tagállam vonakodik, ezért az európai integráció egyelőre kétsebességes. Magyarország (botor módon) nem csatlakozott az euróhoz, így a belső magba néhány évig még nem kerülhet be. A "kömény mag" státusszal járó adóharmonizációs kötelezettség miatt ez rövid távon talán nem akkora baj, viszont álláspontom szerint öt éven belül csatlakozni kellene a teljes körű unióhoz, mert a különállásnak nincs számottevő előnye, ellenben jelentős kockázattal jár.

A központi irányítás a gyakorlatban német-francia dominanciát jár. Európa legerősebb gazdaságaként a német, legambiciózusabb közigazgatásaként a francia rendszer kapna primátust. A brüsszeli hivatalokban ők vennék át az irányítást, létrehoznák az unió pénzügyminisztériumát, adóhatóságát, és határozottan kézbe vennék az ügyeket. Attól kezdve a görög és a többi eurós államháztartás kénytelen lenne végrehajtani a brüsszeli utasításokat. A kisebb tagállamok sem maradnának ki a vezetésből, hiszen a szorosabb integráció létszámkvótákat vezetne: Magyarország is kapna, mondjuk, egy 1200 fős tisztviselői keretet, akik az Európai Külügyi Szolgálattól kezdve az uborkagörbületi hatóságig sokféle hivatalnál dolgoznának. A rendszer tehát senkinek nem lenne hátrányos, de tudható, hogy a német és francia tisztviselők számára kifejezetten előnyös lenne.

A francia irányítás kapcsán egyetlen aggály adódik: meg kell tanulni franciául. A német irányítás kapcsán felvetett fő aggály ellenben, hogy legutóbb -- finoman szólva -- nem aratott nagy sikert. Akarunk-e újra német fennhatóság alá kerülni? Szerintem bátran akarhatunk. A németek megtalálták azt a területet (ipar/gazdaság), ahol rendkívül versenyképesek, és ahol de facto Európa fejlődésének motorjává váltak. A franciákkal együtt kialakították a versengő gyüttműködés (co-opetition) kereteit, méghozzá olyan sikeresen, hogy az utóbbi harminc évben ez a két ország mozdította előre az uniót, a többi tagállam passzivitása (pl. Olaszország, Portugália) vagy aktív betartása (pl. Nagy-Britannia) mellett.

A német társadalom kevésbé idegenellenes, mint a dán, sokkal toleránsabb, mint a spanyol, és majdnem annyira befogadó a zsidókkal, mint a magyar. Megfelelőségét folyamatosan igyekszik bizonyítani: Pandacsöki Boborjánt megszégyenítően bénázik a vasúttal*, transzvesztitákat alkalmaz a reptéri büfében, díszpolgárként kezeli az ott élő zsidókat, és példás erőfeszítésekkel igyekszik integrálni a több millió török vendégmunkás leszármazottait. Reményeim szerint Németországnak és Franciaországnak sikerül átvennie az irányítást, és Európában beköszönt a Bordeaux Mercedes-ek korszaka.

* Nemrég Frankfurtban jegyet váltottam a német vasútra. Tíz percbe telt, holott a sor egy főből állt: belőlem. Bemondtam az úticélt, erre a fickó visszakérdezett, hogy ma vagy később utazom, válaszoltam, erre tovább érdeklődött, hogy mikor jövök vissza (csütörtökön, de mér, számít? - kérdeztem; aszongya, nem, mert a jegy így is, úgy is egy hónapig érvényes! akkor mér kérdezed? - érdeklődtem magamban), majd komótosan tett-vett-motyogatott, hátra baktatott, visszajött és leült, majd felállt, s egy hat méter távolságra lévő oldalsó szekrényhez kullogva A4-es fehér lapot vett elő, mellyel ismét hátra baktatott, visszajött, hogy megnyomjon a képernyőjén egy gombot, visszakullogott, hozta az A4-es lapot, melyet egy külön e célra tartott vonalzó mentén félbe hajtott, külön e célra tartott papírvágóval elvágott, a számomra kinyomtatott menetrendi kivonattal együtt további két perc alatt Bundesbahn mintás tasakba csúsztatott, és szívélyes jókívánságaival együtt átnyújtott. Elképedve szemléltem ezt a teljesen elbaltázott folyamatot, és arra jutottam, hogy más nem indokolhatja, mint a birodalmi vasút terhes imázsától való szabadulás, a precíz hatékonyság utolsó foszlányának hiteltelenné tétele. Jelentem, ennél látványosabban nem is sikerülhetett volna.