A görögöket többféle alapon szokás sajnálni. Róna Péter szerint eleve nem lett volna szabad bevezetniük az eurót, hiszen alacsonyabb a termelékenységük a nyugati és északi államoknál, és ez törvényszerűen deficitessé teszi a gazdálkodásukat. A Jobbik szerint ki van szúrva a görögökkel, mert nem népszavazhatnak a mentőcsomag feltételeinek végrehajtásáról. Az angolszász pénzügyi elemzők szerint jobb lenne nekik a drachma. Nos, álljunk meg néhány szóra. Ha egy mesterségesen összetákolt konstrukcióról beszélnénk, mint a néhai Csehszlovákia és Jugoszlávia esetében, leszögezve, hogy bizony szét fog esni, akkor ezek az érvek jogosak lennének. Csakhogy ezúttal nem Európa szétesésének vagyunk tanúi, hanem az Európai Egyesült Államok kialakulásának egyik válságos időszakát írjuk, és ez egészen más értelmezési keretet ad.
Először is, a görögök bármilyen pénznemmel nagy bajban lennének, mivel évtizedek óta fenntarthatatlan gazdálkodást folytatnak. Az ország 11 millió lakosából négymillió él Athénban. Ha Budapest vízfej, akkor ez mi? Viztest? Minden negyedik görög munkavállaló az állami szférában dolgozik, heti pár órában, és tizensokadik havi fizetéssel, mint kampányígéretek szintjén a magyar nyugdíjasok, továbbá olyan nyugdíjfeltételekkel, mint kampányon kívül a magyar rendőrök. A görögök nem akkor tévedtek, amikor beléptek az euróba. Azt kalkulálták el, hogy meddig finanszírozhatók jóléti "vívmányaik" görbén fölfele nézve, a többi állam pénzén. Eljött az igazság hosszú pillanata, a nyugdíjak akár 40%-kal csökkenhetnek, az állami dolgozók jó részét le fogják építeni, és ez még nem is elég a görög gazdaság fenntarthatóvá tételéhez. Előbb-utóbb előáll egy nagy görög reformer azzal a gondolattal, hogy "skacok, a turizmusból és az EU-pénzekből láthatóan nem tudunk jólétben élni, mi lenne, ha termelnénk valamit? Visszakérhetnénk a magyaroktól az Ikarus márkát. Hívják Árpádnak a buszukat." A mindig éleslátó Róna Péternek igaza van abban, hogy egy erősen különböző termelékenységű országokból álló gazdasági alakulatot komoly feszültségek jellemeznek. Csakhogy szilárd politikai akarat esetén ezek a feszültségek nem a szétesés, hanem a szerkezeti reformok irányába hatnak. Hosszú távon a görögök kénytelenek lesznek részben saját elhatározásból felzárkózni a magasabb termelékenységű országokhoz, részben pedig azok is kénytelenek lesznek jóléti csatornákon visszacsorgatni a tartós különbség egy részét -- és cserébe a görögök lemondanak majd nemzeti hatásköreik egy részéről az Unió javára. Amerikai példával élve, Florida sosem fog annyi autót gyártani, mint Michigan, azaz a termelékenysége tartósan elmarad. Mégsem javasolja senki, hogy lépjen ki az USA-ból és a dollárból, mégpedig azért nem, mert kialakultak azok a politikai/gazdasági mechanizmusok, amelyek kompenzálják a tartós különbségeket. Görögország és a többi déli állam esetében is kialakulóban vannak a megfelelő mechanizmusok.
Másodszor, Európa nem hagyja elsüllyedni a görögök hajóját, mert az az euróba vetett bizalom megrendülésével járna, és rövid távon 20-30% GDP-csökkenést okozna a résztvevő országoknak. Érthető módon ezt a politikai harakirit egyetlen európai vezető sem vállalja be. Addig erősítik az euroszkeptikusok miatt pénzügyminisztériumnak nem hívható gazdaságirányítási és stabilitási mechanizmusokat/eszközöket/csoportokat/tanácskozásokat/fordulókat/szemesztereket, amíg a jövőbeni görög típusú válságok Brüsszelből kezelhetővé nem válnak. Gyakorlatilag már most is kezelhetők, csak Európa nem akarja túlzottan kiélezni a konfliktust az igazi Egyesült Államokkal, amely -- maga is bajban lévén -- konkurenciaként kezeli európai kreálmányát, azaz féltékenykedik az euróra. Nem ok nélkül, hiszen az Európai Központi Bank nem ötletszerűen, politikai megrendelésre alakítja a közös pénz árfolyamát, mint a Fed a dollárét. Egyre több sejk szeretné euróban megadni az olajárakat, ami rég nem látott feszültséget gerjesztene a világban. Az Egyesült Államok a hitelminősítő ügynökségeken keresztül egész Európát sakkban tartja. Akire rámondják, hogy nehéz helyzetben van, annak megemelik a kamatait, és tényleg nehéz helyzetben lesz! Egy éve még szó volt róla, hogy az EKB létrehozza a saját külön bejáratú hitelminősítőjét, amely nem ötletszerűen, politikai megrendelésre minősít majd. Elakadt a gondolat. Tippelje meg az olvasó, hogy annyira nehéz lenne-e felállítani egy tízfős irodát, hogy letettek róla, vagy akkora a politikai nyomás, hogy félénken meglebegtették, majd taktikusan feladták.
Harmadszor, az euró kivezetése nem csak rövid távon okoz gazdasági kárt, hanem hosszú távon is előnytelen. Az euróval egy 500 milliós piac lépett a világszínpadra, amely létszámban és gazdasági erőben vetekszik az USA-val, Kínával, Indiával. Nagy dobra verik a pénzügyi elemzők vélekedéseit arról, hogy az euró megszűnésével pár éven belül elmúlna a rövid távú sokk hatása, stabilizálódna a régi pénzükhöz visszatérő országok helyzete. Keveset lehet hallani az euró tartós gazdasági előnyeiről. Pár éve készült egy tanulmány, amelyben közgazdászok évi 5-10%-os gazdasági előnyt tulajdonítanak a közös pénznek. Egy ilyen számítás jó néhány előfeltevésre épül, ezért erősen vitatható, de van abban némi logika, hogy egy nagy és erős kontinens jobban fejlődik, mint egy kis-közepes országokból álló heterogén térség. Az euró megtartása mellett sokkal komolyabb érvek szólnak, mint a megszüntetése mellett (lásd pl.: http://dallasfed.org/institute/events/2010/10euro_deLecea1.pdf )
A számos nehézség dacára, sőt valójában azok segítségével, töretlenül halad kontinensünk integrációja. A választók többsége nem szívesen hallja a "Brüsszel", "központi", "szövetségi", "európai pénzügyminiszter" szavakat, a politikai vezetőket viszont az egzisztenciájuk, a bölcsességük, valamint a népeik jóléte iránt érzett felelősség is az integráció erősítése, központosítása felé tolja. Egy évtizeden belül Európai Egybesült Államoknak fogják becézni az EU-t, amely itt és most, a szemünk láttára sül egybe.
Először is, a görögök bármilyen pénznemmel nagy bajban lennének, mivel évtizedek óta fenntarthatatlan gazdálkodást folytatnak. Az ország 11 millió lakosából négymillió él Athénban. Ha Budapest vízfej, akkor ez mi? Viztest? Minden negyedik görög munkavállaló az állami szférában dolgozik, heti pár órában, és tizensokadik havi fizetéssel, mint kampányígéretek szintjén a magyar nyugdíjasok, továbbá olyan nyugdíjfeltételekkel, mint kampányon kívül a magyar rendőrök. A görögök nem akkor tévedtek, amikor beléptek az euróba. Azt kalkulálták el, hogy meddig finanszírozhatók jóléti "vívmányaik" görbén fölfele nézve, a többi állam pénzén. Eljött az igazság hosszú pillanata, a nyugdíjak akár 40%-kal csökkenhetnek, az állami dolgozók jó részét le fogják építeni, és ez még nem is elég a görög gazdaság fenntarthatóvá tételéhez. Előbb-utóbb előáll egy nagy görög reformer azzal a gondolattal, hogy "skacok, a turizmusból és az EU-pénzekből láthatóan nem tudunk jólétben élni, mi lenne, ha termelnénk valamit? Visszakérhetnénk a magyaroktól az Ikarus márkát. Hívják Árpádnak a buszukat." A mindig éleslátó Róna Péternek igaza van abban, hogy egy erősen különböző termelékenységű országokból álló gazdasági alakulatot komoly feszültségek jellemeznek. Csakhogy szilárd politikai akarat esetén ezek a feszültségek nem a szétesés, hanem a szerkezeti reformok irányába hatnak. Hosszú távon a görögök kénytelenek lesznek részben saját elhatározásból felzárkózni a magasabb termelékenységű országokhoz, részben pedig azok is kénytelenek lesznek jóléti csatornákon visszacsorgatni a tartós különbség egy részét -- és cserébe a görögök lemondanak majd nemzeti hatásköreik egy részéről az Unió javára. Amerikai példával élve, Florida sosem fog annyi autót gyártani, mint Michigan, azaz a termelékenysége tartósan elmarad. Mégsem javasolja senki, hogy lépjen ki az USA-ból és a dollárból, mégpedig azért nem, mert kialakultak azok a politikai/gazdasági mechanizmusok, amelyek kompenzálják a tartós különbségeket. Görögország és a többi déli állam esetében is kialakulóban vannak a megfelelő mechanizmusok.
Másodszor, Európa nem hagyja elsüllyedni a görögök hajóját, mert az az euróba vetett bizalom megrendülésével járna, és rövid távon 20-30% GDP-csökkenést okozna a résztvevő országoknak. Érthető módon ezt a politikai harakirit egyetlen európai vezető sem vállalja be. Addig erősítik az euroszkeptikusok miatt pénzügyminisztériumnak nem hívható gazdaságirányítási és stabilitási mechanizmusokat/eszközöket/csoportokat/tanácskozásokat/fordulókat/szemesztereket, amíg a jövőbeni görög típusú válságok Brüsszelből kezelhetővé nem válnak. Gyakorlatilag már most is kezelhetők, csak Európa nem akarja túlzottan kiélezni a konfliktust az igazi Egyesült Államokkal, amely -- maga is bajban lévén -- konkurenciaként kezeli európai kreálmányát, azaz féltékenykedik az euróra. Nem ok nélkül, hiszen az Európai Központi Bank nem ötletszerűen, politikai megrendelésre alakítja a közös pénz árfolyamát, mint a Fed a dollárét. Egyre több sejk szeretné euróban megadni az olajárakat, ami rég nem látott feszültséget gerjesztene a világban. Az Egyesült Államok a hitelminősítő ügynökségeken keresztül egész Európát sakkban tartja. Akire rámondják, hogy nehéz helyzetben van, annak megemelik a kamatait, és tényleg nehéz helyzetben lesz! Egy éve még szó volt róla, hogy az EKB létrehozza a saját külön bejáratú hitelminősítőjét, amely nem ötletszerűen, politikai megrendelésre minősít majd. Elakadt a gondolat. Tippelje meg az olvasó, hogy annyira nehéz lenne-e felállítani egy tízfős irodát, hogy letettek róla, vagy akkora a politikai nyomás, hogy félénken meglebegtették, majd taktikusan feladták.
Harmadszor, az euró kivezetése nem csak rövid távon okoz gazdasági kárt, hanem hosszú távon is előnytelen. Az euróval egy 500 milliós piac lépett a világszínpadra, amely létszámban és gazdasági erőben vetekszik az USA-val, Kínával, Indiával. Nagy dobra verik a pénzügyi elemzők vélekedéseit arról, hogy az euró megszűnésével pár éven belül elmúlna a rövid távú sokk hatása, stabilizálódna a régi pénzükhöz visszatérő országok helyzete. Keveset lehet hallani az euró tartós gazdasági előnyeiről. Pár éve készült egy tanulmány, amelyben közgazdászok évi 5-10%-os gazdasági előnyt tulajdonítanak a közös pénznek. Egy ilyen számítás jó néhány előfeltevésre épül, ezért erősen vitatható, de van abban némi logika, hogy egy nagy és erős kontinens jobban fejlődik, mint egy kis-közepes országokból álló heterogén térség. Az euró megtartása mellett sokkal komolyabb érvek szólnak, mint a megszüntetése mellett (lásd pl.: http://dallasfed.org/institute/events/2010/10euro_deLecea1.pdf )
A számos nehézség dacára, sőt valójában azok segítségével, töretlenül halad kontinensünk integrációja. A választók többsége nem szívesen hallja a "Brüsszel", "központi", "szövetségi", "európai pénzügyminiszter" szavakat, a politikai vezetőket viszont az egzisztenciájuk, a bölcsességük, valamint a népeik jóléte iránt érzett felelősség is az integráció erősítése, központosítása felé tolja. Egy évtizeden belül Európai Egybesült Államoknak fogják becézni az EU-t, amely itt és most, a szemünk láttára sül egybe.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése