Az Antall-kormány idején indított Szuhay Kabarét nézve azt gondoltam, hogy az. Erőltetett, kínos poénokkal semmire sem megy a jobboldal. Hozzáteszem, hogy akkor én még fiatal és egyetlen igazságban hívő vad liberális, erősen egyházellenes keresztény voltam -- szemben mai mérsékelt, szabadságszerető, egyházbarát keresztény állapotommal. Lehet, hogy ma másképp nézném Szuhay úr erőfeszítéseit, de akkor nagyon izzadtságszagúnak találtam őket. Megfellebbezhetetlennek tűnt, hogy a jobboldal esélytelen a művészetben.
Aztán jött Ákos az elkötelezetten is kiváló dalaival, jött Fábri Sándor, aki több tucat tehetséges fiatalt hozott be a humor világába. Az utánpótlás spontán vegyes világnézeti képet mutat. Ha nem kontraszelektálunk, akkor bőven lesz közöttük bal- és jobboldali is, valamint olyan, aki a közügyek helyett bevallottan nőügyekkel foglalkozik, mint Gáspár Sándor (nem egyetérteni kell, hanem tehetséggondozni). Ez a művészet természetes sokszínűsége. Nem kell erőltetni a jobboldali irányultságot, elég pusztán véget vetni a kontraszelekciónak.
Ezt javaslom Csurka Istvánnak, Dörner Györgynek és Kerényi Imrének: ne adják vissza szemet szemért alapon a baloldalnak a sok évtizedes művészeti kontraszelekciót, hanem hagyják a tehetséget a maga világnézetével együtt kiteljesedni. Ettől várhatók nagy művek, melyek közül a spontán jobboldali alkotóké éppúgy lehet esztétikailag nagyszerű, mint a spontán baloldaliaké. Ha a közélet logikátlan, igazságtalan, akkor a legtöbb művész (mivel az életművel nem lehet hazudni) dühösen képviseli majd a maga világlátását, és elrontja az alkotásait. Ha a közélet ésszerűen sokszínű (hangsúlyozom, hogy ez nem azonos a másságkultusszal vagy a laissez-faire kultúrpolitikával), akkor a tehetség dühöngés helyett gyönyörködtetni akar, és létrejönnek a művek, amelyek között nagy számban lesz jobboldali alkotóktól származó remekmű is, s amelyekre közösen, összmagyar szinten büszkék lehetünk.
Aztán jött Ákos az elkötelezetten is kiváló dalaival, jött Fábri Sándor, aki több tucat tehetséges fiatalt hozott be a humor világába. Az utánpótlás spontán vegyes világnézeti képet mutat. Ha nem kontraszelektálunk, akkor bőven lesz közöttük bal- és jobboldali is, valamint olyan, aki a közügyek helyett bevallottan nőügyekkel foglalkozik, mint Gáspár Sándor (nem egyetérteni kell, hanem tehetséggondozni). Ez a művészet természetes sokszínűsége. Nem kell erőltetni a jobboldali irányultságot, elég pusztán véget vetni a kontraszelekciónak.
Ezt javaslom Csurka Istvánnak, Dörner Györgynek és Kerényi Imrének: ne adják vissza szemet szemért alapon a baloldalnak a sok évtizedes művészeti kontraszelekciót, hanem hagyják a tehetséget a maga világnézetével együtt kiteljesedni. Ettől várhatók nagy művek, melyek közül a spontán jobboldali alkotóké éppúgy lehet esztétikailag nagyszerű, mint a spontán baloldaliaké. Ha a közélet logikátlan, igazságtalan, akkor a legtöbb művész (mivel az életművel nem lehet hazudni) dühösen képviseli majd a maga világlátását, és elrontja az alkotásait. Ha a közélet ésszerűen sokszínű (hangsúlyozom, hogy ez nem azonos a másságkultusszal vagy a laissez-faire kultúrpolitikával), akkor a tehetség dühöngés helyett gyönyörködtetni akar, és létrejönnek a művek, amelyek között nagy számban lesz jobboldali alkotóktól származó remekmű is, s amelyekre közösen, összmagyar szinten büszkék lehetünk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése