A 2002-es Fidesz-vereség után az elkeseredett jobboldal a "birkanép" viselkedésében vélte felfedezni az okot. A 2010-es MSZP-vereségen nekibúsult baloldal szerint ugyancsak a "birkanép"-pel van baj. Olyannyira, hogy egy liberális kollégám nyíltan ki is mondta, nem biztos benne, hogy a magyar demokrácia ügyét okos dolog rábízni a többségre. Lehet, csak az a kérdés, hogy ha nem a többségre bízzuk, akkor mégis kire? (Meg hogy milyen alapon nevezzük magunkat demokratának.)
Minden esetre kialakult az a szimmetrikus helyzet, amelyben már lehet értelmes, kiegyensúlyozott álláspontot megfogalmazni az úgynevezett "birkanép"-ről. Ennek a választói csoportnak oldaltól függően némileg eltérő jellemzőket tulajdonítanak, de a tulajdonságok között több az átfedés, mint a különbség. A jobboldal szerint a "birkanép" nem fogékony a haza üdvét szolgáló ügyekre, illetve a nemzeti összefogásra, a baloldal szerint meg a demokrácia/sajtószabadság/esélyegyenlőség szent ügyére. Mindkét oldal egyetért abban, hogy a "birkanép" könnyen megvezethető, fogékony minden hazugságra, reklám-propaganda technikákkal irányítható, megy a kolompoló vezérürü után, a sültkolbászt mindenkor fontosabbnak tartja a kultúránál, a cici-kukit az erkölcsi megfontolásoknál, és a nem csak kenyérrel él az ember mondást vidáman rikkantva így egészíti ki: naná, kell mellé egy kis virsli, mustár meg egy jó pofa sör.
Ahogy 2002 után a jobboldal, 2010 után a most a baloldal gondolkodik azon, mit is lehetne kezdeni ezzel a heterogén összetételében is konvergensen viselkedő tömeggel. Javaslatom szerint először is hagyjuk abba a sértő "birkanép" titulus alkalmazását. Brit példa alapján mondjuk inkább azt, hogy e a nagy létszámú választói csoport a döntéseit nem szakpolitikai szempontok alapján hozza. Az ókori római plebs köztudomásúan kenyeret és cirkuszt követelt, modern kori utódai is hasonló az állásponton vannak. Magyarországon az európai átlagnál népesebb ez a réteg, mivel a sok évszázados alávetettség fő tanulsága, hogy nem jó nagyurakkal egy tálból cseresznyézni, azaz a hatalomból minden csábítás ellenére célszerű kimaradni.
Mivel azonban a demokrácia öntevékenységre (amerikai angolban: self-reliance) épül, aki ösztönösen távol tartja magát a hatalomtól, az megfosztja magát az érdekképviselet lehetőségétől. Minél népesebb az így gondolkodó választói csoport, annál ócskább (deficitesebb) lesz a demokrácia, annál korruptabb a politikai elit, annál alacsonyabb az életszínvonal. Akár az is felvethető, hogy geopolitikai/történelmi adottságaink okán korlátozottan lennénk alkalmasak a demokráciára, esetleg be vagyunk oltva ellene. Nem gondolom, hogy ez így lenne.
2002-ben sok jobboldali úgy hitte, nem lesz már soha tisztességes hazaszerető kormány, mert a "birkanép" örökre az "ármány" lekötelezettje. 2010 után sok baloldali úgy gondolja, hogy tartósan nem lesz tisztességes demokratikus kormány, mert a "birkanép" hosszú távon is a rasszizmusban és nacionalizmusban tobzódik majd. Nem arattam sikert javaslatommal, miszerint elég lenne a Blikk-et igényesebbé tenni, hogy ez két éven belül ne legyen így. Hogyan, ha a Magyar Hírlap nem változik? Nyilván fordítva is így védekeznek.
Egy demokrácia többségi alapon dönti el az ügyeit. Aki győz, nem szokta kifogásolni az őt támogató szavazók szellemi színvonalát. Annál inkább panaszkodik, amikor elpártolnak tőle. A választói többség megszólítható, és a rendszerváltozás óta sikerrel meg is szólítják. 1990-ben a "legyen úgy, mint rég" üzenet győzött, 1994-ben a 3,60-as kenyér, '98-ban a hallgass a szívedre szlogen. 2002-ben a hitelből vett szociális jólét, 2006-ban a dübörgő gazdaság, 2010-ben a "van alternatíva" volt a befutó. Én úgy látom, hogy egyre okosabb a választó, és képes határozott különvéleményt megfogalmazni a mindenkori elit jelszavaival szemben. Lassan kialakul a magyar demokratikus kultúra, ám a szakpolitikai szempontok iránt érdeklődő és a színvonalas közélet iránt elkötelezett választóknak (aki nem tartozik közéjük, az aligha tarthat igényt az "igazoltan nem birka" titulusra) tudomásul kell venniük, hogy 4-8-12 évenként elkerülhetetlenül változik a kormány.
Ahogy 2002 után a jobboldal megtalálta a hangot a választók többségével, úgy 2010 után a baloldal is képes lehet rá, ha nem lekezeli, hanem képviseli a magyar társadalom érdekeit.
Minden esetre kialakult az a szimmetrikus helyzet, amelyben már lehet értelmes, kiegyensúlyozott álláspontot megfogalmazni az úgynevezett "birkanép"-ről. Ennek a választói csoportnak oldaltól függően némileg eltérő jellemzőket tulajdonítanak, de a tulajdonságok között több az átfedés, mint a különbség. A jobboldal szerint a "birkanép" nem fogékony a haza üdvét szolgáló ügyekre, illetve a nemzeti összefogásra, a baloldal szerint meg a demokrácia/sajtószabadság/esélyegyenlőség szent ügyére. Mindkét oldal egyetért abban, hogy a "birkanép" könnyen megvezethető, fogékony minden hazugságra, reklám-propaganda technikákkal irányítható, megy a kolompoló vezérürü után, a sültkolbászt mindenkor fontosabbnak tartja a kultúránál, a cici-kukit az erkölcsi megfontolásoknál, és a nem csak kenyérrel él az ember mondást vidáman rikkantva így egészíti ki: naná, kell mellé egy kis virsli, mustár meg egy jó pofa sör.
Ahogy 2002 után a jobboldal, 2010 után a most a baloldal gondolkodik azon, mit is lehetne kezdeni ezzel a heterogén összetételében is konvergensen viselkedő tömeggel. Javaslatom szerint először is hagyjuk abba a sértő "birkanép" titulus alkalmazását. Brit példa alapján mondjuk inkább azt, hogy e a nagy létszámú választói csoport a döntéseit nem szakpolitikai szempontok alapján hozza. Az ókori római plebs köztudomásúan kenyeret és cirkuszt követelt, modern kori utódai is hasonló az állásponton vannak. Magyarországon az európai átlagnál népesebb ez a réteg, mivel a sok évszázados alávetettség fő tanulsága, hogy nem jó nagyurakkal egy tálból cseresznyézni, azaz a hatalomból minden csábítás ellenére célszerű kimaradni.
Mivel azonban a demokrácia öntevékenységre (amerikai angolban: self-reliance) épül, aki ösztönösen távol tartja magát a hatalomtól, az megfosztja magát az érdekképviselet lehetőségétől. Minél népesebb az így gondolkodó választói csoport, annál ócskább (deficitesebb) lesz a demokrácia, annál korruptabb a politikai elit, annál alacsonyabb az életszínvonal. Akár az is felvethető, hogy geopolitikai/történelmi adottságaink okán korlátozottan lennénk alkalmasak a demokráciára, esetleg be vagyunk oltva ellene. Nem gondolom, hogy ez így lenne.
2002-ben sok jobboldali úgy hitte, nem lesz már soha tisztességes hazaszerető kormány, mert a "birkanép" örökre az "ármány" lekötelezettje. 2010 után sok baloldali úgy gondolja, hogy tartósan nem lesz tisztességes demokratikus kormány, mert a "birkanép" hosszú távon is a rasszizmusban és nacionalizmusban tobzódik majd. Nem arattam sikert javaslatommal, miszerint elég lenne a Blikk-et igényesebbé tenni, hogy ez két éven belül ne legyen így. Hogyan, ha a Magyar Hírlap nem változik? Nyilván fordítva is így védekeznek.
Egy demokrácia többségi alapon dönti el az ügyeit. Aki győz, nem szokta kifogásolni az őt támogató szavazók szellemi színvonalát. Annál inkább panaszkodik, amikor elpártolnak tőle. A választói többség megszólítható, és a rendszerváltozás óta sikerrel meg is szólítják. 1990-ben a "legyen úgy, mint rég" üzenet győzött, 1994-ben a 3,60-as kenyér, '98-ban a hallgass a szívedre szlogen. 2002-ben a hitelből vett szociális jólét, 2006-ban a dübörgő gazdaság, 2010-ben a "van alternatíva" volt a befutó. Én úgy látom, hogy egyre okosabb a választó, és képes határozott különvéleményt megfogalmazni a mindenkori elit jelszavaival szemben. Lassan kialakul a magyar demokratikus kultúra, ám a szakpolitikai szempontok iránt érdeklődő és a színvonalas közélet iránt elkötelezett választóknak (aki nem tartozik közéjük, az aligha tarthat igényt az "igazoltan nem birka" titulusra) tudomásul kell venniük, hogy 4-8-12 évenként elkerülhetetlenül változik a kormány.
Ahogy 2002 után a jobboldal megtalálta a hangot a választók többségével, úgy 2010 után a baloldal is képes lehet rá, ha nem lekezeli, hanem képviseli a magyar társadalom érdekeit.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése