Egyik kollégámmal évek óta mindenen vitatkozunk. Szakmailag bírjuk egymást, csak a szakmán kívül nem értünk egyet semmiben. Tegnap ismét visszatértünk a kötelező magánnyugdíjpénztárak (manyup-ok) visszaállamosításának kérdésére, mivel újfent szóvá tette, hogy mekkora lenyúlás történt. Az ilyen-olyan Orbán-kormány meglépett a pénzével.
Én ellenvetettem, hogy nem kellett volna elhinnie anno a baloldali kormánynak, hogy állami járulék terhére neki magánszámlát nyitnak. Én 1998-ban nem választottam manyupot, és most egyforma helyzetben vagyunk. '98-ban egyikünknek sem volt egy fityingje sem magánnyugdíjszámlán, és lám, 2011-ben egyikünknek sincs egy fityingje sem. Ugyanakkor mindkettőnknek megmaradt a teljes állami nyugdíjra való jogosultsága. Egyenlő helyzetből indultunk, ismét egyenlő helyzetbe kerültünk. Mire fel panaszkodik tehát?
Erre ő, vesztére, szóba hozta, hogy sokan elköltötték a manyup nyereségéből nekik visszautalt pénzt (tehát ki lettek semmizve), és nem fektették be újra, bölcsen, mint ő. Ezen a ponton búcsúztunk el, hazafelé véve az utat.
Fejemben tovább cikáztak a gondolatok, és beugrott a lényeg: valójában nem ő, hanem én vagyok kétszeresen átverve. Egyrészt azzal, hogy a manyuposoknál kevesebb pénzt kaptam, másrészt ezzel a lenyúlós maszlaggal, hogy a manyup-tulajokat bármiféle sérelem érte.
A manyup-tulajdonosok mintegy fele visszakapta az átlag feletti hozamot, egy kollégám kerek egymilliós visszatérítéssel dicsekedett a minap. Egészségére, én őszintén örültem a szerencséjének. Vitatkozó kedvű kollégám szintén visszakapott. Ők az átlagnál jobban gazdálkodó alapkezelőt választottak. Mi történt azokkal, akik nem? Levontak tőlük? A nyavalyát! Az állam kipótolta a pénzüket. Magyarán a manyupból minimum hátrány nélkül, de az esetek felében anyagi előnnyel lehetett kiszállni. Míg én, aki nem léptem be, definíció szerint maradtam a nullán.
Nem vagyok irigy, de ez a lenyúlásról szóló mese felbosszantott. Mondd csak, miféle lenyúlás az, ami után akár egymillióval gazdagabb leszel? Ha már a "lenyúlások" korát éljük, követelem, hogy engem is nyúljanak le ebben a formában. Jöjjenek bátran, nyúljanak le minden héten ... háromszor.
Én ellenvetettem, hogy nem kellett volna elhinnie anno a baloldali kormánynak, hogy állami járulék terhére neki magánszámlát nyitnak. Én 1998-ban nem választottam manyupot, és most egyforma helyzetben vagyunk. '98-ban egyikünknek sem volt egy fityingje sem magánnyugdíjszámlán, és lám, 2011-ben egyikünknek sincs egy fityingje sem. Ugyanakkor mindkettőnknek megmaradt a teljes állami nyugdíjra való jogosultsága. Egyenlő helyzetből indultunk, ismét egyenlő helyzetbe kerültünk. Mire fel panaszkodik tehát?
Erre ő, vesztére, szóba hozta, hogy sokan elköltötték a manyup nyereségéből nekik visszautalt pénzt (tehát ki lettek semmizve), és nem fektették be újra, bölcsen, mint ő. Ezen a ponton búcsúztunk el, hazafelé véve az utat.
Fejemben tovább cikáztak a gondolatok, és beugrott a lényeg: valójában nem ő, hanem én vagyok kétszeresen átverve. Egyrészt azzal, hogy a manyuposoknál kevesebb pénzt kaptam, másrészt ezzel a lenyúlós maszlaggal, hogy a manyup-tulajokat bármiféle sérelem érte.
A manyup-tulajdonosok mintegy fele visszakapta az átlag feletti hozamot, egy kollégám kerek egymilliós visszatérítéssel dicsekedett a minap. Egészségére, én őszintén örültem a szerencséjének. Vitatkozó kedvű kollégám szintén visszakapott. Ők az átlagnál jobban gazdálkodó alapkezelőt választottak. Mi történt azokkal, akik nem? Levontak tőlük? A nyavalyát! Az állam kipótolta a pénzüket. Magyarán a manyupból minimum hátrány nélkül, de az esetek felében anyagi előnnyel lehetett kiszállni. Míg én, aki nem léptem be, definíció szerint maradtam a nullán.
Nem vagyok irigy, de ez a lenyúlásról szóló mese felbosszantott. Mondd csak, miféle lenyúlás az, ami után akár egymillióval gazdagabb leszel? Ha már a "lenyúlások" korát éljük, követelem, hogy engem is nyúljanak le ebben a formában. Jöjjenek bátran, nyúljanak le minden héten ... háromszor.
A Bibliában van valami tálentumokról szóló mese. Az egyik figura elássa a tálentumokat és nullán marad (annyi lesz neki, amennyi volt). A másik forgatja a tálentumokat, élénkíti vele a gazdaságot, vállalkozásokat finanszíroz, értéket termel, és gondolkodik a saját agyával ahelyett, hogy az államra hagyná a gondolkodást és a gondoskodást. A Bibliában a Nagyfőnöknek mintha a második figura tetszene. Érdekes módon a történetben nincs benne, hogy miután a másik ürge megforgatta a tálentumokat és haszonra tett szert, a nagyfőnök rájött, hogy hülyeséget csinált, ezért elvette tőle a tálentumokat és elásta azokat is. -- Másfelől rettenetesen aggályos az a gondolkodás, hogy "ugyanott vagy, ahol voltál, ne aggódj". Ezen az alapon minden lottóötös-nyertestől el lehet venni a teljes nyereményét, vissza lehet neki fizetni az életében vásárolt összes szelvénye árát, fel lehet használni a nyereményt a kormánynak kedves célokra, és a paraszt örülhet, hogy ugyanott tart, ahol volt. -- Akik a reálhozamot elköltötték, azok arra szavaztak, hogy Magyarországon nem érdemes öngondoskodni, mert az állam bármikor elveheti a magánszerződésen alapuló nyugdíjmegtakarítást (lásd manyup). Ezt most megfejeled azzal, hogy aki az önkéntesben túlságosan jó nyugdíjat ért el, mert túlságosan okosan választott nyugdíjkezelőt és túlságosan keményen dolgozott, hogy legyen mit befektetnie, azt büntessük: ne kapjon 100% állami nyugdíjat a 100% hozzájárulása után. -- De értem a logikát: államosítsunk, mert az jó.
VálaszTörlés"... követelem, hogy engem is nyúljanak le ebben a formában." -- Nem most kell követelni. Akkor kellett volna belépni a manyup-ba és jó alapkezelőt választani, amikor erre lehetőség volt. Én se követelem, hogy nyerjek a lottón, ha még szelvényt se veszek.
VálaszTörlés"Ők az átlagnál jobban gazdálkodó alapkezelőt választottak. Mi történt azokkal, akik nem? Levontak tőlük? A nyavalyát! Az állam kipótolta a pénzüket." -- Ha az állam nem akarta volna folyó kiadásokra költeni a nyugdíj-megtakarításokat, akkor nem szembesült volna azzal, hogy sokaknál veszteség realizálódik. Ugyanez a veszteség ugyanis pár év múlva nem feltétlenül realizálódott volna, ahogyan azt mindenki tudja, aki a saját pénzügyeit intézi és nem Állam Bácsira bíz mindent. Ennek az manyup-államosítás miatt realizálódott veszteségnek a lenyelése volt az ára a nem-ortodox pénzátirányításnak. Az állam ezen intézkedésével látszólag "gondoskodik" mindenkiről, aki rosszul választott alapkezelőt, és megbüntet mindenkit, aki jól választott alapkezelőt. Ez aligha neveli a társadalmat öngondoskodásra. Sokkal inkább a szocialista hiánygazdaság modellje ez: te csak ne gondolkodj, majd mi döntünk helyetted mindenről. Ebbe az irányba vezet az önkéntes nyugdíjpénztárak büntetésére vonatkozó javaslatod is: csak ne tegyél el túl sokat a jövődre! Zseniális.
VálaszTörlésVan még egy, ami miatt nincs rendben az "ugyanott tartunk" érvelés. Tőlem ne várj el "Isten adta, Isten elvette" jellegű rezignáltságot az állammal szemben, mert Istent nem én tartom el (már ha van), az államot viszont igen.
VálaszTörlésKöszönöm az észrevételeket, jogos az új téma felvetése. Az öngondoskodás szükségességéről már írtam korábban: http://verteslaszlo.blogspot.com/2010/11/mennyibe-kerulne-valodi-ongondoskodas.html
VálaszTörlés