Paradoxonok könyve 40. rész

40. Az Élet paradoxonja – valójában minden eddigi paradoxon abból vezethető le, hogy az Élet minőségileg különbözik az élettelenségtől

Kézenfekvő, hogy azért ütközünk folyton paradoxonokba, mert a személyes létünkre reflektálva egyfolytában a külvilág személytelenségével szembesülünk, és nem tudunk vele mit kezdeni. Akármerről nézzük, akárhogy forgatjuk, az élettelenség idegen az életünktől. Semmilyen tekintetben nem tudunk vele megbarátkozni. Ez minden paradoxonunk forrása.

1. példa: a hal szárazon egy sor paradoxonnal találkozik. Így vagyunk mi a külvilággal: rávetítjük a belvilágunkat, és minden ponton megállapítjuk, hogy a kül- alapvetően más, mint a bel-.

2. példa: valami hozzánk hasonlót várnánk a külső valóságtól, és nem szűnünk meg csodálkozni, hogy a külső valóság nem antropomorf. Mivel makacsul ragaszkodunk az antropomorf szemléletünkhöz, akárhová nézünk a világban, csak csalódhatunk, hogy lám, az a terület sem antropomorf.

3. példa: minden, ami elsőre antropomorfnak tűnik, közelebbről megvizsgálva körkörösnek bizonyul. Vagyis az antropomorf vonások külsőnek vélt bizonyítékai valójában belül vannak, és nem bizonyítékok. (Mint az 1 + 1 = 2.)

4. példa: jobb helyzetben lennénk, ha kitaláltuk volna a mechanikus életet. De nem találtuk ki, és elvi akadálya van annak, hogy valaha kitaláljuk. Nem csak gyártani nem tudunk mechanikus egysejtűt, hanem tervezni sem. Nem a technológiánk hiányzik hozzá, hanem a koncepció.

5. példa: mivel a világot antropomorf módon rendeztük be, és az ettől való eltérést emberiesség elleni bűncselekménynek tekintjük, a külvilág élettelenségével szembesülve meglegyint az antihumánum szele, és ösztönösen visszamenekülünk egy antropomorf tudati stratégiába, amelyben úgy teszünk, mint ha a paradoxonok nem léteznének, vagy nem lennének relevánsak. Valamilyen szempontból, amiről nem igazán tudjuk, hogy mi lenne. Ad hoc ürügyet keresünk, hogy ne kelljen szembenéznünk a paradoxonjainkkal.

Dr Jekyll ezt úgy éli meg, hogy mások élete szempontjából fontosnak tartja a paradoxonokat, a saját életében azonban nem szeretne velük szembenézni, és levonni az ebből adódó következtetéseket. Mr Hyde jót mulat az alteregója önellentmondásain, de paradoxonokkal egyáltalán nem szeretne foglalkozni a mindennapi életben.

Miután feltártuk, hogy az összes paradoxonunk forrása az Élet és az élettelenség közötti szakadék, érdemes közelebbről megvizsgálnunk a logikus ész és a hit közötti szakadékot is. Ezt tesszük a következő két részben.