Paradoxonok könyve 32. rész

32. Az inputparadoxon – a valósággal való kapcsolatunk egyetlen csatornája sem kizárólagos, ám a maga nemében mindegyik egyedülálló és pótolhatatlan

Nem minden a látás, vizuális értelemben mégis egyedülálló és pótolhatatlan. Amit nem látással közelítünk meg, az nem lesz vizuális.

Ugyanez érvényes a többi érzékünkre. És a nyelvre. És a kommunikációra. És a táncra. És a festészetre. És a többire. Egymást kiegészítű, ám egymás szerepét átvenni nem képes csatornákról van szó. Mindegyik hozzátartozik az élet teljességéhez – így a szaglás és a zene is, a zenét azonban nem tudjuk kiszagolni, sem az illatokat lezongorázni.

1. példa: a költészetben szinesztéziának nevezzük a többféle érzékszervre ható képek használatát („színek víg pacsirtái zengtek” ... „Egy kirakatban lila dalra kelt/Egy nyakkendő” – Tóth Árpád: Körúti hajnal). Többféle érzékszerv kap szerepet az összhatásban, ami asszociációval valósul meg. Az érzékek azonban nem veszik át egymás szerepét.

2. példa: egy több sávos hangszínszabályzó egymást kiegészítő csatornákkal éri el a kívánt hanghatást, de az 1 kHz-es csatorna nem tud a 10 kHz-es csatorna helyébe lépni. Az 1 kHz-es hangtartomány nem megy át a 10 kHz-es csatornán, és fordítva.

3. példa: ha látnánk a hőt, mint a kígyók, hallanánk az ultrahangokat, mint a denevérek, éreznénk az elektromos erőteret, mint a cápák, zoom-os szemünk lenne, mint a sasoknak, és molekulákra bontanánk a szagokat, mint a tigrisek, akkor közelebb kerülnénk a valóság összcsatornás érzékeléséhez? Szerintem nem, mivel egyrészt technikával és intellektuálisan is rásegítünk az érzékelésünkre (eredményesen szervó-érzékelünk), másrészt a valóságtól a legkifinomultabb érzékelés is végtelen távolságra van, az agyunkat áthidalhatatlan szakadék választja el a külvilágtól. Akárhány csatornán közelítünk hozzá, nem vagyunk a valóságba „bedrótozva”.

Kedvenc mondatom, hogy „nem minden a logika”. Azok mondják, akik nem boldogulnak a logikával, vagy épp kifogytak a logikai érvekből. A logika tényleg nem minden, de logikai értelemben mégis egyedülálló és pótolhatatlan. Nincs alternatív logikánk, így amit nem logikával közelítünk meg, az nem lesz logikus.

4. példa: a zen koanok („Tudjuk, milyen a kéttenyeres taps hangja, de milyen az egytenyeres tapsé?”) arra hívják fel a buddhista szerzetestanoncok figyelmét, hogy a valóság nem feltétlenül írható le hétköznapi logikával. Egyetértek, erről szól a sorozatom. Viszont a hétköznapi tapasztalatok világából kilépve egy idegen világba csöppenünk, amely nem hasonlít a hétköznapi világunkra, és amellyel – hétköznapi értelemben – nem sokat tudunk kezdeni. Paradox kérdés, hogy a nem hétköznapiság ez esetben magasabb szintet jelent-e.

Dr Jekyll számára csaknem minden az ésszerűség, Mr Hyde szemszögéből pedig nagyjából semminek tűnik, sokkal fontosabb az evés, ivás és a szex. Még szerencse, hogy ők ketten ugyanabban a testben élnek, így egyensúlyban maradnak egymással.

Nem minden az ésszerűség, de amit nem ésszerűen közelítünk meg, az nem lesz ésszerű. Nem célszerű olyan alapon ellenállni az ésszerűségnek, hogy „nem minden az ésszerűség”. Az ízeknek sem állunk ellen arra hivatkozva, hogy „nem minden az íz”.

Miért szerepel akkor számos történetben betegségként a hidegen logikus gondolkodás? Milyen értelemben lehet a dolgokat „túlracionalizálni”? Miért idegenednek el a környezetüktől a homloklebeny-sérüléses betegek? Kiderül a későbbi részekben.