Paradoxonok könyve 36. rész

36. Az érdekmentesség paradoxona – minden korban szépnek tűnik érdekmentesnek lenni, ám egyetlen korban sem lehetséges

Az ókori görögök szerint szép az, ami érdek nélkül tetszik. Kant szerint annak van erkölcsi értéke, aminek nem látjuk közvetlen hasznát. A keresztények többsége szerint az számít értéknek a túlvilágon, aminek egyáltalán nem vettük el a jutalmát a földön. Két gond van ezzel: 1. nem tudunk ténylegesen érdekmentesek lenni; 2. ez az elavult felfogás a platóni ideákra épít, melyekről ma már tudjuk, hogy csak a fejünkben léteznek.

A görögök arra gondoltak „érdek nélkül tetszik” alatt, hogy az ember nincs lefizetve, nem a szeretőjét protezsálja filmszerepre, nem elfogultságból nyilatkozik a rokonáról, stb. A szépség láttán érzett lelkesedés azonban tudat alatti vonzódás, ahogy Freudtól értesültünk. Egy szép arcú elnökjelöltnek sokkal nagyobb esélye van a győzelemre, mint a kevésbé vonzóknak – holott a kinézet többnyire fordítottan arányos a becsületességgel. A szexepil tudat alatt hat. Szó sincs róla, hogy ne lennénk érdekeltek, csak nem tudunk róla, vagy nem mondjuk ki. Az ókori görögök pontatlanul fogalmaztak. Kant kritikusai pedig rámutattak, hogy ha egy jó cselekedetnek nincs is kézzelfogható, közvetlen haszna a cselekvő számára, az elvont öröm is a haszon egy fajtája. Bármennyire éterinek gondolta Kant az erkölcsi ideálnak való megfelelés örömét, testben élte azt meg. Ha csak a haszonnal nem járó, elvi ideál szerinti cselekedeteknek tulajdonítanánk erkölcsi értéket, akkor soha senki cselekedete nem rendelkezne ilyennel. Továbbá, Kant emberfeletti idealizmusa ideák hiányában nem csak idejét múlt, hanem veszélyes is a létező emberek jólétére. (Pl. az igazmondás ideáját abszolutizálva kiszolgáltatja Kant legjobb barátját egy baltás gyilkosnak.)

Jézus arról beszél, hogy aki jótékonykodás közben kürtöltet maga előtt, vagy learatja a jó cselekedete erkölcsi elismerését, az már elvette a földi jutalmát, és a cselekedetének nem lesz értéke a mennyben. A keresztények többsége ennek alapján véli általánosítva, hogy aminek földi haszna (is) van, az értéktelen dolog, nem igazi kereszténység. Csakhogy amikor a földi hívságokról lemondó apostolok híveket szereztek Jézusnak, máris földi hasznot realizáltak. Ha a földi haszon minden formája kerülendő lenne, az apostoloknak csak a híveket nem szerző cselekedetei rendelkeztek volna mennyei értékkel – és a kereszténység rövid úton kihalt volna. Ráadásul Jézus – egy látszólag ellenkező előjelű tanításban – azt is mondja, hogy „méltó a munkás a bérére”.

Megfogalmazhatók-e a fenti, érdekmentességről szóló gondolatok korszerűen és ellentmondásmentesen? Könnyedén: az az igazi érték, amiért nem jár csúszópénz és/vagy tisztességtelen előny. Méltányos földi bér azonban jár(hat) érte, ettől nem csökken az elvont/túlvilági érték.

1. példa: a házastársi hűségnek szabad családi boldogságot eredményeznie, ettől nem veszíti el az erkölcsi értékét.

2. példa: a becsületessége miatt megbecsült kereszténynek nem kell bűntudatot éreznie a „földi jutalom elvétele” miatt.

Dr Jekyll megjegyzi, hogy nehéz meghatározni a csúszópénz és a méltányos bér közötti különbséget. Mr Hyde ellenveti, hogy a lelke mélyén a legtöbb ember tisztában van a különbséggel, csak oda kell figyelnie a lelkiismerete hangjára.

Akkor tehát lehetünk földi hasznot realizáló idealisták? Nem, mert a kétféle szemlélet fogalmi ellentmondásban áll egymással. Lemondani azonban nem a földi haszonról, hanem az idealizmusról célszerű és korszerű. Sőt, ez nem is mai ötlet: már Jézus kimondja, hogy nem az ember van a Sábesz ideájáért, hanem fordítva. Folyt. köv.