Paradoxonok könyve 59. rész

59. Az értelmiségi paradoxonok – az elmélet, a szükségletek és a felvilágosult abszolutizmus paradoxonja

Az értelmiségi léthez és gondolkodáshoz három fontos paradoxon is kapcsolódik.

1. Az elmélet elméletben befolyásolja a gyakorlatot, a gyakorlat viszont a gyakorlatban befolyásolja az elméletet. A nagy értelmiségi koncepciók hatása hosszú távon jelentkezik (az esetek azon töredékében, amikor a koncepció életképes), rövid távon mindig a gyakorlat van fölényben. Az értelmiség hajlamos magának tulajdonítani az emberiség fejlődésének eredményeit, miközben a fejlődés oroszlánrésze a mesterségbeli tudásnak, a technikának, és a próba-szerencse „tudományos” módszerének tudható be.

2. Az értelmiség szereti úgy vélni, hogy nincs kitéve a Maslow-féle szükséglethierarchiának, azaz hogy étel-ital, lakhatás és szex nélkül csak a pórnép viselkedik földhöz ragadtan, az értelmiség – szellemi képességeinek köszönhetően – akkor is képes magasabb szempontokkal foglalkozni, amikor kilóg a hátsója a nadrágból. Ez csak látszólag van így: az értelmiség alapszükségletei többnyire be vannak töltve, vagy a betöltetlenség átmenetinek tekinthető; csakis ekkor és ennek mértékében „független” egy értelmiségi a szükséglethierachiától. Azaz pontosan a Maslow-féle modell szerint viselkedik.

3. Az értelmiség úgy gondolja, hogy a demokráciában mindenkinek egy szavazat jár, ám egyetlen értelmiségi mindenkit leszavazhat, ha neki van „igaza”. Ezzel szemben a valóság, hogy a demokráciában mindenkinek egy szavazat jár, és a többség dönt – akkor is, ha az értelmiség nem ért egyet a döntéssel. Az értelmiség szeretne felvilágosult abszolutista uralkodóként viselkedni, de erre általában nem kap lehetőséget a néptől. Ha nagy ritkán mégis, abból tragédia lesz (lásd: Robespierre és a francia jakobinus diktatúra, Lukács György és a Tanácsköztársaság kivégzőosztagai). Az értelmiségi ember akkor használ a világnak, ha lemond a felvilágosult abszolutista gondolkodásról, és diktálás helyett puha coaching módszertannal igyekszik az elképzeléseit érvényesíteni, a népboldogítás mércéjeként elfogadva, hogy az emberek ténylegesen boldogabbnak érzik-e magukat.

Dr Jekyll szerint az értelmiség mégis csak a magasabb rendű gondolkodás hordozója és megtestesítője. Mr Hyde szerint pedig az értelmiség nyugodtan elmehet kapálni, a paradoxongyártó okostojásokat is ideértve. Dr Jekyll nem ért egyet, ám az egyet nem értéssel némileg ellentmondana önmagának, így inkább hallgat.

A paradoxonok sora végtelen, de a lényegeseket ezzel áttekintettük. Eljött az összegzés ideje.