Paradoxonok könyve 47. rész

47. Klasszikus paradoxonok – minden krétai hazudik, Zénó nyila, Akhillész és a teknős

Csaknem ötven paradoxon magasságában az olvasó talán már hiányolja a klasszikus paradoxonokat. Eddig nem esett róluk szó, hogy módszertanilag felkészüljünk az értelmezésükre. Most viszont kipróbáljuk a módszertant.

1. Minden krétai hazudik – állítja egy krétai. Ha igazat mond, akkor hazudik, és fordítva. A paradoxonra úgy nyerhetünk rálátást, hogy a következő formára alakítjuk: minden hattyú fehér – állítja egy fekete hattyú. Önmagát cáfolja, de az indukció világában ez nem logikai probléma, legalábbis nem az értelmező fejében. Az indukcióval elért következtetés ellenkező tapasztalatig érvényes, azaz amíg más színű hattyúval nem találkozunk. Az állítást tevő fekete hattyú a színével cáfolja a kijelentését. A „minden krétai hazudik” állítás csak egy dedukciót ismerő világban feloldhatatlan paradoxon. Mint a témába vágó részben megállapítottuk, valódi dedukció nem létezik, minden állításunk indukciós tapasztalatszerzés eredménye. Nem tudjuk, hogy minden krétai hazudik-e. (Még azt sem, hogy minden ember halandó-e. Most őszintén, honnan tudhatnánk?)

2. Zénón nyila – ha a kilőtt nyílvessző minden időpillanatban egy konkrét ponton tartózkodik, akkor nem mozog, hanem áll. Könyvünk alapján úgy értelmezhetjük ezt a paradoxont, hogy nem a nyílvesszőről, hanem a gondolkodásunkról korlátairól szól. Amikor képzeletben pontokra bontjuk a folyamatos mozgást, olyan absztrakt modellt alkotunk, amelynek pontjait azután nem tudjuk visszaalakítani folyamatos mozgássá. Pedig a nyílvessző folyamatosan mozog, eljut A-ból B-be. A mozásának pillanatait azonban nem tudjuk kimerevíteni, mert a „pillanat” és a „pont” csak antropomorf absztrakció. A valóságban nincsenek pillanatok és pontok, kizárólag folyamatok vannak.

3. Akhillész és a teknős – ha versenyt futnak, és Akhillész mindig csak a teknős által megtett távot teheti meg rövidebb idő alatt, (elvben) soha nem tudja megelőzni a teknőst. Megoldás: Akhillész nincs az általunk alkotott önkényes agyi keretbe kényszerítve, így szabadon leelőzheti a teknőst. Mint a nyílvessző esetében, a mozgást ezúttal is ellentmondásosan képezzük le fejben, ami a mi agyi problémánk, és semmire sem kötelezi Akhillészt. Képesek vagyunk nem oda-vissza alakítható antropomorf kereteket alkotni (lásd: 1/3 <–> 0,3...), Akhillész mozgását azonban nem tudjuk ily módon befolyásolni.

A fenti paradoxonok valójában nem a téma, hanem a gondolkodásunk/modellalkotásunk paradox voltáról árulkodnak.

Dr Jekyll elégedett, mert már korábban megmondta, hogy paradoxonok vesznek minket körül, sőt a létünk is paradoxon. Mr Hyde szerint paradox helyzet, hogy a paradoxonok paradoxak – ezért felesleges a témán lovagolni. Dr Jekyll azt feleli, hogy a paradoxonok feloldhatatlanok, és hogy nem szeretnénk erről tudomást venni, az paradox hozzáállás a paradoxonokhoz.

Az eddigi részekben megismert paradoxonokkal az összes klasszikus paradoxonra rálátást nyertünk. Folyt. köv.