57. A lelkiismeret-paradoxon – nem csak ösztöneink vannak, hanem az ösztönökkel ellentétes dolgokat sugalló önreflexiónk is
A lelkiismeret többféleképpen értelmezhető:
1. Az evolúció során kifejlődött az agyunk közösségi modulja (a homloklebeny elülső része, a prefrontális cortex), amely lelkiismeretként működik, részben szembemenve a többi agyi terület ösztönkésztetéseivel.
2. A lelkiismeret a közérdek etalonjához hasonlítja a viselkedésünket, és ha eltérést tapasztal, „lelkiismeret-furdalással” jelez.
3. A lelkiismeret a lélek „isteni” része a földi testtel szemben (praktikusan: Isten = közérdek).
4. Az állatvilágban a vegyi anyagok (hormonok, stb.) irányítják a viselkedést, az emberi világban pedig ezek szerepét átvette a helyzethez jobban alkalmazkodó, rugalmasabb lelkiismeret.
5. Az állatvilágban nincs az ösztönöktől elkülönült igazságosságfelfogás, az emberi világban viszont van, és a lelkiismeretben testesül meg.
Freudista felfogásban a lelkiismeret egy „felettes én”, amelyet az apa / atyaisten alakít ki a gyermeki agyban. Ez a felfogás nem számol olyan esetekkel, amikor sem apa, sem istenkép nincs jelen a gyermek életében, és mégis kialakul egyfajta lelkiismeret – így a freudista felfogás ma már meghaladottnak tekinthető.
A tudományos vizsgálatok feltárták, hogy az állatvilágban is van IQ, számérzék, segítőkészség, kölcsönösség, megbízhatóság és felhalmozott közösségi tőke. E téren az ember legfeljebb mennyiségi előnyben van. A lelkiismeret, és főleg a lelkiismeret-furdalás azonban minőségi különbség az ember javára. Lelkiismeretnek nyoma sincs az állatvilágban.
1. példa: az állatoknak nincs külön agyi területük annak elemzésére, hogy amit ösztönösen tettek, az megfelel-e egy elvont ideálnak; az embernek viszont van ilyen agyi területe, és a legtöbbünkben kikapcsolhatatlanul, folyamatosan működik. Akiben nem, azt szörnyetegnek, állatnak, emberség nélküli embernek tartjuk.
2. példa: egy hangyaboly életét vegyi anyagok irányítják, kemikáliák döntik el, ki milyen szerepet tölt be a boly életében; a szereposztással kapcsolatban nincs töprengés, elégedetlenség vagy lázadás, mint az emberi társadalmakban.
3. példa: egy farkasfalka zökkenőmentes együttműködése ösztönösen begyakorlott; a falkavezér nem reflektál utólag arra, hogy volt-e „joga” elüldözni egy rivális hímet, vagy hogy e tettéért túlvilági büntetésre számíthat-e. Az ember viszont hosszan töpreng efféle dolgokon, és vívódik magában.
4. példa: az állatvilág nem ismeri a megelőző csapás elvét, mint az ember. Ha két majomcsapat rendszeresen konfliktusba keveredik egymással, egyik sem fog fegyvert azért, hogy végleg leszámoljon a másikkal. A konfliktus egészen addig ismétlődik, amíg külső tényező meg nem szünteti. Ha két szomszédos embercsapat között támad hasonló, az szövetségkötéssel vagy az egyik csapat megsemmisítésével / beolvasztásával ér véget (lásd: Ószövetség).
5. példa: Róma és Carthago konfliktusa arról szólt, hogy egy magát igazságosnak hirdető birodalom nem tűr meg martalócként viselkedő rablóállamot a régiójában. A konfliktus a martalóc Carthago elpusztításával ért véget. Az állatvilágban nem találunk példát arra, hogy egy csapat a maga igazságosságfelfogását univerzalizálva rákényszerítené az értékrendjét egy szomszéd csapatra. Carthago elpusztításának oka: többszöri figyelmeztetés ellenére nem viselkedett korrek jogállamként, nem vette át a római igazságosságfelfogást.
6. példa: az állat nem tesz különbséget az ösztön diktálta cselekvés és az ideális cselekvés között, mert e kettő egybeesik nála. Az ember viszont állandó feszültséget érez az ösztön diktálta cselekvés és az ideális magatartás között. A feszültség neve változó (Isten akarata, humanizmus, társadalmi érdek, jogkövető magatartás, polgári tisztesség, Kánaán, társadalmi haladás, szociális igazságosság, stb.), de a feszültség állandó, és kizárólag az emberre jellemző. A lelkiismeret különböztet meg bennünket az állatvilágtól, a lelkiismeret-furdalás emel ki bennünket az életformák közül.
Egyesek bigottul küzdenek a vallás ellen, és nem veszik észre, hogy ezt vallásos hevülettel teszik, azaz önellentmondásban vannak. Akinek élénk lelkiismerete van, az vallásosan viselkedik akkor is, ha hivatalosan nem vallásos. A buzgón vallásos embert és a vallás ellen buzgón küzdő embert ugyanaz motiválja: a világ folyamatos jobbá tételére indítja a lelkiismeret. Egymás akadályozása helyett érdemes felismerni ezt a közös nevezőt, és konstruktívan vetélkedni a világ hatékony fejlesztése terén.
Dr Jekyll meghatározónak és fejlesztendőnek tartja a lelkiismeretet, míg Mr Hyde a leépítésével igyekszik minimálisra csökkenteni a lelkiismeret-furdalást. Mivel egy testben élnek, ezt folyamatos paradox belső konfliktust eredményez.
A világfejlesztés egyetemes törekvése abszolútnak látszik a mindent átfogó relativitásban. Apropó, hogy állunk a relativitással? Folyt. köv.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése