54. Az egyén kontra közösség paradoxonja – az egyénből nem vezethető le a közösség, sem a közösségből az egyén
Közösségnek nevezhetünk-e egymillió magyar anyanyelvű egyént? Ahogy tapasztaljuk, az egymillió egyén kb. fele szerint igen, a másik fele szerint nem, szó sincs közösségről. Ha megpróbáljuk tisztázni a kérdést, feltárul az egyén és a közösség közötti áthidalhatatlan szakadék: nem tilos a közösségben hinni, de nem szükségszerű, mellesleg nem is trendi.
Egyrészt, ha nincs közösség, akkor milyen alapon, kinek az utasítására kötelező adót fizetni?
Másrészt ha van közösség, kell legyen álláspontja a közérdekről pl. az oktatásügy vagy az egészségügy területén, és milyen utca hány szám alatt kérdezhető meg erről? Egyáltalán, ki jogosult a „közösség” nevében beszélni?
Harmadrészt, ha közösség csak önkéntes alapon jöhet létre, és a bűnözők sosem értettek önként egyet a Büntető Törvénykönyvvel, akkor a Btk. érvénytelen, a bűnüldözés törvénytelen? A törvénytisztelő polgárok tulajdonképpen jogtalanul zaklatják a közösségükön kívüli független egyéneket?
Negyedrészt, az országos választások alkalmával a szavazók egy része a közösség irányítására legalkalmasabb jelöltre szavaz, a szavazók másik része pedig arra a jelöltre, aki a nem létező „közösséget” távol tartja a független egyénektől. Nem sikerült tisztázni, hogy melyik tábornak lenne igaza, de azt sem, hogy mindkét álláspont egyformán érvényes lenne. Mindkét tábor ragaszkodik a saját álláspontja kizárólagos érvényéhez.
Ötödrészt, ha a kormány feladata az egyéntől távol tartani a nem létező közösséget, akkor elvben az adók leépítésén kellene munkálkodnia. Viszont a kormány maga is adókból finanszírozott intézmény, így elvben az lenne a feladata, hogy megszüntesse önmagát?
Hatodrészt, ha elfogadjuk, hogy az adózás fenntartása kívánatos, és az adózás léte a közösség létét bizonyítja, akkor ismét felvetődik a kettes kérdés, hogy ki jogosult a közösség nevében nyilatkozni. Ha nincs ilyen ember, akkor a közösség létezését adószempontból bizonyítjuk, közjó szempontjából meg cáfoljuk. Csakhogy adózni kizárólag a közjó érdekében indokolt, szóval, összességében hogy is állunk a közösséggel?
Dr Jekyll szerint a közösség léte ezek szerint paradox. Mr Hyde szerint pedig semmire sem jutunk ezzel a megközelítéssel, csak eltévedünk a paradoxonok labirintusában.
1. példa: amikor a birkák csoportját nyájnak, a hangyák csoportját bolynak nevezzük, a gyakorlatban mintegy elismerjük a közösségi szint létét és jogosultságát. Legalábbis, a hétköznapi nyelvhasználatban ismerjük és alkalmazzuk a közösséget mint magasabb kategóriát.
2. példa: a magát független egyénekből állónak mondó tömeg – paradox módon – egyfajta közösségi élményt él át, amikor pl. a nemzeti kormány ellen tüntet olyan alapon, hogy nemzet nincs is, vagy ha van, senki sem nyilatkozhat a nevében.
3. példa: ha nem lenne közösség, nem beszélhetnénk népirtásról, csak egyedi gyilkosságokról, amelyek nem rendeződnek magasabb kategóriába. Az emberek döntő többsége rendkívül furcsának találná ezt a megközelítést, még akkor is, ha egyébként vitatja a közösség létét.
A fentiekből kiderült, hogy az egyénből nem lehet hézagmentesen levezetni a közösséget, de a közösségről sem lehet levezetni, hogy bármiféle joga lenne az egyénnek utasításokat adni, az egyént adóztatni, vagy az általa soha el nem fogadott „törvények” megsértésért börtönbe csukni. A közösségnek bizonyos szempontból célszerű lenne léteznie, más szempontból meg nem léteznie? Ezzel elérkeztünk a közlegelők paradoxonjához. Folyt. köv.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése