Paradoxonok könyve 35. rész

35. A Descartes-paradoxon – az ember sokkal előbb tudja, hogy van, mint hogy erről gondolkodni tudna

Descartes felnőttkorában vetette papírra a híressé vált mondatát („Gondolkodom, tehát vagyok.”). Előtte azonban számos feltételnek kellett teljesülnie.

1. El kellett érnie a nagyjából hároméves kort ahhoz, hogy tudja, hogy van.

2. Meg kellett tanulnia legalább egy nyelvet ahhoz, hogy egyre árnyaltabban tudja kifejezni a gondolatait. Nyelv nélkül csak annyit tudott volna mondani – Lázár Ervin szavaival –, hogy dömdödöm, dömdödöm, dömdö-dömdö-dömdödöm.

3. El kellett érnie a kora kamaszkort ahhoz, hogy érdekelni kezdje az önreflexió.

4. El kellett sajátítania az elvont rendszerszintű gondolkodást. A nélkül nem tudott volna a „lét”-ről mint olyanról gondolkodni.

5. Meg kellett tanulnia a filozófiai érvelést, különben nem tudta volna leírni az elhíresült mondatot.

Amint látjuk, Descartes messze nem felnőttként értesült arról, és nem is a gondolkodásból vezette le, hogy van. A léte sokkal korábban bizonyos volt számára. Felnőttként azután jónak tűnő eladási érveket tett a bizonyosság elé.

Dr Jekyll itt megkérdezi: vajon mindenki kénytelen „eladni” az állításait? Hátha van éterien tiszta filozófiai érvelés, amely nem szorul rá holmi földhöz ragadt piaci eladásra. Mr Hyde válasza, hogy a tiszta filozófiát nem kell árulni; úgysem veszik meg, mert nincs piaci értéke.

Kant alapján úgy véljük, hogy csak az önzetlen, érdekmentes tetteknek/elveknek tulajdoníthatunk értéket. Ám létezik-e érdekmentesség az általunk ismert valóságban? Folyt. köv.