2017. július 26., szerda

Paradoxonok könyve 51. rész

51. A nőjogi paradoxon – az egyenjogúság elvben szép és hasznos cél, ám a nők szó szerint értelmezett egyenjogúsága összeegyeztethetetlen a társadalmi jóléttel
Ha a női egyenjogúságtól azt várjuk, hogy a nők tömegesen úgy viselkedhessenek, mint a férfiak, akkor a társadalom összeomlását kívánjuk. Minden társadalom kénytelen a létszámát többé-kevésbé fenntartani. Pontosabban, minden társadalom kénytelen az időskorúakat eltartó népesség arányát többé-kevésbé fenntartani. Az aktív dolgozók aránya nem csökkenhet az eltartott idősekhez képest.
Ha emelkedik a várható élettartam, az aktív népesség kénytelen tovább dolgozni, azaz a nyugdíjkorhatárnak folyamatosan emelkednie kell. Ha csökken a gyermeklétszám... nos, erre kizárólag a gyermeklétszám növelése hoz megoldást, semmilyen alternatív elképzelés nem működik. Pl. nem megoldás előtakarékoskodni az időskorra (bővebben a nyugdíjparadoxonról szóló következő részben).
Gyermeket vállalni a nők tudnak, ez az ő döntésük, rajtuk múlik. A férfiakat sosem kellett biztatni, hogy gyermekeket nemzzenek. Leküzdhetetlen evolúciós késztetésük van rá. Igaz, ha tehetik, gyakran igyekeznek kibújni a gyermekek eltartásának kötelezettsége alól, a modern jogállam azonban az esetek nagy többségében megakadályozza a kibújási kísérleteket. Legrosszabb esetben állami támogatás segít a gyermeknevelésben. A nőknek nem kell attól tartaniuk, hogy ha gyermekeket vállalnak, semmiképp sem tudják majd őket felnevelni. (Megjegyzendő, hogy a házasság történelmileg kialakult konstrukciója, egyéb előnyök mellett, a férfiakat az általuk nemzett gyermekek rendezett keretek között történő felnevelésére ösztönözte, ami egy haladó funkció.)
Ma a modern jogállam kényszeríti a férfiakat az utódaik eltartására. A nők ennek ellenére nem vállalnak fejenként átlagban 2,1 gyermeket, pedig ennyi kellene a létszámfenntartáshoz. A probléma egyetlen megoldása, hogy a nőknek fejenként átlagban 2,1 gyermeket kell vállalniuk – különben összeomlik a társadalom. Következésképp, a női egyenjogúság kizárólag olyan keretben értelmezhető, amely biztosítja, hogy átlagban 2,1 legyen a gyermekvállalási hajlandóság. Nem önmagában azzal van gond, hogy a nők munkát vállalnak, kalandoznak, hűtlenkednek, irányítanak a párkapcsolatban, ettől elvben még szülhetnének átlagban 2,1 gyereket. Azzal van gond, hogy végeredményképpen nem szülnek, és evolúciós zsákutcába viszik a társadalmukat – ez a végeredmény elfogadhatatlan és tűrhetetlen, e miatt van szükség újratervezésre.
1. példa: az iszlám társadalmakban a nőknek nincsenek jogaik, – nyugati szemmel – teljes jogfosztottságban élnek. A gyermekvállalás viszont, talán éppen ezért, több, mint rendben van. Ebből mechanikus logikával a nyugati nők teljes jogfosztása következne, amit azonban nem szeretnénk, hiszen nyugatiak vagyunk.
2. példa: az iszlámot önként felvevő nők úgy nyilatkoznak, hogy belülről egyáltalán nem érzik magukat jogfosztottnak, és boldogok a kívülről jogfosztottnak tűnő állapotban. Ezek szerint a nők jelentős része képes kiteljesedni külső szemszögből jogfosztottnak látszó helyzetben.
3. példa: folyamatosan nő a nyugaton élő muszlimok aránya, két-három generáción belül többségbe kerülnek. Ez automatikusan a nők – mai szemszögből – teljes jogfosztásához vezet. Felesleges erre a kis időre erőltetni a nőjogokat, ha rövidesen megszűnnek. E helyett egy olyan fenntartható nőjogi szintet kellene elérni, amely 2,1 gyermek vállalását biztosítja. Ez az a nőjogi szint, ami nem csökken le rövidesen, mivel fenntartható.
A nyugati ember elvárásai közé tartozik, hogy a társadalom haladjon a tökéletes egyenlőség és igazságosság felé. A női jogok esetében ez úgy érhető el, hogy 2,1 gyermek vállalását biztosító módon tervezzük újra a női jogok rendszerét. Értelemszerűen, gyermekvállalási szempontból a nők nem viselkedhetnek úgy, mint a férfiak, az egyformaság nem lehet az önkiteljesedésük része – máskülönben a muszlim férfiak elnyomása fenyegeti őket, illetve ami nyugati szemmel elnyomásnak tűnik.
Természetesen a gyermekneveléshez a férfiak is kellenek, de a -vállaláshoz nem, ez női döntés. A nőknek azonban lehetnek olyan jogos elvárásaik a 2,1 gyermek vállalásához, amelyeket a férfiaknak célszerű teljesíteniük, ha nem akarnak kipusztulni, illetve áttérni az iszlámra.
Dr Jekyll el tudja képzelni, hogy maguk a nők tervezik újra gyermeklétszámot fenntartó módon az élettel és a kiteljesedéssel kapcsolatos elvárásaikat. Mr Hyde pedig komolyan fontolgatja, hogy kényelmi szempontból áttér az iszlámra, és egyszerűen – nyugati szempontból – elnyomja maga körül a nőket.
A következő részben megvizsgáljuk, miért nem működik a nyugdíj-előtakarékosság. Folyt. köv.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése