Paradoxonok könyve 39. rész

39. Az Isten-paradoxon – Isten nincs szükségképpen, csak Isten jellemzői nélkülözhetetlenek mindannyiunk számára

Isten vagy van, vagy ki kellene találni – hangzik a tömör bölcsesség. Pontosabb úgy fogalmazni, hogy miközben Isten létében bölcseleti alapon nem lehetünk bizonyosak, Isten számos attribútuma (jellemzője) nélkülözhetetlen számunkra ahhoz, hogy emberként létezhessünk a Földön. Egy olyan világ, amelyből hiányoznak Isten tulajdonságai, nem csak embertelen és elviselhetetlen, hanem az állati létszinten és a megsemmisülés reális veszélyén keresztül újra Isten felé vezet. Paradox helyzet, hogy aki elvben nem hisz Istenben, az is igényt tart Isten attribútumainak jelenlétére a világban, és – mialatt vadul igyekszik őket kiszorítani a közéletből – megszorultság esetén számít az Istenben hívők támogatására. Istenben nem hinni annyit tesz, mint ellentmondásosan gondolkodni a léthelyzetünkről és a létező földi igényeinkről.

1. példa: egy Isten nélküli világban nem beszélhetünk semminek a személyes okáról, így a létünk okáról sem. Ha az Élet az anyagi világ véletlen jelenségei által jött létre, az Életünknek nincs oka, sem értéke. A véletlent ugyanis nem tartjuk oknak, sem értékesnek. Melyik nem hívő van erre a helyzetre felkészülve? Aki szeretne a holokausztra emlékezni, támogatja a black lives matter mozgalmat, szívesen tenne valamit az afrikai éhezőkért, vagy akár csak fontosnak tartja az állatvédelmet, az bizonyosan nincs felkészülve egy Isten nélküli világra, amelyben random alapon minden mindegy.

2. példa: egy Isten nélküli világnak nincs célja, a semmiből jöttünk, a semmi felé tartunk. Aki így vélekedik, azt nihilistának szoktuk nevezni, és problémának tartjuk a felfogását. Probléma lenne, ha minden ember alapértelmezetten nihilista lenne? Ez alapvetően megváltoztatná az emberiség viselkedését, egy nihilista világ kevéssé hasonlítana az általunk ismert és szeretett világra.

3. példa: mi tartja vissza az atomhatalmakat egymás – és áttételesen saját maguk – elpusztításától? Nem a nihilizmus, annyi biztos.

4. példa: Isten az egyetlen lehetséges mozdulatlan mozgató tényező, állapítottuk meg egy korábbi részben. Isten logikai Lego záró eleme a nélküle végtelenbe nyúló ok-okozati láncnak. A mindennapokban véges ok-okozati láncokban gondolkodunk, nem vagyunk felkészülve Isten hiányára. Ha komolyan vennénk az ok-okozati láncok végtelenségét, le kellene mondanunk a bírósági bizonyításról és minden kauzalitásról – amit nagyon nem szeretnénk.

5. példa: melyik ember van felkészülve egy olyan világra, amelyben befizet a bankpénztárba, ám a pénz nem kerül a bankszámlájára, és kinyomozhatatlan, hogy mi történt a pénztár és a számla közötti végtelen űrben? Egy kauzalitás nélküli világban a pénz létre sem jöhetett volna, bizalmi rendszereink nem működnének, a civilizációnk összeomlana.

6. példa: fizetés nélkül ugyanannyian dolgoznának, ugyanolyan teljesítményt nyújtva, mint fizetéssel? Aligha. Túlvilági jutalom ígérete nélkül ugyanannyian viselkednének erkölcsösen, mint a nélkül? Kant szerint nem. A vallást meghaladóként meghirdetett politikai rendszerek (jakobinizmus, kommunizmus, fasizmus) véresen összeomlottak, amiből arra következtethetünk, hogy Kantnak e téren igaza volt és van.

7. példa: egy túlvilági igazságtételben nem bízó emberiség ugyanolyan toleráns lenne a földön, mint a keresztény civilizáció? Nem valószínű. Ennek alapján belátható, hogy a hétköznapokból ismert világunk fennmaradásához nem egyszerűen egy általános Főisten tulajdonságaira tartunk igényt, hanem konkrétan a keresztény Isten-kép tulajdonságaira. Ez az egyetlen Isten-kép, amely túlvilági jutalommal ösztönöz az erkölcsös magatartásra, és túlvilági igazságtétellel a földi toleranciára.

Dr Jekyll agya vadul oszcillál a között a tudatállapot között, amelyben Isten léte nem szükségszerű, és a másik állapot között, amelyben a kereszténység szerinti Isten jellemzői létfontosságúak. Hogyan lehetséges, hogy akinek minden tulajdonsága szerves része az elvárásainknak, aki nélkül az életünk hétköznapokból ismert formája elképzelhetetlen, az ne létezzék? Pedig a filozófiai helyzet a jelek szerint, hogy a keresztény Istennek csak a jellemzői létfontosságúak, a léte nem szükségszerű. Mr Hyde megkérdezi, mi a gyakorlati különbség a között, hogy valakinek az összes tulajdonságára igényt tartunk, és létezik, kontra nem létezik? Dr Jekyll agya végtelen ciklusban jár körbe-körbe ezen a bölcseleti Möbius-szalagon.

Az Isten-paradoxon a Shakespeare-paradoxon metafizikai változata: elvben feltételezhetjük, hogy a Shakespeare-nek tulajdonított műveket nem Shakespeare írta, hanem a véletlen, amit az utókor Shakespeare-nek hisz. A Hamlet betűi épp úgy hullottak egymás mellé, ahogy. A Romeo és Júlia is véletlen nyomdai folyamatok eredménye. A színházi előadás során átélt katarzis végső fokon indokolatlan, értelmetlen, filozófiailag nem létezik. Most akkor járjunk színházba, vagy ne? Szeretünk színházba járni, szeretjük a katarzist. Szeretjük az állítólagos Shakespeare műveit. Ezt figyelembe véve, mit gondoljunk a szerző létéről hétköznapi és a hétköznapok szintje fölé emelkedett, bölcseleti értelemben?